Isa Schneider: Morfond ír, Morfond olvas...

Ilyenkor érzem azt, hogy a világon minden mindennel összefügg. Tegnap, amikor először láttam a cunami rémségeit, nagyon rosszul lettem. Tachicardiás voltam és remegtem egész nap. Borzasztó rossz előérzetem volt, és tessék, mára már elismerték, hogy az egyik atomreaktor külső burka megsérült. Nem tudok hozzá szólni, pedig én már megértem a csernobili katasztrófát is, és emlékszem, micsoda frászban volt az egész világ. Ez fog most megismétlődni. Amikor a Föld túl sok embert hord a hátán, olyankor megrázza magát, mert más fegyvere nincsen.  És ezután jönnek a sugárbetegségek, az ivóvíz fertőzöttsége, és a járványok. Borzasztóan hangzik, amit mondok, és valószínű nincsen így, de ez az érzésem.

Mindenesetre nagyon szomorú vagyok. Ilyenkor kellene imádkozni, ha lenne, kihez.

Reggel volt, március nyolcadika, és a tavasz nekiugrott a télnek. Tizenhárom fok volt, a napon több is, Fici úgy döntött, hogy  sétálni viszi könyvkukac feleségét. Legyen levegőn is az az asszony. Azzal kezdődött, hogy a tisztítóba mentünk, és ott egy hölgy éppen férfiingeket vasaltatott egy gőzgéppel,  borzasztóan elcsodálkoztam, több dolgon is.  Elsősorban az okos gépen, amelyik egy perc leforgása alatt végzi el, amivel én egy kerek órát tökölődnék. Másodsorban azért, mert olyan hülye vagyok, hogy soha életemben nem tudtam megtanulni vasalni rendesen. A legborzasztóbb kulimunkának tartom, inkább elmosnék egy szekér mosatlant kézzel, mint hogy kivasaljak valamit, de ezt a masinát megirigyeltem. Játszi könnyedséggel felfújta az inget, gőzt eresztett át rajta, majd vállfára tette. Kész.  Rájöttem, miért nem tudok én vasalni. Hát mert sosincs elég gőz bennem, amit kieresszek. Ezután találkoztunk az utcán négy tűzoltó autóval, egy mentővel és rengeteg rendör is jött nagy serényen. Persze, hogy rögön odaszaladtunk, megnézni, hogy mi történik? Fici mindig, mindenhová odaszalad. Egyszer Velencében üldöztek valakit a rendőrök kibíztosított revolverrel, hát nem utánuk szaladt Fici is, hogy megnézze, kit ölnek meg? Alig tudtam visszacibálni, hogy te őrült, egy elszabaduló golyó megöl és én ott maradok özvegyen! Nagyon megsértődött, hogy nem engedtem meghalni. Most is odarohantunk tehát, el volt kerítve a hely, és megkérdeztük:mitől kell itt most félnünk, tessék mondani? Kiderült: az egyik építkezésnél találtak egy bombát még a második világháborúból maradt itt, és most hatástalanítani kell. Fici már ment is volna, hogy megnézze, hogy csinálják, de megint csak ráakaszkodtam és bevittem  egy török zöldségüzletbe, nehogy egy srapnell eltalálja nekem! Itt vásároltunk néhány akkora almát, mint egy kis gyerek feje. Szép pirosak voltak, de kiderült: nem csemege, hanem főző almák. Szóval: zöldség. Fici délben rögtön készített is belőle egy salátát, nagyon vékonyra vágva, oliva olaj, citromlé, pörkölt tökmag,és yoghurt öntet, ezt ebédeltük és nagyon finom volt. De odáig még volt egy kis idő, én pink színű gombfestéket és fehér temperát óhajtottam vásárolni, de csak rózsaszínű és fekete volt...- Téged könnyű megtéveszteni-, közölte Fici velem- ő nem tudja, hogy teljesen mindegy, milyen az a szín, csak szín legyen.

Közben beszaladtunk Giorgióhoz, aki olasz csemegeboltos, de kiderült, hogy Peruból jött,  , mindenesetre a kávé nagyon jó, amit adott, az urak megbeszélték, hogy a müncheni futball csapatot megverték, és ez milyen kár- Nem tudtam teljesen beleélni magam a neves témába, én nem futbalozok. Már jó ideje nem.Utoljára a 6:3-as magyar-angol mérkőzésnél voltam jelen, amikor közvetítették, éppen érettségiztem volna matekből, de képtelen voltam tanulni rá, mert a meccs jobban izgatott.( Azért átmentem az érettségin).

Ezután találkoztunk egy ismerőssel, aki Ficinek az ismerőse. Nem mutatta be, így szerényen háttérben maradtam. Később kiderült, hogy az illető nem volt olyan érdekes, hogy meg kelljen ismerjem őt. Innen látszik, mennyire vigyáz az én uram a lelki higiénémre.

Még vettünk egy kiló kenyeret, de felvágva, és a napsütésbe hazaballagtunk. Ekkor készítette el Fici a nevezetes salátát. 

Ez egy egyszerű délelőtt volt, amikor nem történik velünk semmi....

Drága Fiúk, kedves Barátaim! Köszönöm Nektek a március nyolcadikára küldött üdvözleteket, Képeslapokat, és jókívánságokat. Aranyosak vagytok. Mégis, volna egy kérésem! Bármikor küldjetek nekem ilyeneket, mert boldog leszek tőle, de ne március nyolcadikán.

Ezt az "ünnepet"  -kevesen tudják-, Klara Zetkin  vérkommunista  nőstény vezette be.  1912-ben, március 8-án. van egy nap, amikor a fejőnők, gyári dolgozók, parasztasszonyok, sőt, a magamfajta békés borjú is nőnek érezheti magát. Van likőr, ahol van pártsejt, ott még reprezentációs konyak is adódik, megpaskolhatják a fenekünket a harcos férfikollégák, és mi egy csokor hervadt gyöngyvirággal ízzadt tenyerünkben úgy érezzük, hogy megtisztelnek minket. Stílusos volna ugyanakkor elénekelni  - nem akarjuk  esetleg-,  az internacionálét? Szövegét Eugene Dottier, dallamát Pierre Degeyter francia érckommunista költő és zeneszerző  követték el. Milyen szép volt, amikor egykori milliomos minszterelnökünk is torkaszakadtából énekelte, hogy föl-fől, te éhes proletár...- ne tartsuk meg többé ezt az ünnepet. Kérlek, könyörgöm! Mert kiütéseket kapok tőle...

Kedveseim, drága Fiuk! Imádom, hogy kifejezitek tiszteleteteket, bármely más napon. De a március nyolcadikát hagyjuk meg az ismert "hölgy"koszorúnak. Izuka

Márciusi jég

roppan a havon,

majd betörik. Lék

nyílik, s csillan a fény

egy arany halon.

Tán 3-4 fok van

odakint, koppan

a jégcsap,

amikor leesik.

A pár kibújt zöldet

a vadkacsák

megeszik.

Ők megjöttek, de

a Tavasz

még nem érkezett

meg, a sál még ékezet

a télikabáton.

A szél végig sűvít

a tájon,

A tavasznak még

foga van!

pedig az ember

hogy odavan

egy kis melegért

rügyekért a fákon,

A Tél felfalta

a test melegét.

Ravasz,

ez a tavasz!

Tényleg, valakinek volt képe ma Magyarországon feltenni ezt a hirdetést. A világhálóra, hogy mindenki lássa. Mert a szöveg így folytatódik:

"Igen, masszázs, wellness étterem, kávézó, szépségszalon, jóga, szálloda, fogyás! Akár 90 százalékos kedvezménnyel! Szerezd meg MOST!!!" A mai hatvanéveseknek.

Ajjaj! Nagy bajban vagyok! Én ezekre nem tudnék jelentkezni. Még kedvezménnyel sem. Masszázsra és étterembe, szépségszalonba szállodába év tizedek óta nem jutott el az a nyugdíjas. Eleinte azért, mert nem volt ideje. Most azért, mert még a 90 százalék is felemésztené a havi nyugdíját! Kinek van ma Magyarországon annyi pénze, ha hatvan éves,  akinek erre telik? Jógázni lehet otthon is, fogyni nem igazán, mert sajnos az olcsóbb étel a szénhidrát... De persze, lehet, hogy ez a mai valóság, csak én folyton elmegyek mellette... meg aztán a mai hatvanéveseknek taknyuk-nyáluk egybefolyik, hogy még ki tudják húzni azt a pár évet, amikor tényleg jógázhatnak, mert lesz rájuk idő... Egyébre garantáltan nem lesz. Meg majd fogyni is tudnak, mert a számlák kifizetése után elég lesz talán tejre és kenyérre...

Van egy kávéházi élményem, a valamikor  a volt New York kávéházba hívtam meg reggelizni egy külföldi ismerősömet. A reggeli fejenként 5000 Forintba került: Csomagolt vaj, öt féle kis lekváros üveg, száraz, régi péksütemény és egy ugyanolyan kifli. DE KÁVÉT KÜLÖN KELLETT RENDELNI, az nem volt benne a reggeliben.

Tudom, valamiből meg kell élni.  De például lehetne dolgozni is... bár valamicskét... Reklám szöveget kiötölni, amelynek semmi köze nincs a valósághoz, nem olyan nehéz, de valahogy nem is olyan életszerű... Kíváncsi lennék: hányan jelentkeztek erre a hirdetésre. a hatvan évesek közül?

Ez a mai magyar valóság, kedves Hirdető. Illetve, bocsánat, ennek két éve. Azóta biztosan megdrágult. És talán már Önöknél is lejárt a 90 százalékos engedmény ideje...

Még jó, hogy a hirdetés nem terjed ki sem hatvan év alá, és -de jó!- hatvan év fölé sem, mert nagyon nagy bajban volnánk valamennyien!

Igen, ennek az oldalnak a gazdája. A cím: A bevándorlók- mellettünk... Az első bejegyzésben egy újságíró lány gondolataiban és bejegyzésében veszélyes magyarkodásról van szó. Nem írok pályázatot, mert nem nekem szól a kiírás.

Én ugyanis bevándorló vagyok. Mellettetek. Erdélyből jöttem. Amikor már nem bírtam elviselni a hátrányos életformát, orvosként a helyhez kötött jobbágyi létet. Amikor két választásom volt: vagy elhagyom a szülőföldemet saját akaratomból, ravaszul, fúrmányosan, vagy felakasztom magam az első fára. Az én szemszögemből nézve "Haza" jöttem az anyaországba, merthogy veszélyesen magyarnak éreztem magam. Magyar az anyanyelvem, magyarul írok és magyarul álmodom. Elég jól éreztem magam, bár mindenki megkérdezte: hogy-hogy ilyen jól beszélek magyarul? Hiszen és román vagyok... Hiába mondtam, hogy nem, én (veszélyesen) magyar vagyok, nem hitték el nekem. Az emberek hozzáállása más volt, mint az ukrán, iráni,  kínai stb. bevándorlókkal szemben, akiket ugye szeretni kell, mert szegények "bevándoroltak!" 

Szerintetek, anyaországi magyar testvéreink szerint "ti erdélyiek, nem a mi kutyánk kölykei vagytok, nem a mi nevelésünk, nem tartoztok bele a képbe!" HÁNYSZOR MEGKAPTUK TŐLETEK EZEKET A MONDATOKAT! Viszont Ti szeretitek a bevándorlókat! Azok nem "veszélyesek" számotokra.

Mi akarunk itt?  Hát Tőletek aztán igazán semmit, Te Újságíró Kislány, a "veszedelemmel" együtt, amit  mi:  erdélyi bevándorlók - a magyarságunk és "veszedelmes" magyarkodásunk , mély nemzettudatunk és imádatunkkal együtt - a Haza  földje iránt érzünk, és mindennap megszenvedünk. Az ilyenekért, mint Te, Kedves Újságíró Kislány, és a gazdáid, oktatóid miatt... Mert valakinek szeretni is kell ezt a magyar földet, felelősséget kell éreznie iránta, valakinek büszkének is kell lenni a magyarságára, mert bizony magyarnak lenni nem mindenkinek adatott meg! Pedig sokan szeretnének ehhez az ősi, egyedi, csodálatos néphez tartozni, jönnek minden felöl, Ukrajnából,Szerbiából, Irákból és Iránból, Amerikából és Kínából.  Szeretnének magyarok lenni. Nekik ez nem veszélyt jelent, hanem végső célt, és boldogok lennének, ha elmondhatnák: magyarok vagyunk... Persze, ettől kezdve már nagyon "veszélyesek" lennének. Téged pedig kedves, a "veszélyes magyarkodástól" félő újságíró kislányt nagyon szeretnélek látni huszonöt év múlva, burkával a fejeden, amiből csak a szemed látszik,  de szerencsére ezt én már nem fogom megérni. Ennyit a bevándorlásról...

Itt, ahol télen élek, februárban az emberek egyszerre csak megbolondulnak. Tisztességes munkát végző, köztiszteletben álló személyek csörgős sipkát tesznek a fejükre, és elkezdenek ordítani. Marhaságokat. Az élet felborul, a takarító szakmunkás Napraforgónak öltözik, az amúgy karót nyelt nyelvtanár medve maszkkal a fején négykézláb szökell.  A medvék négykézláb nem szökellnek, ezt a majmok teszik, de mégiscsak dehonesztáló majom maszkban szökdécselni. a medveként való szökellés, az azért nem annyira.

Szükségem volt egy pár tejtermékre, ezért kimozdultam téli barlangomból, gondoltam:  csak nem harapják le a fejemet, amíg elmegyek a sarki élelmiszerboltig. Nem is harapták le. A bolt előtt a földön -3 fok van- üldögélt egy matróz, egy King-kong leány, három méhecske és egy ír népi táncos. Ittak, és hangoskodtak.  Kávé, kóla és ásványvíz volt náluk, sörösüvegeket nem találtak vizsla szemeim. Megpróbáltam óvatosan kikerülni őket, mondtam: pardon, és háló! Udvariasan arrébb húzódtak, nem haraptak meg és megvásárolhattam a mogyorós, őszi barackos és meggyes gyümölcsjoghurtjaimat. Hátra volt még természetesen a boltból való kijutás problémája, de meglepetésemre a külső társaság letett egy újságot a járdára, és meghívtak maguk közé, pedig semmi feltűnő nem volt rajtam. Elhúztam volna, hogy nincs rajtam kosztüm, de nem fogadták el, közölték, hogy én Joghurtfalónak vagyok öltözve(???), üljek csak le nyugodtan közéjük, rám fér egy kis lazaság.

Na most már, én a földre még le tudok ülni. Meg is tettem, ovációk közepette, és elkezdtem fogyasztani a joghurtomat, mint egy igazi Joghurtfaló. Társaim nem kérdezték, hogy ki vagyok, mi vagyok, egy ilyen Joghurtfalóra mint én, senki nem kíváncsi, osztották szorozták tovább a témát, ami ezekben a napokban borzolta fel a kedélyeket, ugyanis a hadügyminiszter doktori értekezése. Hogy plágium volt, vagy nem volt plágium?

Istenem, milyen boldog az olyan nép, amelyik három fokban a földön üldögél, polemizál, és  jelmezben kávét iszik! Boldog voltam, hogy részt vehettem ezen a farsangon. Miután elmondtam a véleményemet a doktori értekezésről, melyet soha nem láttam életemben, de véleménye itt minden szabad, őrült joghurtfalónak lehet minden egyes államférfiről, hát bizony ez a nagy, boldog, demokratikus népek kiváltsága. És én nagyon okosnak tartom magam, hogy hozzá szólhattam.  Ezért hívtak oda! A "nép" hangját akarták hallani!

Egy idő után nagyon hidegnek éreztem a járdát, és megpróbáltam felállni. Én úgy állok fel, hogy előbb négykézlábra ereszkedek, és a karjaimmal feltornászom magam. Amíg ezt a műveletet végeztem, kijelentették, hogy nem csak egyszerű, hanem négy kéz lábon támaszkodó joghurtfaló vagyok, megegyeztek benne, hogy ez nagyon muris, jöjjek el máskor is. Elköszöntem, ők ott maradtak, és ott vitatkoznak szerintem még ma is,  meg holnap, meg holnapután.

Ez volt életem első farsangja. Valamikor csak el kell kezdeni...

Megjelent a KuK Kiadónál egy új  könyvem, "Kísértetek, rejtelmek, átkok" címen.

Nem kérdezték meg, hogy mit szólok a címlaphoz, Én a lilát szeretem, de nem könyvben...

Sajnos, más kifogásom is van. Ez már a második könyvem, aminek a hátlapján lévő szövegben elírási hiba van. Az első a" Hiúz asszony nem szeret" hátlapszövegében egy betűhiba, ebben pedig felcseréltek egy szót, és hiányzik hozzá egy rag.

Nem tudom, más írókkal ezt meg lehet csinálni?  Mert én még nem láttam mások könyveinek hátlapszövegében hibákat.. Nálam ez a második. A Kiadó ugyanaz. Sőt, a nyomda is!

Valami baj lehet az én készülékemben, ebben kell legyen a hiba, mert azt fel sem merek tételezni, hogy bennük lenne....

Mindenesetre qrva dühös vagyok.

Kedveseim!

Nos, az elmúlt időben kinyíltak a hóvirágok, az ibolyák, és a kakas- mandikók.

Ibolyát minden februárban kaptam régen az apámtól. A kis csokor üzenete az lett volna, hogy legyek olyan fehér, és maradjak is olyan ártatlan, mint amilyen ez a fehér hóvirágcsokor. Ez aztán nem sikerült, és ezt tudjátok is rólam, nem éppen mindenki, de többen… Anyámtól ibolyák jöttek február végén, azzal a nem is titkolt mondanivalóval, hogy legyek illatos és titokzatos,  és talán lila is… ezt nem tudom biztosan. A titokzatosság nem az én műfajom,  az illatot  - bár nagyon drága a  hozzávaló, de nem tudom megtagadni magamtól szóval-, boltban vásárolom.… A lila? Én nem szeretek lila lenni. Ha már választani lehet, kék lennék inkább… Vagy fűzöld… De inkább azért kék, valamilyen a meleg kobalt és a hideg jég kék között. Szóval, langyos, de kék. Talán sikerült megmagyaráznom…

            A tél folyamán  - nem fogjátok elhinni - írtam egy könyvet. Nem is a megírással volt a baj, hanem össze-vissza írtam, és azután időrendi sorrendben össze kellett rendezzem, ez volt a legnehezebb. Ficivel két héten át tanakodtunk, hogy mi hova jön. De már megvan. Címe egyelőre csak munkacím: Egy páciens és a világ, ahogy van. Talán ez lesz.

            Ficivel hozzászoktunk egy Hollandushoz, mondanom sem kell: élelmiszer- és csemegekereskedése van egy közeli faluban. Na, oda járunk. Családi vállalkozás, és folyton etetnek minket, de úgy kell nekünk, minek megyünk oda?

Tőletek elvárom, hogy bátorítsatok: le lehet fogyni. Még nekem is! Annál inkább, mert NEM AKAROK nagyon lefogyni. Csak két kilót. Az semmi. Csak az én képzeletemben. Például fel van építve a Kínai Nagy fal, 1575 óta.  A mongoloknak sem sikerült áttörni rajta.

A  falra  képzeljetek  ráfestve  egy   jelszót:

IZUKA! LE KELL FOGYNI KÉT KILÓT!!!

 Mászd meg a Falat! A túlsó  oldalán garantáltan két kilóval kevesebb leszel, ha lejössz.

Hát az is  hülye, aki megmássza  Nagy Kínai falat. Két rongyos kilóért.

            Nektek viszont bíztatnotok kell engem, hogy hujj, hujj, Izuka! Hajrá! Legyél te két kilóval kevesebb. És akkor én tudni fogom, hogy Ti Drágáim azt akarjátok, hogy lefogyjak miattatok, illetve Nektek… És akkor  esetleg kevesebb édességet majszolok, és karcsú leszek

Ma lemondott Gutemberg hadügyminiszter, mert belekötöttek a szocik, és nem bírta. Angela Merkel,is és én is nagyon sajnálom. A kancellárasszony azért, mert most nincs hadügyminisztere, és azért, mert az egyetlen csinos fiú volt a német kabinetbe, Én Colin Firth-et jelölném a helyére, de sajnos, nem német állampolgár-, ez a vágyam porba  hullt tehát,, mielőtt szárba szökkent volna.

Ezentúl többet írok e helyekre, mert eddig regényírással foglalkoztam. Nem igazán volt időm.

De most. Majd, A közeli időben, megígérem.

Kedveseim! Az EU, amely -nézhetjük innen, vagy onnan, - de hadat üzent Hazánknak, igen fontos hírrel ötvendetette meg a lelkemet! Megosztom Veletek, hogy tudjátok meg Ti is, kikkel van dolgunk, tekintettel a hadüzenetre. Juliane Kokott EU. ügyésznő  (tényleg így hívják!) figyelmeztette a  francia kormányt (is), hogy többet kell tegyenek ezentul a Strassbourg környékén élő hörcsögökért. Kevesebb hörcsöglyukat számoltak össze a hozzáértő EU bíztosok, mint tavaly. Ergo: kevesebb a hörcsög. Sajnos, hírforrásom nem számolt be arról, hogy jobb, vagy ne adj isten, baloldali hörcsögökről van szó. És ha ez utóbbi, akkor hány kilométeres körzetről van szó Strassbourgtól számítva? És, ha igen, akkor mit tegyenek a szaporodás érdekében? Én el sem tudom képzelni, hogy itt mi lesz?

figyelmeztette a francia kormányt is, ezuttal a Strassbourg mellett élő hörcsögök ügyében.

Holnap nyitják meg az úgynevezett Paul-sarkot a tavaly nyáron, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság idején világhírűvé vált futballjós közönséges polip (Octopus vulgaris) egykori lakhelyén, Németországban, az oberhauseni Sealife Akváriumban. Az intézmény szóvivője elmondta: egy emlékmű és a Paul hamvait tartalmazó urna emlékeztet majd az októberben elpusztult puhatestűre. Paul, amely az angliai Weymouthban jött a világra, és mindössze két évet élt, a tavalyi focivébé ideje alatt vált médiasztárrá, amikor sorozatosan nyolc meccs győztes csapatát jósolta meg, majd végül a döntő mérkőzés előtt a leendő világbajnokot is „megnevezte”. A legendás polip akváriumában jelenleg utódja, II. Paul úszkál.

A lengeyel repülős tragédiáról ezen a blogon már egyszer elmondtam a véleményem. Itt következik a jelenleg kiadott MTI (Magyar Távirati Iroda)  vélemény. Csak hogy lássátok kedveseim, micsoda előrelátó vagyok én.között említette Lech Kaczynski újraválasztásának eshetőségét, bosszút Grúziáért (Kaczynski Grúzia melletti kiállásáért az orosz-grúz konfliktusban) és az orosz érdekeket Moszkva és az Európai Unió viszonyában.

A tél ebben az évben különleges volt.

Az általános felmelegedés jeles bizonyítéka, hogy  olyan tél volt, amilyenre húsz év óta nem emlékezünk. Eleinte csak azt szertettem volna, ha fehér lesz a karácsony, de hogy ennyire fehér, ilyen hosszan, és ennyi hóval, amit lapátolni kellett, és jéggel, amelyen többször hasra lehetett esni,  erre nem gondoltam, és nem vágytam rá.  Egyetlen édes dolog történt: ideszokott az ablakpárkányra egy szépséges, barna mókus. Minden reggel megjött az általam már előzőleg harapófogóval  elroppantott dióért, és mogyoróért. Menetrendszerűen. Amikor jól lakott, két széncinke érkezett légi úton a már kitett napraforgómagokért. Meleg van a lelkem körül, amiért ilyen jó vagyok az állatkákhoz. Aztán meghűlök, és köhögni kezdek. A röntgen nem mutat semmit a tüdőmön, de állítólag arcüreggyulladásom van, amit nem hiszek, mert nem fáj. Az olvadás után remegve elmentem a fülorrgégészhez, de nem talált semmit, és nem okozott nekem fájdalmat, így az év jól kezdődött. A közeli nagyváros állatkertjébe új lakó érkezett: egy hófehér oposszum Hölgy, a neve Heidi, és összenéz. Rózsaszínű orra van, fekete bajusz szőrei, és megennivaló. Naponta hozzák a tévében, és olyan kis buta pofácskája van, hogy szívesen hazahoznám. Van három szál nádam, olyan csavaros műnádak nőttek ki az egykori dekorációnak szánt csavart nádtörzsekből. Ott, a saját nádasomban milyen jól ellakhatna. Ha felolvad, egyszer megnézzük, egy szerda délutánon. Ezekben a hetekben kaptam egy képet a neten: rajta a loch-nessi szörny, és egy búvár. Nem hittem a szememnek, és később derült ki, hogy jól is tettem, mert  manipulálva volt a kép. De egy percig nagyon megörvendtem neki, mint mindig, amikor meséről van szó,  Aztán ötödikén a nem teljes napfogyatkozásnak is megörvendtem. Ilyenkor a holdnak van egy vörös aurája, úgy is nevezik, hogy vörös hold van. És még egy újdonságról értesülök: a japánok- kik is lehetnének szép arcú, android robotápolónőket képeznek ki mert ápolónő hiány van a korházaikban.

Látjátok, nekem ilyen barátnőim vannak!

Az év utolsó hete

Az év utolsó napjait töltjük, behavazva. A lakásunk menedékhely, a havat bár egyszer-kétszer elseperték, de lehullt megint egy adag hó, gyakorlatilag hegymászónak kellene lenni, ha az ember kimegy kenyérért.

Az emberek a fülüktől a fark- csík-csontjukig be vannak bugyolálva, mindenki náthás és köhög.

Van az udvaron egy tó, kicsi és mesterséges, de rajta jég van, és egy szürke gém, ki tudja kitől -, megtudta, hogy kis aranyhalak is vannak benne. Iderepült tehát, áll a jégen, és a forrás fölött nem befagyott részt figyeli.  Egyszer megnézi a vizet az egyik szemével, aztán a másikkal, ilyenkor félrefordítja a fejét, és a nagy álmélkodásban a csőre nyitva. Csak remélni tudom, hogy hibernált halaink a jég alá vannak visszahúzódva, de az is lehet, hogy tetszhalott módon a tó fenekén biztonságban várják a tavaszt. A szürke gém még álldogál –a jég hideg-, hol az egyik lábán, hol a másikon, egy idő után megunja és elrepül . Tesz még egy tiszteletkört a ház fölött, aztán nem látom többet.

Gyógytornára kellene mennem, mert fáj a gerincem. Ma délután van is egy időpontom, de nem számoltam Ficivel, aki rákokat rendelt valamelyik északi hidegvízből, homárokat, kiket repülőn hoznának, valamelyik északi hidegvizű tengerből, ha járnának a repülők, de nem járnak. Karácsony ellőttre már nem is lehet rendelni, Szilveszter előtt két nappal egy délután váratlanul telefonálnak: menjünk, mert az állatok megérkeztek.   Meghívtunk egy házaspárt szilveszteri rákra, de ezeket nem lehet eltartani még két napot, mert megdöglenek. Ezért áttesszük a kulináris élvezetet két nappal az óév előtti időpontra, továbbá a karácsonyt is eltoljuk erre a napra, mert most van rák, most lehet ünnepelni.

Tejes kukoricát adunk hozzá, két órán át hadakozunk rákollókkal pikkelyekkel, lábakkal és farkakkal. Olvadt vajat ad hozzá Fici sok fokhagymás petrezselyemmel, vagy esetleg petrezselymes fokhagymával. Ezt nem tudom eldönteni.

Mindenesetre addig ettünk, amíg a tornáról elkéstem, telefonáltam, hogy nem tudom betartani az időpontot, mert folyik a vaj az államon, a kezem rákhústól lucskos és ha nem iszom valami töményet hírtelen, akkor baj lesz ebből…

Ha már megettük az ünnepi piros állatokat, boldog Karácsonyt és egy úttal b oldog Újévet is kívánunk egymásnak, kipusztítunk négyen egy üveg pezsgőt, majd egy-egy pohár citrom likőr következik megcsömörlés ellen,  a vendégek el, és három óra alatt alszom ki a mámort. A rákhús állítólag afrodiziákum, mint mindenféle tengeri gyümölcs,  de én nagyon jól aludtm tőle, pedig fickósnak kellett volna lennem, de nem voltam az.

Ficire egyébként megsértődtem, mert ő volt az, aki nem engedte, hogy takarítónő jöjjön,  ő majd takarít. De nem volt ideje és engem tett oda port törülni, ezzel a gerinccel, amivel gyógytornára járok. Illetve járnék, ha nem ettünk volna rákokat és időm lenne hozzá.

Szilveszterkor pedig virslit eszünk majd tormával.  Amennyiben ki lehet menni. És amennyiben még van virsli az üzletekben.

Másnap, szilveszter délelőttjén felhajtjuk a várost virsli-ügyben: már nincs. Megvették a szemfülesebbek. De vegyünk kolbászt, az is pont olyan. Nem pont olyan.  Mindegy, van vajas kenyér és húsz deka főtt sonka. Az is étel. legyen elég.

Közben a legfrissebb híreket hallgatom, hogy a columbiai Medellin  városában egy temetkezési vállalkozó dokumentálja és összeírja a város kísérteteit. Állítólag már huszonhárom darabot láttak. Na, ez jó hír. Ezen vihogunk egyet.

 A tormát már megreszeltük. És be van hűtve egy további üveg pezsgő.  De most vagyunk a legnagyobb bajban: ha nincs virsli, mivel esszük a tormát, és mihez isszuk a pezsgőt?

Nem megyünk sehová, régi szokásunk, hogy amikor elálmosodunk, nálunk akkor van az újév. Ha este tízkor, hát este tízkor.

A tűzijátékot pedig szeretem nézni, nem tudom, mikortól léteznek ezek  fényes csodák, és azt sem szeretném összeszámolni, hogy hány tűzesetet okoznak, de a fényeiket nagyon szeretem. mindenesetre csak az ablakon át.  Mert egyszer a Lánchíd tövéből néztük, és állandóan a frász állt belém, hogy mikor esik rám egy zsarátnok.

                Ezek voltak tehát az utóbbi napokban. Boldog Újévet!

Erre bizony nagyon büszke vagyok:

Kedves Iza,
a könyvet ismét és ismét olvastam, egyre jobbnak találtam, de TE MINDIG KIVÉTEL VOLTÁL,
az orvosnők korai eltünése esetleg lehetséges de a KIVÉTEL SOHA, ezértis kivánok boldog karácsonyi ünnepeket és az új esztendőben  sok sikert, új optimista könvvet, sok örömet és persze jó egészséget. Sok szeretettel Dienes Sándor

Hát látjátok, én nem is tudtam, hogy egy kivétel voltam! persze, Professzor úr nem írta, hogy miből kivétel, tehát pontosan  én sem tudom, de azért jó tudni, hogy egészen nagy koponyák szerint Mindig Kivétel voltam...

Egyébként a dícséret "Az orvosnők korán halnak" című könyvemet illeti. Nem hittem volna, hogy egykori tanáraim örülnek a könyvnek, de úgy látszik: örülnek...

Az előző bejegyzésben szereplő versikét feltettem a facebookra. Egy percen beklül kimoderálták. Nyílván a Trianon szó miatt. Képtelenek megérteni, hogy már nem ők vannak ott... Mindenesetre innen üzenem:

Kedves Kimoderálók!

Volt egy ilyen verssor valakitől: Dögöljön meg A. E. lehetőleg máma még. Nos... Vonatkoztassátok Magatokra.

Mindazoknak, akik elolvassák:

Karácsonyi dal, nem létező családomhoz, Trianon után 90 évvel

Karácsonykor hazamegyek,

azért várom úgy a telet,

azért várom minden évben,

 hogy mindenki hazaérjen,

hogy a család hazatérjen,

hogy mindenki hazajöjjön,

fazékban jó leves főjön,

a havat csengős szán járja

libbenjen egy angyal szárnya.

Csillogjon a Karácsonyfa,

 illattal  teljen a konyha,

gyertya fénye világítsa.

Süssünk nagy, kerek kalácsot,

várjuk azzal a Karácsonyt,

család melegébe bújva.

A fenyőfát angyal hozza,

-és az ünnep szaloncukra

díszes színes csomagjában.

 s a gyanta a fenyőfában

borítson be illatával.

Csillag üljön a ház fölött.

A múlt idő , bánatával

maradjon a hátam mögött.

BOLDOG KARÁCSONYT, SZERENCSÉS ÚJÉVET KÍVÁN :  Izukátok.

U.i. Be vagyok havazva,  nem lehet elmenni a postáig sem, ezért küldöm így a jókívánságokat.

Kedves legjobb  Barátnőim,Ti százan, és Barátaim, jóbarátként jelentkezem, és asszonyként, aki meghallgat.  Bármikor, ellenszolgáltatás nélkül. Itt vagyok, ha beszélni akartok velem, vagy valakivel. Sok boldogságot és szeretetet kívánok Nektek az Ünnepekre.

Tudnotok kell, hogy itt vagyok, és rendelkezésre állok, orvosként, pszichologusként, barátként, és asszonyként, ha kell, anyaként, rokonként. Éljetek a felajánlott alkalommal. Itt vagyok, és meghallgatlak Benneteket.  Ölellek Titeket, és minden jót, szépet, és boldogságot kívánok Nektek. Iza

Elnézést az "És"-től,  Rp. nem ott írt rólam, hanem az "Olvass bele" portálon. Egyébként minden ugyanaz, mint kettővel előbb...

Fürdik a holdvilág

Tulajdonképpen most volna az az idő, amikor feldolgozom a nyár eseményeit. Mert nyáron nincs nekem időm írni! Abban a két hétben, amikor nyaralunk, nem végzünk intellektuális munkát. Nem írunk, alig olvasunk, és nagyon laza az élet. Folyton az van – ha jól számolja az ember –, hogy most már csak 13 nap van, most már csak 12, és így tovább – a szabadságból. Hát legalább ezalatt a néhány nap alatt lazítsunk, együnk, igyunk. Ebből tizennégy napos fejfájás lesz, de mi fejfájással is tudunk hülyéskedni. Egész évben nem jut hozzá az ember…

Azért persze kis cetlikre felírom, hogy mik azok a dolgok, amiket meg akarok írni. Aztán vagy elveszítem a kis cetliket, vagy nem. Ha csak elveszítem, az jó, mert akkor elveszett a téma is, nem kell vele vacakolni többé. A baj nagyobb, ha a cetli még megvan, rajta van a téma is egy bekezdésben, de én már nem tudom, mit akartam írni róla.

Itt van például a következő cetli. Amire az van ráírva, hogy: „Megírni az 5 óvszer történetét!!!” Így, három felkiáltójellel. Mi akar ez lenni? Kis társaságunk minden tagja már közel…   innen, vagy onnan nézve, de mondjuk ki nyugodtan: átlagban annyi, amennyi. Amikor valamelyiküknek még óvszerre volt szüksége, az a történelemelőtti idők homályába vész. Óvszer! És mindjárt 5 darab! És nem akármilyen 5 óvszerről van szó, hanem 5 különleges óvszerről, olyanokról, melyeknek története van! Hiába minden. Nem jut eszembe. Ezentúl, ha 5 óvszerről akarok írni, több feljegyzés kell hozzá, mert így, abból a puha kis agyamból nem jön elő a történet. Na mindegy. Ehelyett megírom egy nyári vacsora történetét. Amikor, mint mindig, éhesek voltunk. Menjünk vacsorázni! Ki van mellette? Mindenki mellette volt.

Gurulunk a veszprémi országúton. Aztán megbeszéljük, hogy az utolsó orosz cár újratemetése annyit használt a cárnak, mint halottnak a puszi. Hogy Lenint kivegyék a mauzóleumból, és eltemessék, ahogyan azt az ortodox egyház követeli, azzal nem értünk egyet. Az oroszok csak ne temessék el az egyetlen megfogható kommunista emléket. Tartsák ott, a mauzóleumban, ország-világ csodájára. Hadd lássa mindenki a huszadik század bebalzsamozott bálványát, akit imádtak! Még hogy kivegyék onnan! Hulla hopp! volt, nincs bizonyíték! Maradjon csak ott, a kommunizmus szégyenére! Vagy legalább mi négyen nem értünk egyet vele! És ezt ki is mondjuk nyíltan, itt a veszprémi úton, az autóban.

Az autót egyébként nem José hajtotta, hanem az éhség. Ezen a napon elblicceltük az ebédet. Felmerült a kérdés: – miután láttuk az úton a táblát, mely mutatta: merre van a veszprémi állatkert? – vajon vannak-e hattyúk a veszprémi állatkertben? Nem nagyon hittük, mert ez biztosan egy egészen kicsi állatkert. Kérdés, hol van a határ egy kicsi és egy egészen kicsi állatkert között? Megegyezünk:

Az a legkisebb állatkert, amelyben 2 selyemhernyó és egy giliszta van. Három selyemhernyó és másfél giliszta, az már valamivel nagyobb állatkert. És még annál is nagyobb, ha négy emberszabású ül egy autóban.

A kedves olvasó most talán azt gondolja: nagy az Isten állatkertje! Egyetértünk. Az nagy. Meg sem próbáljuk felfogni, hogy mekkora. De biztos, hogy nagyon nagy.

Közben megérkezünk a Villa Medici című vendéglőbe, ahol két eltévedt szicíliai úriember próbálja megértetni magát az olasz nevű vendéglő magyar személyzetével. A Budapest felé vezető utat tudakolják, de a személyzet németül, angolul és oroszul adott magyarázatát nem értik. Ők csak olaszul, franciául, arabul és természetesen szicíliaiul beszélnek, és mindenképpen még ma este el szeretnének jutni a fővárosba. A tudás hatalom: mi beszélünk olaszul. Igaz, csak alapfokon, de ez elég. Elmagyarázzuk nekik az utat, lerajzoljuk, közben isznak egy kis bort, aztán még egy kicsit. Nemsokára olyan kedvezőtlen állapotba kerülnek, amiről a közlekedési rendőrök álmodoznak. Az ilyeneket fogják meg ittas vezetésért. Szegény két öregúr! Lebeszéljük őket, mondjuk, hosszú az út odáig! Vegyenek csak itt ki egy szobát, majd holnap reggel! Világosságnál. Megkötik magukat: nekik Budapesten kell lenni ma este.

Kiderül, azért akarnak a fővárosba érni, hogy inzulinfecskendőiket kifőzhessék. Ott biztosan van lehetőség a szállodában! Mert ők cukorbetegek. Megnyugtatjuk őket: itt is van rá lehetőség, a magyar préri kellős közepén is van lehetőség. Jó, de ha kell egy orvos, hol találnak egyet?

Összenézünk. Igaz, hogy szabadságon vagyunk, de hát szükség törvényt bont. Mondjuk, itt vagyunk mi hárman. Két betegre. Egy betegre jut egy egész, harmincháromtized százalék orvos, vagy menynyi. Ez azért jó arány, nem? Meg még Fici is itt van. Szükség esetére. Ő építész, de tud injekciózni.

Csodálkoznak. Nahát! Hogy ilyen jó legyen az orvosi ellátás… Nekünk közben lyuk támad a gyomrunkban, leülünk, de biztosítjuk őket: itt vagyunk, ha kell. Azonnal adnak szobát nekik, kifőzik a fecskendőiket, csinos pincérlány hozza ezüsttálcán. A két öregúr borzasztó boldog. Elvonulnak inzulint fecskendezni, s azután leülnek a szomszédos asztalhoz. Hogy közel legyenek az orvosokhoz. Közben dicsérik a helyet, a várost, Magyarországot, a magyar borokat, a szép felszolgálólányokat és a remek orvosi ellátást. Ha ezt ők Szicíliában elmesélik! Minden pohár bor után emelkedik a hangulat. Később már koccintanak velünk, és elmondják: Magyarország pont olyan civilizált, mint Szicília. Ez igaz. Itt is pont annyi a maffia. És itt sem csinál semmit a kormány ellenük. Elhisszük nekik, és lassan mi is elpuhulunk. A közeli tóban kuruttyolnak a békák, miközben a Villa Medici terasza hangos a „Viva Szicília!” felkiáltásoktól.

Az öregek eláznak, mi hazamegyünk. A Balatonban fürdik a holdvilág.

Egy problémánk van: nem emlékszünk rá, hogy mit magyaráztunk nekik arról, hogy merre van Budapest. Jobbra, vagy balra mondtuk nekik? Kiderül: négyen négyfélét mondtunk. Mi sem tudtuk már pontosan. De azért talán nem lesz baj. Tán odatalálnak. Hisz minden út Rómába vezet. Vagy Budapestre…

                 Az élet mákonya maga az élet. Vagy majdnem mindig…

Elnézést kérek, amiért eddig beírtam a könyveimről írt kritikákat.  Mostanra annyira szaporodtak, hogy ezentúl fölösleges gyönyörködnöm bennük.

Viszont a Google hu-n találtam egy kritikát, bizonyos Rp írta az És-be, mely szerint , amikor azt írtam: 1980 az elszakított területeken született egy kislány, észrevétlenül, az agitáció talajára tévedtem, és aztán elcsúszok a politikai talajon.

Kedves RP! Észrevettem, sőt, szándékkal íródott. Mint az Általad politikai talajnak minősített összes többi megjegyzést is. Elismerem, hogy a megnevezett  idő-csúsztatásokban ( "tárgyi tévedések", mint írod!) igazad van, csakhogy: ez regény, és nem történelemóra. Ha nem is akkor, de azelőtt bíztosan megtörtént, az, amiről írok.

Tovább:

Azért, hogy a regényeimben örökké előfordulnak "az elszakított területek", ( -ezt Te nem tudtad, érzik a szövegeden, hogy semmi mást nem olvastál tőlem, csak az egyetlen könyvről szoltál, mint agitációról, -)megnyugtatlak: a többi is- -bármiról szól-, itt-ott agitál egy kicsit...

Mert Ti, akik hidegrázást kaptok az ilyenfajta "irodalomra", örömöt okoztok nekem. Szeretem, ha Belétek áll a frász. Szeretem, ha kritizáltok.  Tedd csak nyugodtan tovább. Mint ismeretes, a negativ kritika is reklám.

Szóval, hogy miről írok ezután? Figyellek Benneteket, kritikusokat, és válaszolni fogok minden kis tüskére... Ha érdemesnek találom... Ez itt érdemes volt, tisztára megszerettelek...  Isa Schneider

Szia!
 Elolvastam. Tegnap délután kaptam meg  a csomagot. Estére kiolvastam. Kimondottan tetszett. Igazad volt, amikor azt mondottad, hogy kissé hasonlít a Marika sorsa az enyémhez. Hát igen. Nálam azért nem ilyen durva a helyzet. És át tudom érezni a helyzetet a kommunizmus végéről, igaz, hogy  az éhinséget azért nem éltem meg ilyen élesen, ismerem a márciusi eseményeket és kevéssel a forradalom után 6 évig Vásárhelyen éltem. szóval már ismerős a kor és a hely, így könnyű és jóleső érzés belemerülni. Na meg a családi titok. Hát abból is van elég nálunk, és most várható a felgöngyölítése. Hát jókor jött ez az írás számomra. Kérdésedre válaszolva nem találtam vontatottnak és egyszusszra elolvastatta magát. Köszi szépen.
És gratulálok! Igazi csajos könyv. Gondolom mások is fognak magukra ismerni benne Marikában.
Sok puszi