HTML

Isa Schneider: Morfond ír, Morfond olvas...

A könyveimről. A www.isaschneider.hu honlapon megtekinthetőek. OLVASD EL ŐKET, NEM FOGOD MEGBÁNNI. A világról, amelyben élek. A képeimről. Lásd a honlapon. Rólam..., aki legalább is. Az ennivalókról. Mit írtak rólam mások. Mit írok másokról én.

Keresés

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Feedek

XML

09.
március

Isa Schneider  |  komment
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

10.
január

"2013- Körlevelek mindenről, ami van. Beleértve a pápát.

Isa Schneider  |  komment

Drága  legjobb Barátnőim, Ti Százan!  És Barátaim!

Elég régen nem jelentkeztem sem hangtalan, sem egyéb híradókkal, de annyi minden történt, hogy nem volt lelkierőm az írásra. Első sorban itt volt ugy-e a világ vége, amivel azért foglalkozni akartam, vettem is gyufát, írtam is egy versikét róla.

Sajnálattal tudatom ma,
> felébredtünk virradóra,
> s nem volt vége a világnak.
> Erre ébredt sok-sok állat,          (még én is!)
> kik ettől tegnap még féltek,
> s félelmükkel megigéztek.
> Két skatulya gyufát vettem,
> gyertya mellé odatettem.
> Bedobtam két altatómat:
> ha veszély jő, mindig jól hat.
> Világvégét átaludtam,
> értelemből nagyot buktam.
> Fölös volt az aggodalom,
> ha kell gyufa, Nektek adom!

Meg még volt egy vers szorgos fundusomból:  (itt nem a popsimról van szó, hanem egy fiókról, melyet Fici a Káosz fiókjának nevez, szerintem maga a Káosz lakik ott, de én mindig mindent megtalálok!)

Álom
Kinn a parkban, egyik padon
rikácsolva ül egy majom,
a kezében ott van lazán
egy kénsárga érett banán.
Lián mászik fel a falon,
a pálmán is ül egy majom.
Rőt a bőr a majom farán!
Beteg lenne? Mérges talán?
Mért van az, – na miért vajon –
hogy rőt fenekű minden majom?
Egyik rikolt. Mások aztán
röhögnek a majom dalán!
Ám véget ér a dáridó,
s a magasból a fejükre
- placcs!- esett egy kókuszdió:
(És még egyszer placcs!)

Csak, hogy tudd, mivel foglalkoztam.

 

 

 

 

 

 

Aztán volt az, hogy meghívtak Barátaink  ebédre.  Nemtom, írtam-e, hogy elég rosszul hallok. Mivel beszélgetés volt kilátásban és még meghívtak egy román kolleganőt, én marha, betettem a fülembe a hallókészülékemet. A nő déli 12-től délután négyig egyet dumált, hangosan, fülsértően Már háromkor el akartam menni, de nem engedték, úgy látszik, élvezték a társaságomat, hogy én is bele tudtam beszélni.          Négykor ismét felugrottam, és most már sikerült felszabadulni. Itthon kivettem a hallókészüléket a fülemből, és elolvastam egy cikket hozzá, mely szerint a hallókészülék használatakor már két óra után 700 szorosára szaporodnak a baktériumok a hallókészüléktől a hallójáratban, mert nedves és izzadt lesz a környezet. Az jó a baciknak. (Kiket is kiskoromban micilusoknak neveztem.)Most óvakodom betenni a fülembe, mert fáj a fülem tőle, ennek értelmében aztán nem hallok semmit, és ez jó, mert nem idegesítem fel magam.

Ficinek ez nem annyira jó, mert ő viszont fel tudja idegesíteni magát, mert én nem hallok meg semmit.

Ez évben lesz házasságunk 40 éves évfordulója, de három napja majdnem elváltunk, mert Fici feldühödött, és mindenre nemet mondott nekem. Hát ez az, amire nekem felment a pumpám, és elhatároztam, hogy hazamegyek Pestre, Igen ám, de  nagyon hideg lett, Pesten még hidegebb, ott még esett is és sár volt, aztán Fici kifejtette, hogy mi ketten egy olyan emberi szövetségben élünk, mint a kutya és a macska, és ezért akarok én Pestre menni, szóval, kedveskedett nekem, le is rajzolta, és annyira meghatott vele, hogy  aztán már nem akartam elutazni.

Aztán vásároltunk egy DVD-t, kedves állatfilmet, haverekkel meg akartuk tekinteni karácsony este. Finomat főztünk, és én kerestem a DVD-t, de nem találtam sehol. Másnap mi mentünk vacsorára, de harmadnap ők jöttek, hogy-ha véletlenül megtalálom a filmet, végre megnézzük.

Már másodszorra hoztam ki a létrát teljesen egedül, felmásztam rá, és kerestem a szalagot, nem találtam.  Nos, harmadszor sem találtam meg, akárhányszor cipeltem fel a létrát, és másztam fel a legtetejére. A könyvtár talán elnyerte a Dvd-t, és én negyedszer már egészen biztos, hogy nem fogok felmenni a létrára. Ekkor hasított belém a felismerés: Ha nem találom a helyén, akkor esetleg nincs is ott!  Átmentem Fici szobáján, és a DVD  doboz ott mosolygott egy teljesen elérhető helyen. A tekintetemet én is szerettem volna látni, mert egészen biztos, hogy nagyon gyilkosra sikerült, de Fici csak megvonta a vállát, és azt mondta: Van ez így!

Én pedig leírtam ezt itt emlékeztetőül, hogy megmaradjon, ha esetleg elfelejteném a Nagyesküt, hogy nem mászom létrára többé, nem cipelem ki és be, és az az eset állna fenn, hogy de aztán mégis, mert egyszerűen elfelejtettem, hogy mit fogadtam meg. Igen, elég sokszor megtörténik, hogy elfelejtek valamit. Vagy pl. a tegnap, - és ez most történt meg először-, Eszembe jutott, hogy mennyi egyszer egy. És nem azt válaszoltam rá spontán, hogy egy, hanem azt a blődséget, hogy 11… És aztán még utánanéztem az eredménynek, mert valahol sántított…

Most hallottam egy bírósági határozatról egy válóper alkalmából- Gyerek nincsen, de van egy közös kutya, a bíróság a férjnek heti láthatást biztosított a kedves ebbel, ennek fejében havi 50 Euróval kell hozzájáruljon  a kutya körüli kiadásokhoz…

                És még történt valami, ami kihatással lehet majd az egész életemre: elhatároztam, hogy többet nem írok könyveket.  Ha ugyanis olyan tehetséges lennék, harminc kiadott könyv után már ki kellett volna ugorjak valahogyan, de ez nem történt meg. Ergo, tehetségtelen vagyok. Akkor meg nincs értelme, hogy hizlaljam a kiadót.  Az ilyen ne ugráljon-. Jobban járok egy uszodai bérlettel, sze sem drágább, csak én nem szeretek úszni, bár tudok.

Hát ennyi a mai napra rendelt szent igékből… Iza

 

Második  körlevél  2013-01-26

Beszámoló a téli időről…

 

–        Mint pingvin, vagy jegesmedve

–        telelek a hűvös Északon.

Alszom. Kérdésekre sem felelek.

E zordon évszakon

az ágy egy álomhajó,

a vastag dunna ilyenkor de jó!…

Én hallgatok,

vagy halkan magam elé

zümmögök egy dallamot

puha párnáról, hó pehelyről,

forró teával teli kehelyről.

Néha így dalolgatok:

„Tudom, ha kimegyek:

azonnal megfagyok,

csúf fagyhalálban meghalok…

Van aki az ilyet szereti,

de én nem! Én nem megyek ki!”

Álmomban érő szőlőfürtöket,

–        zaftos gyümölcsöt, –

zöldnél is zöldebb füveket

látok, a bőröm a naptól ég…

És kék, de milyen bársony kék az ég!

Felébredni nem szeretek.

Majd nyáron, éjjel-nappal,

–        ha akarok, – ébren lehetek,

s – fejemen óriás szalmakalappal –

cicázhatok eleget

barátnőmmel, a nyári Nappal.

                                                                                              R

Csatolt anyagot kaptam,(   véletlenül nyitottam ki, /különben nem szoktam megnézni a tovább küldött dolgokat, mert nem élek én már olyan sokáig, hogy mindenféle anyagokat megtekintsek/, de ezúttal megérte,) és rajta egy  kiváló dzsesszzenekar játszott dzsesszt a  helyszínen legelő teheneknek. E tény az alábbi mű megírására késztetett:

Zeneélvezet

Írta: Isa Schneider (Nektek Izuka, Iza,  Izacica, Izácska, Izabell,  meg mittudomén, hogy még micsoda.)

Színmű egy felvonásban, három képben.

Szín:  Legelő.

A háttérben kék hegyeket látunk, az égen bárányfelhők játszadoznak. A hegyek ölelésében kis falu bújik meg, templomtoronnyal,  és pár nagy, ősi fa lombkoronája látszik. Ez előtt terül el a darab színhelye, a mező, melynek talaja agyagos.  Elektromos rendőr – fehér botokra feszített, gyenge áramot vezető drótok-, téríti a marhát jobb belátásra, ha el akarna csángálni­ a többiektől. A drótokon innen füves árok, partján fehér virágokkal, kamilla és százszorszép, valamint a portól szürke, nyeszlett margaréták szegélyezik,  aztán sóderrel leszórt falusi út következik. E helyen jelennek meg a zenészek, egymás után.

Szereplők: Tizenkét fehér, sárgás-barna foltos, jól táplált tehén, és egy olyan tehén, - amelyik teljesen kávébarna-, is színre lép, de nincsen kiemelkedő szerepe.

                     öt zenész,

                     több néző-hallgató

               

                     egy csomó fényképezőgép

                     egy gyümölcslégy,

                     több szemtelen mezei légy, mint elviselhető

                     fű

Első jelenet:  Tehenek, egy kék inges férfi trombitával. 

Kékinges férfi:  Háttal áll a nézők felé, és amint a trombitán előbb egy C dúr skálát, majd a hadsereg ébresztőjét fújja,

Három tehén: felkapja a fejét a trombitaszóra, miközben lassan megindulnak a kerítés felé, és ott megállnak.

Három másik tehén: is felkapja a fejét, majd

 

Második jelentet: egy pisztonos zenész is társul a másik zenészhez, új zenedarabot fúj a pisztonjával, talán éppen egy nagyhírű amerikai dzsesszzenész, - Benny Goodmann- Sing, sing, sing  c. számát.

A kék inges a ritmust adja, a pisztonos a dallamot.

Barna tehén: ekkor jön be közelebb a többiek közé, és csodálkozva néz.

 A hat legelőször koncerthallgatónak beálló tehén: figyel, hallgatják a zenét.  Mint egy tánckar, úgy sorakoznak fel egymás mellé, arcukon feszült figyelem váltakozik az elragadtatással. Látszik az arcukon, hogy elbűvölő élményben van részük.

A (balról) harmadik tehén:  a patájáról leszedné a sarat, ezért belekapál egyszer a nedves fűbe, mintegy letörüli a lábán ragadó agyagot.

Harmadik jelenet:

Bejön még három zenész: egy trombon, egy klarinét és egy gitár van a kezükben, amelyekkel belekapcsolódnak az andalító muzsikába,  (általában egy távol-keleti hadsereg masírozik arra a zenedarabra, amelyet most játszanak).

Az előtérben nézők:  gyülekeznek, ácsorognak, egyesek arcán tömör a gyönyör,

Mások: csak néznek, fényképező gépekkel, kis csattogó masinákkal.

 A többi tehenek is előrejönnek, helyet kérnek a műélvezők sorfalában.  Van, aki bólogat.

Mind a tizenhárom tehén: feszült figyelemmel hallgatja a muzsikát. A gitár ellen sincs senkinek kifogása, a rézfúvósok között elmegy valahogy.

A teljesen barna tehén:  nedves, hosszú szempillájú Héra-szemével szeretettel nézi a zenészeket, arcán megindul egy könnycsepp lefelé, egyrészt a meghatottságtól, másrészt belerepült egy gyümölcslégy. Jobbról a negyedik tehén:  felemeli a farkát, és elhessegeti a hátán zenét hallgató legyeket.

Fényképezőgépek: egyesek kattognak, mások villannak.

A zenének vége, a zenészek eltűnnek egymás után, és lassan visszatérnek a tehenek is legelni. Zene után

 A fű: még édesebb.

                                                                                              (V é g e).

                                                                                              Függöny.

­ A csángálás ige, székely szó, a csángókra szokták mondani, erre a régi archaikus magyar törzsre, amely a történelem folyamán (az adófizetés elől elmenekült), elment, áthúzódott,  elcsángált a Kárpátokon túlra.  Gyönyörű ősi magyar nyelvet beszélnek, ezekről állítják a román állam és fullajtárjai-, hogy őseik románok (akik akkor még nem is léteztek! A szerző.) csak elmagyarosodtak!

Palack  - posta - galamb, egyebek

Hogy Nektek Kisaranyaim milyen jó hírügynökségetek van,  (én, természetesen) azt most fogjátok megtudni, ha eddig nem lett volna elég világos.

 A Reuter  - nagyhírű, renomés, patinás- hírügynökség jelenti, hogy egy  76 éves G.F. nevű ember egy 76 éve írt palackpostát halászott ki a tengerből   Újzéland   partjainál. A levelet 1936.március. 16-án  írta és palackozta egy E. H. nevű ember, aki természetesen már régen nem él, de a levelet  megtaláló G.F.  felhajtotta  az unokáját, P. H. P-t, aki onnan nem messze,  Ausztráliában él.

A poén most jön:  A hírügynökség közölte, hogy az unoka szerint nagyapjához egyetlen egy szál kapcsolja,  és az ez  a palackposta.  De azt, hogy mi volt a levélben,  BEZZEG A REUTER  NEM KÖZLI velünk!!!

 

 

Hát ez az, látjátok! Nekünk senki nem mond el semmit!  Mi valamennyien a saját kútfejünkre vagyunk utalva.  (Szeretném hinni, hogy e kútfej az enyém, de ez soha nem fog bekövetkezni…)

EGYÉBKÉNT: e városban  (ahol Fici lakik és én is itt töltöm a hideg időt, /mert itt a Golf áramlat miatt melegebb a hő lég/), a közelünkben van egy kis utca,  egy keskeny házacskával.  A kapu mellett emléktábla hirdeti:  Ez volt a Reuter- Galamb-posta hírügynökség eredeti székhelye, innen indították útjukra már  a  XIX. században a jól felhizlalt postagalambokat…  És az emléktáblán egy begyes, lábán  madzaggal felkötött cédulát viselő kövér galamb terpeszkedik… 

Erről   jutott eszembe egy másik galamb, postás ugyancsak.

(Tudjátok, ez is olyan, mint az esetek duplicitása: amikor  még orvosként dolgoztam, egy-egy  nagyon ritka eset után  száz százalékos biztonsággal  bejött ugyanazzal  a  diagnózissal a második eset is. Nem viccelek.  Az esetek duplacsomagolásban fordulnak elő! Sok helyen a galambok is… Mint itt például… Jelen esetben a forrásom a Der Spiegel c.  4/2013. hetilap. Azért helyezek súly arra, hogy megadjam a forrást, mert ha esetleg valamikor –húsz-harminc év múlva- ,  én lennék az államelnök, ne mondhassák rám, hogy plagizáltam.)

 A hír:  Nemrég egy kanadai  G.Y. nevű urat   (- akinek minden álma az lett volna, hogy történelmet tanítson valahol, de csak villanyórák rendben tartásáig vitte szakmailag, és most, nyugdíjas korában történelmi érdekességeket vadászik makacsul a világhálón),   felhívta telefonon egy katonai levéltáros barátja.

 Az előzmény: Valaki Dél- Angliában renováltatta a házát 1982-ben, és a kéményben egy régen élt galamb holttestét találták, lábára erősítve  tokban egy  rejtjelezett üzenettel.  A tokon  cetli lógott:  „galambszolgálat” felirattal. Egy bizonyos XO2-nek szolt a levél,  W Stot  Sjt aláírással.

A londoni Katonai Múzeum abban az évben lényegtelennek ítélte a leletet .  Aztán  vagy két éve az angliai Bletchley Park Dekódolás- Múzeuma felkérte  az írás megfejtésére a brit Titkosszolgálatot, akik az irományt megfejthetetlennek ítélték.

Lefolyás:  Itt lép be a képbe makacsul állandóan a világhálón kutató   barátunk: G.Y. , aki meg akarta és meg is mutatta hogy ki a jobb dekódoló, ő, vagy  a Titkosszolgálat lúzerjei.

 Barátja, a levéltáros nem tudott belenyugodni a különleges üzenet megfejthetetlenségébe, (pfű! Micsoda szó! De ez is a mi kutyánk kölyke, szeretnünk kell őt!), így jutott G.Y.  a lelet birtokába.  És megfejtette a 135  oszlopokba rendezett nagybetű jelentését.

Mi már tudjuk, hogy mi volt a levélben,  melyet egy William Stot nevű altiszt küldött jelentésként a frontról, de ma már tényleg érdektelen a szöveg.  Az érdekes az volt, hogy a galamb  átjutott a legzavarosabb idők legnagyobb  golyózáporán,Franciaországból  Angliába a Csatornán keresztül. Ravasz, kitartó,  tehát egy hős volt.  Valószínű, megpihenni ült le egy kémény szélére, de a kiáradó füst elkábította, és beleszédült a kéménybe, ahol halálát lelte. Feladatának teljesítése közben hősi halált halt. Igen, a Galamb, a mi igazi Hősünk. Sőt, a nevét is tudjuk: 

                              Nurp 40 TW 194-nek

hívták a galambot, a mi  második világháborús európai  hősünket.

(Az első szó jelentése: National Union Racing Pigeon, tehát versenygalamb volt az illető, ki is 40-ben született, a tenyésztő neve T.W., és a galamb a 194.-ik volt ebben az évben, aki feltörte belülről a tojást és kirepült az ÉLETBE!)

További fejlemények:  Az ügyes G.Y., történetünk második hőse írt az angol miniszterelnöknek egy levelet, hogy szerinte      W. Stot altiszt a Nurp  40 TW 194-es nevű galambjával megérdemelne egy hősi emlékművet a hazájuktól.

Lapzártakor az emlékműről még nem született döntés… Szerintem írni kellene a premierminiszternek, aki most éppen mással van elfoglalva, (ez esetben azzal, hogy hogyan tudna megszabadulni tőlünk, az Európai Uniótól, de ennél a szobor ügye mégis csak elébb való…

Nem tudom, Ti hogyan vélekedtek, de nekem a szobor fontosabb volna, Kedveseim.

 

Válogassátok ki a fenti – aláírásra felajánlott neveim közül azt, amelyik pont most a legszimpatikusabb Nektek, és leginkább passzol ehhez a híradáshoz…

Szóval azt még én sem tudom, hogy ez az iromány ténylegesen körlevél  volt-e, vagy Hangtalan  Havi Híradó, de Ti ezt –legjobb Barátnőim, Ti, százan, és Örök Barátaim-, eldöntitek majd egy csendes percen.

Harmadik  Híradó,  Anno Domini 2013 február havában…
Minden medve általában
kibújik a barlangjából,
de megijed árnyékától,
s visszamegy a barlangjába,
ha süt a nap: a tél marad.
A tavasz várat magára,
el kel még a mackóbunda.
Ám, ha fákat tépdes a szél,
a medve kint marad, a tél
nem sokáig tart az idén.
Másodikán, most, ez évben
Sütött a nap fent az égen.
Hamar megunta a medve,
s barlangjába bújt sietve.
Ez a tél bíz hosszú lesz még,
Sokáig lesz szürke az ég.

                                                                                                              %

Vezető hírem:  Nos,  a Pápa szabad akaratából és  teljesen világos elmeállapottal úgy döntött, hogy  nyugdíjba megy.  Nem találom elítélendőnek, ha nem, hát nem.  A múltkor a tisztító tüzet szüntette meg, szerintem éppen ideje. Ha véletlenül elpilled, és ebben az állapotban eltörli a mennyországot, jól nézünk ki! Senki nem akar meghalni, és már most is annyian vagyunk, mint a nyüvek!

Az étkezésről jut eszembe: Ugy-e  ismeritek a hód nevű, narancssárga fogú bundás rágcsálót, mely lerágott fadarabokból gátat épít? Nos, Kedveseim, e hód két hónapig szoptatja kis hódjait, tehát egyben emlősállat is. Most tudtam me a következőt: Nem mindig volt emlős állat, sőt, rágcsáló sem volt, hanem a keresztény katolikus egyház kijelentette róla, hogy a hód tulajdonképpen egy halfajta, ezért aztán böjtös napokon is ehető… Nem hülyéskedek! Miután valamelyik zsinaton kimondták hogy a pápa csalhatatlan, ez a hód el- halasításával járt, hogy mettől meddig, azt nem néztem meg, mert nem ez a fontos ebben a hírben. Hanem maga a tény. Ha hal a hód, akkor az…

 

A másik nagy hír: Az orosz zsoli dzsóker Medvedjev  bejelentette: Ha az USA nem beszél az emberiségnek a földön kívüliekről, ( - kik is, mint tudjuk-, köztünk vannak), akkor majd  megteszik ezt az oroszok. Vannak ők olyan fenegyerekek. A hírnek nagyon nagy a jelentősége. Gondoljuk csak meg: Mindenki boldogan él, míg meg nem hal, meg van mindenünk, most már csakis a földön kívüliek hiányoznak nekünk.

Kint nagy pelyhekben hull a hó. Az első fényképet 1885 január 15-én egy hópehelyről egy Wilson Bentley nevű ember készítette. Bentley nem azonos a múlt század - elei autógyáros Bentleyvel, és a hópehely sem azonos egyikkel sem, amelyeket látok az ablakon keresztül.  Azt mondják egyébként, hogy egyetlen hópehely sem  tökéletesen olyan, mint a másik. A kérdés: Ki volt az az ember, aki mindegyik hópelyhet felülvizsgálta, hogy olyan – e, vagy nem olyan?

A 72 éves japán pénzügy miniszter felszólította a magatehetetlen öregeket, hogy haljanak meg, lehetőleg gyorsan.  A miniszter szerint isten őrizzen az olyan élettől, amelyet ránk kényszerítenek, dacára annak, hogy régen szeretnénk halottak lenni. Az  ilyen ember –szól tovább a miniszter-, még aludni sem tud a szörnyű gondolattól, hogy minden segítség, amit kap, az államot terheli… A ropogósan fiatal miniszter zöldségeket beszél. Bár, ha meggondolom, hogy a 128 millió japán egy negyede hatvan éven felül van?  Erről az oldalról még érthető is az udvariasan hajlongó, távol keleti módon titokzatosan mosolygó  állami ember véleménye, miközben harakirire szólítja fel az idős lakósságot… Őket is elérte a globalizáció…

SZISSZENET

E  városban, ahol a hátralévő életemet szoktam tölteni,  farsang ideje volt. Megnéztem volna a farsangi menetet, de zuhogott az eső. Gondoltam: kivárom, míg elmúlik. Elmúlt. Négy nap múlva.

Kimentem, de addigra elmúlt a farsang.

Ma ismét elolvastam „Az orvosnők korán halnak” című könyvemet, és elkezdtem szégyenkezni, hogy még mindig itt vagyok, pedig hogy megígértem abban a könyvben!

Az lehet persze, hogy nem igaz, nem halnak olyan korán, de haláluk előtt még  qrva dühösek tudnak lenni mindenért, tanúsíthatom. Én is itt, né, még most is az élők sorában vagyok, pedig már megírtam, illetve meg is ígértem, hogy korán fogok eltávozni, de morbid módon még mindig itt nyüskölök  (székely kifejezés, nagyjából azt jelenti: töltöm az időt, : tökölődök,)  és fogyasztom írásaimmal a még számomra hátralévő életet. És szösszeneteket, valamint szisszeneteket írok.

Hogy mik ezek? A szösszenet egy gondolat. A szisszenet ugyanaz, csak közben felszisszen az ember. Érted, ugy-e?  Egyébként nem a saját ötletem, a Demokratában olvastam. Néha felékesítem magam idegen tollakkal is, de legalább megmondom, hogy hol szedtem fel őket. Tekintsük bibliográfiának, jó?

^

Kijön Fici, a férjem, a hálószobából, és közli, hogy ellopták a piros rádióját.  Válaszolok: -  nem, a tévé háta mögött van. Megnézi, és tényleg ott virul. Azt mondja:  szóval, elcsented a kis piros rádiómat, és elrejtetted a tévé háta mögé!  Igen-, egyezek bele a gyanúsításba,  - hogy nehogy megtaláld.- De megtaláltam!  – Látom! - Akkor hiába dugtad el! Mert én egy okos vagyok és úgy is rátalálok mindenre!

 -  Igaz,miután megmondom, hogy a „minden” hol található.

Fici gondolkozik:- Mi féle  minden?

Ezt már Örkény is megírta az egypercesekben, tehát válaszom: harminchárom. Fici, aki Örkényt nem olvasta, tovább kérdez:    - Mi harminchárom? A válaszom puskagolyószerűen érkezik:

-          Mi minden?     Fici csak áll a kezében a piros rádiójával, és pislog.

 

 

       Ezért jó, ha az ember ismeri a magyar irodalmat…

Ha pedig nem ismeri olyan nagyon, akkor ír valamit, ami ahhoz hasonló…

Februári pillanat

Falu alszik a hó alatt,

Háta mögött havas orom.

A takaró fehérségből

kilátszik a templomtorony.

Báránybundás kocsis hajtja

a szánt. Hallod? Ropog a hó!

Néhány csengettyű van rajta,

s úgy húzza a szánt egy fakó.

Rázza a szél az ágakat,

felkavarodik a porhó.

Dér lepi a fenyőfákat.

Károgva száll fel egy holló.

Üvegnél is törékenyebb

jégcsap lóg az eresz alatt.

Felriaszt egy vörösbegyet

valaki. Seprik a havat.

Jégtől nehezek az ágak,

fa odvában mókus motoz,

csend öleli át a fákat,

leesik egy fenyőtoboz.

Az ablakon jeges télben

nap csillog a jégvirágon,

vastag hó pihen a réten,

álom ül a jégvilágon.

Februári aforizmák:

 

Ha rajtam múlna, szívesebben élnék örökké…

Túl nagy luxus tartozni valakihez…

Senkire nincs szükségem. A többieken kívül.

A jég hátán is megélnék, ha jönne otthonról bunda és élelmiszercsomag.

Februári összefoglaló

Levél, arról, hogy mi minden történt… Ezúttal galambkiállítás volt!

(Ezek a galambok nem hagynak nyugodni engem. Lehet, hogy ez a galambok éve? Mit mondanak erről a kínaiak?)

Sok érdekességet hallottam: többek között arról, hogy a tenyésztett galamboknak 80 százaléka a leveses fazékban végzi. Jelentkezzen, aki evett már galamblevest! Én még nem ettem. És nem is fogok.

Amikor két éve felvettek Temesváron az írószövetségbe, (- nem dicsekszem, dehogy, már két éve eldicsekedtem vele, ízléstelen dolog mindig ugyanazzal dicsekedni, és velem azóta már történtek egyéb dicsekedni valók, majd mondom!), szóval, amikor Temesváron voltam legutóbb, láttunk a főtéren egy etnikumot,  (–ha valakinek pol. korrekt kifogásai volnának, az tudja, hogy hova tegye  őket!!!-) , aki egy galambot hajszolt, meg is fogta. Nyílván levesnek. Akkor arra gondoltam:  Ma már senki nem eszik galamblevest, hát tévedtem, mert a mostani kiállításon még a receptet is közölte egy nagyon kifehérített és nagy fogú idős úriember.  Soha ekkora fogakat!

A következőt  tudtam meg:

Fogjál meg (!!!) egy-két galambot. (Hogyan, azt nem mondja!) Tégy fel egy-két liter vizet főni, és tegyél hozzá megtisztított leveszöldséget, sót, pár szem borsot.

Forrázd le (!!!) a galambot, tépd meg, hogy toll egyáltalán ne maradjon rajta, és tedd bele a fövő levesbe.  (Azt nem közölte  recept, hogy a belsőségeket ki kell-e szedni belőle. Feltételezem, hogy igen).

Ha megpuhultak a hozzávalók, akkor kész a leves. Citromlével,  fokhagymával finomíthatsz (!!!) rajta. Tejföllel tálalhatod.

Most, miután ilyen szépen tovább adtam a tudományomat, hozzáteszem még, hogy kb. 700 fajta galambot tenyésztenek, ne kérd, hogy felsoroljam őket…

Furcsa hónap ez! Numa Pompilius, Róma második királya (Kr. e. 715-672) vezette be. Ez volt az év utolsó hónapja. A bűnbocsánat és megtisztulás hónapjaként tartották számon.

Egér a sajtban…

 

Hogy az egerek a sajtot különlegesen szeretnék, az legenda. Az egerek megeszik a vajat, csokoládét, sonkát egyszóval mindent, amihez hozzáférnek. A hiedelem valószínű onnan származik, hogy a sajt könnyebben eltartható különleges elővigyázat nélkül. Így az egér is könnyen hozzájuthat, a mai napig is…

         

Tálutón híradó

Olyan egy malac vagyok, szegény pápán mennyit éleztem a nyelvemet!

 Hát nem megöregedett?  És még be is vallja! Vannak még, akik öregednek, de inkább a nyelvüket leharapnák, semhogy belássák ezt a tényt, mely nem is az, inkább rágalom!

Mindegy. Most még utoljára elmondom, hogy a pápa –vagy igen, vagy nem-, kinyilatkoztatta.:

Ha ketten ruha nélkül ágyba mennek és azt kiáltozzák: Ó Istenem! Ó Istenem!, az nem számít imádkozásnak.

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

10.
január

Isa Schneider  |  komment
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

10.
január

Egy macska a polgármesetere egy északalaszkai városkának.

Isa Schneider  |  komment

Egy macskát jelöltek ezelőtt 15 évvel az alaszkai városkában a polgármesteri szék betöltésére.  Az emberek nem voltak megelégedve az amúgy emberi jelöltekkel, ezért állítottak egy merőben új, fiatal, erős és játékos macskát a fontos pozíció betöltésére.A Macska meg is nyerte a választásokat, és folyamatosan betölti a megtisztelő feladatot.  A Macsek neve Stubbs, és sárga hím polgármesterről van szó. Ime a hír eredetiben:

Egy macska a polgármestere egy alaszkai kisvárosnak

Az alaszkai Talkeetna kisvárosának immáron 15 éve egy macska, név szerint Stubbs a polgármestere. Stubbs mára az egyik leghosszabb ideig szolgáló polgármester Amerikában, írja a brit Metro újság. A helyiek úgy gondolták 15 évvel ezelőtt, hogy a polgármesterségért induló jelöltek nem felelnek meg az elvárásoknak, így a macska születése után azért kampányoltak, hogy a kandúr nyerje el a megtisztelő pozíciót. Stubbs egy igazi celeb Talkeetnaban, 1000 ismerőse van a Facebookon, ami több mint a város 900 fős lakossága, és a világ minden tájáról kap rajongói leveleket. A turizmust is fellendítette a településen. Gazdája boltjában naponta 30-40 ember is megfordul csak azért, hogy a macskát láthassa.

stubbs

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

10.
január

Isa Schneider  |  komment
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

09.
január

Vers, amiért nem lett világvége...

Isa Schneider  |  komment


> Sajnálattal tudatom ma,
> felébredtünk virradóra,
> s nem volt vége a világnak.
> Erre ébredt sok-sok állat,          (még én is!)
> kik ettől tegnap még féltek,
> s félelmükkel megigéztek.
> Két skatulya gyufát vettem,
> gyertya mellé odatettem.
> Bedobtam két altatómat:
> ha veszély jő, mindig jól hat.
> Világvégét átaludtam,
> értelemből nagyot buktam.
> Fölös volt az aggodalom,
> ha kell gyufa, Nektek adom!
>
>

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

09.
január

Vers, amiért nem lett világvége...

Isa Schneider  |  komment


> Sajnálattal tudatom ma,
> felébredtünk virradóra,
> s nem volt vége a világnak.
> Erre ébredt sok-sok állat,          (még én is!)
> kik ettől tegnap még féltek,
> s félelmükkel megigéztek.
> Két skatulya gyufát vettem,
> gyertya mellé odatettem.
> Bedobtam két altatómat:
> ha veszély jő, mindig jól hat.
> Világvégét átaludtam,
> értelemből nagyot buktam.
> Fölös volt az aggodalom,
> ha kell gyufa, Nektek adom!
>
>

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

02.
január

Isa Schneider  |  komment

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

22.
december

Isa Schneider  |  komment
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

22.
december

Olimpia. 2012

Isa Schneider  |  komment

A londoni Olimpiai Játékok megnyitóját közvetítették tegnap este.  2012-ben vagyunk.

       Persze, hogy megnéztük. Még emlékezetünkben volt a 2008-as kínai olimpiai játékok megnyitója, hogy az milyen pofi módon volt megrendezve!  Valami ilyet vártunk most is,  tekintettel a British Empire-re, ami, - ha már nincs is, de azért még van, vagy legalább is úgy tesznek, mintha volna.

      Az esemény nagyságához képest  a Királynőt egy helikopter szállította, mellette hercegi férje, és jobbról  a 007-es (jelenlegi) ügynök, kinek is a neve Bond, James Bond. Örökösen.  Ő vigyázott a Királynőre, hogy a Buckingham Palace-tól 5 percre lévő, a Royalok páholyáig vezető repülő- úton el ne rabolják a Királynőt. Hogy ez kinek jutott eszébe, ez az ötlet, azt nem tudjuk, nem is érdekes, mindenhol tülekednek a hülyék még hülyébb ötleteikkel.  De hogy Erzsébet, - e néven második-, ki is már hatvan éve hozzászokhatott ahhoz,  hogy kikkel  van körülvéve-  belement ennek az  agyrémnek a kivitelezésébe, azon enyhén szólva: csodálkozom. Persze, eddig is tudtam, hogy a divattanácsadóját jobban is megválogathatta volna, de most e feltételezés bizonyossággá izmosodott.

       Drágáim, mit mondotok, meg kell-e tudnunk, hogy azt a barackvirág színű selyem ruhát, ami rajta volt, (és amit ma már szűzlányok –amennyiben még létezik  spéciesz-  sem viselnek),  combközéptől lefele rakásokkal és fodrokkal, ki adta rá? Ötvenöt évvel ezelőtt egy valamivel jobb színben, de ezzel a szabással-,  Psota Irén viselt egy ilyet, és utána mindenki más, még én is!-,  de bizton állíthatom, hogy már  ötven évvel ezelőtt  senki nem viselte. Én sem.

Attól eltekintve, hogy a királyi Hölgy fején ugyancsak halvány barackvirág színben strucctollakból készített fejfedő díszlett, mely lengedezett az enyhe esti szélben… Az ilyet nem kalapnak (outdor head-covering), hanem fejdísznek, (-  nem jut eszembe az angol szó-, szóljon, akinek eszébe jut-,) neveznek a ködös országban.

Nos, a műsor nem tetszett nekem.  Very british volt. Túlontúl  angolosan szabva, de azért szétszórtan, hogy senki ne értsen belőle semmit....  Utána a Királynő ünnepélyes megnyitója következett.

 A Hölgy felállt, feltette a szemüvegét, és felolvasta egy lapról a következő megnyitó beszédet:

-          „Ezennel a 2012-es londoni  Olimpiai játékokat megnyitottnak nyilvánítom”.

És a Királynő leült… Tartott pedig e megnyitó 10 másodpercet.

Ennyit a királyságról. Nem élezem rajta többet a nyelvemet, mert a ruhát és a páholyjegyet nem én fizettem.

Na de a felvonulás Kedveseim! A FELVONULÁS!!!

Van három  objekcióm:

  1. Eddig én fejkendős muzulmán sportolónőket még soha nem láttam felvonulni. De idén tért nyert a világ iszlamizálása a sport terén is. Ki volt az a marha, aki ezt elfogadta? Nem törnek előre amúgy is és mindegy nekünk, hogy az unokáin majd burkába kell burkolózzanak, hogy tetszik-e nekik, vagy sem?

Nem, én most és itt, e pillanatban nem az iszlámot szidom,  emlékezzetek vissza, a „ Morfondír”  című könyvemben a pápaság  és a katolikus keresztény vallás ellen is kirohantam, mert én igazságos vagyok!  Nekem az egyik se jöjjön púpnak a hátamra, és elég szégyen az nekünk valamennyünknek, hogy a XXI században vallásháborúktól szenved a világ.

De:  –és ez a második mérgelődnivalóm:- feltűnt nekem,  hogy amikor az egyik-  számomra  nagyon  unszimpatikus vezetőjéről ismert szunnita ország - képviselői felvonultak,  tök fekete burkában felvonult közöttük a hírhedett erkölcsrendészet is. Kinek volt az a rettenetes ötlete, hogy azokat a gusztustalan, kövér, malignus, fanatikus, buta, felfuvalkodott, agyatlan nőket odaengedték? Hogy lássa őket az egész világ? Mert ha elrettentő példaként, akkor még megértem.  Az egyik operatőrnek ugyanez a gondolata támadhatott, mert kicsit később hosszasan elidőzött kamerájával ezeken az arcokon… Hogy el ne felejtsük a ránk leselkedő veszélyeket…

 (Gondoljunk csak  a bátor  Betty  Mahmoudy könyvére: „Lányom nélkül soha”).  Hogy rosszindulatú vagyok? Igen.  Alapvetően,  és mindörökké. És az összes nőknek, szóval, nekünk, lányoknak,  fajra, korra, foglalkozásra,  társadalmi állásra és vallásra való tekintet nélkül vigyáznia kellene ezekre…  Mert ha senki másnak, de nekünk gondolnunk kell az unokáinkra és dédunokáinkra!

Mert a patriarchalis férfi machók nem erre gondolnak… Sőt! Valamelyik nap hozta a tévé a legújabban megépített mecsetet:  A KÖLNI DÓM ÁRNYÉKÁBAN!!! Hát, nagyobbnak tűnik, mint maga a dóm… Ki volt az a marha, aki ezt az építkezést megengedte?

És végül 3.: Több csapatban ott   voltak: - kövérebben,  idősebben-  a mindenkori  titkosszolgálatok emberei is.  Nehogy a sportolóknak eszébe jusson dobbantani… Rendben van, vigyázzanak, ha akarnak.  De ne vonuljanak fel, könyörgöm… Egyébként végtelenül érdekes volt látni, hogy a világ összes diktatúráiban a titkosrendőrök ugyanúgy titkosrendőrnek néznek ki, mint ahogy egyik tojás olyan, mint a másik. Ez valószínű, egy betegség. Vagy az aljasság mindig ugyanolyan?

Van egy viccem:  Két liberális étlen-szomjan vonszolja magát a sivatagban…

Ez volt a vicc. Felfogtad? Vagy ki kell bontanom?

 

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

22.
december

A Hold az utcán gurult

Isa Schneider  |  komment

A Hold az utcán

Az ég
beborult.
A hold
az utcán
gurult,
s lement
a nap.
A Hold még
cél és gond
nélkül
gördült
lefele,
bele a semmibe.
Még nem tudta:
az utca végén
az árok szélén
még lobban
egyet,
s szilánkokra
robban.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

14.
december

Boldog Ünnepeket

Isa Schneider  |  komment

Jön az Ünnep. Szebb az élet.                    

Könnyebbé teszi a létet…

Nagyon várjuk a Másikat,

öltünk ünnepi arcokat,

kiszellőztetve a lélek.

A kézben egy darab kalács.

Kicsit több a lustálkodás,

egy fenyőfa feldíszítve,

 semmi más már nem kell ide!

Jó kívánság az  Ünnepekre:

Egészséget,  békét,

az Otthon melegét

kívánni egymásnak.

Legyen elég  kenyér.

Nem csak nekünk, másnak

is jusson egy jó falat.

s egy kis optimizmus,

mossuk le a panaszfalat!

Minden jót kívánok Netek!

Könnyű, hófehér telet,

Szerelmet, szeretetet,

s Boldog Ünnepeket.

 

 

 

 

 

 

 

Jön az Ünnep. Szebb az élet.                    

Könnyebbé teszi a létet…

Nagyon várjuk a Másikat,

öltünk ünnepi arcokat,

kiszellőztetve a lélek.

A kézben egy darab kalács.

Kicsit több a lustálkodás,

egy fenyőfa feldíszítve,

 semmi más már nem kell ide!

Jó kívánság az  Ünnepekre:

Egészséget,  békét,

az Otthon melegét

kívánni egymásnak.

Legyen elég  kenyér.

Nem csak nekünk, másnak

is jusson egy jó falat.

s egy kis optimizmus,

mossuk le a panaszfalat!

Minden jót kívánok Netek!

Könnyű, hófehér telet,

Szerelmet, szeretetet,

s Boldog Ünnepeket.

 

 

 

 

 

 

Jön az Ünnep. Szebb az élet.                    

Könnyebbé teszi a létet…

Nagyon várjuk a Másikat,

öltünk ünnepi arcokat,

kiszellőztetve a lélek.

A kézben egy darab kalács.

Kicsit több a lustálkodás,

egy fenyőfa feldíszítve,

 semmi más már nem kell ide!

Jó kívánság az  Ünnepekre:

Egészséget,  békét,

az Otthon melegét

kívánni egymásnak.

Legyen elég  kenyér.

Nem csak nekünk, másnak

is jusson egy jó falat.

s egy kis optimizmus,

mossuk le a panaszfalat!

Minden jót kívánok Netek!

Könnyű, hófehér telet,

Szerelmet, szeretetet,

s Boldog Ünnepeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jön az Ünnep. Szebb az élet.                    

Könnyebbé teszi a létet…

Nagyon várjuk a Másikat,

öltünk ünnepi arcokat,

kiszellőztetve a lélek.

A kézben egy darab kalács.

Kicsit több a lustálkodás,

egy fenyőfa feldíszítve,

 semmi más már nem kell ide!

Jó kívánság az  Ünnepekre:

Egészséget,  békét,

az Otthon melegét

kívánni egymásnak.

Legyen elég  kenyér.

Nem csak nekünk, másnak

is jusson egy jó falat.

s egy kis optimizmus,

mossuk le a panaszfalat!

Minden jót kívánok Netek!

Könnyű, hófehér telet,

Szerelmet, szeretetet,

s Boldog Ünnepeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

28.
június

Isa Schneider  |  komment
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

28.
június

Ezt a gyönyörű kritikát kaptam

Isa Schneider  |  komment

Ezt a gyönyörű kritikát kaptam a "Fogkefe a szükségcsomagban" c.  -az idei könyv hétre megjelent- könyvemről:

Mielőtt megosztanám Veletek, hadd említsem meg: én a rossz kritikákat is felteszem ide, nem csak a jót. De ez itt véletlenül jó kritika. Egész nap boldog voltam tőle...

" Izukám! A könyvet elolvastam, lassan mert minden napra hagytam magamnak egy kis csemegét, színekben és tapintásban így jellemezném: halvány drapp vagy vajszínű finom bársony. A nyelvezete, a fordulatok, a sejtelmesség, az emberiesség vagyis asszonyiasság és orvosnőiesség hihetetlen szépen vannak elrendezve. Nincs vulgarítás benne, ahogy taglalod a férfiak által dominált társadalomban egyenjogúságot akaró és kivívó nők esetleges porúl járását, a siker "jutalmát", a beteggel együtt való szenvedést és az örökös felelősségben való élést, egy mestermű a könyv. Mert mi mindig a kés élén egyensúlyoztunk, nem a fokán.

        Még szerettem volna tovább olvasni, de elfogyott az utolsó mondat is, így hát kell várjam a következő értelmes és szép könyvedet.
 
GRATULÁLOK A HARMINCADIK KÖTETED JUBILÁLÁSÁHOZ !
 
Valóban nem semmi, mert nem 20 évesen kezdted írni a könyveidet, ha még magadban is hordoztad egy részüket, mert el voltál foglalva a tanulással, az élettel, a kivándorlással, nyelvtanulással és az orvosi munkáddal. De megtettél mindent hogy a legjobb legyen. Ezért szeretünk és tisztelünk mi Téged!9BDD52CCA94D4C6108D989E306290.jpg
Gaby

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

02.
június

Az MMM folyóiratban megjelent velem egy intervju:

Isa Schneider  |  2 komment

Az ember

Mintha egy másik idősíkban beszélgettünk volna. Valahol, ahol teljesen természetes, hogy valaki több szakmát űz egyszerre. Isa amolyan modern polihisztor, embereket gyógyít, fest és nem utolsó sorban verseket és regényeket ír. A tudományterületek bármelyikében otthonosan mozog.

A foglalkozásodat tekintve minek tartod magad?

 

Úgy érzem, legbelül orvos-író vagyok. Gondolj csak Bulgakovra, Csehovra, vagy Németh Lászlóra. Persze távol áll tőlem, hogy íróként hozzájuk merjem hasonlítani magam, de orvos és képzőművész vagyok. Marosvásárhelyen, szülővárosomban, képzőművészeti iskolát és orvosi egyetemet végeztem. Ám asszony is vagyok, egy a hárommilliárdból. Talán nincs bennem semmi olyan képesség vagy tulajdonság, amit ki kellene emelni, de szeretem az igaz meséket, a jó történeteket. Nem hagynak nyugodni, addig, amíg le nem írom őket.

Visszatérve a kérdésedre! Tudod, C. G. Jung, a nagy svájci orvos szerint mindenki álarc mögé bújva egy perszónát, egy személyt játszik az életben, így talán én is. De egy valami egészen biztos velem kapcsolatban. Az, hogy Isa Schneider a nevem, és ez alatt a név alatt eddig 22 könyvem jelent meg. Egy kicsit talán csodabogár vagyok, aki egyszerre több mindennel foglalkozik.

Két pontot is teszel az I-re. Miért?


Egy korábbi kiadóm azt tanácsolta, válasszak magamnak írói álnevet. Mondtam jó, rakjanak az I-re két pontot, legyek Isa Schneider. Ez egy idegen betű. Én vicceltem, ők meg örültek neki.
Mi miatt hagytad abba az aktív orvosi tevékenységet?
Harminckét éven át, napi tizennégy órákat dolgoztam. A végén már nem nagyon aludtam, ha igen, akkor álmaimban is a pacientúrára gondoltam, és egyszer csak úgy éreztem, hogy pihennem kell. Abba kell hagyni, mert aki kimerül, az könnyebben hibázik. Nem akartam megvárni, hogy hibázzak. Igaz, nem lehet csak úgy abbahagyni ezt a hívatást. Ma is kérdeznek tőlem a barátaim ezt-azt, mindig mindenkinek fáj valahol. Ha tudok, segítek. A mai napig tagja vagyok az orvosi kamarának itthon és Németországban is.

Regényeket írtál a Föld utcai lányok életéről. Kik ők?

 


A lányok, akikkel együtt nőttünk fel. Az életük, a sorsuk több esetben különleges. Eddig sok, különböző témájú könyvem jelent meg, de a regényeimet kedvelem a legjobban. Azokat, amelyek hősei a mitikus és mesés "Föld utcából" származnak. Az utca valóban létezik. Akkor régen nem volt leaszfaltozva, járművek nem jártak rajta. Grund volt, annak a 24-26 gyereknek, akik ott laktak. Ők voltak a barátaim, játszótársaim, sorstársaim, az ő történeteiket írom meg.

Olyan sok ember fájdalmát, örömét, sorsát hallgattam végig életem során, hogy úgy éreztem, le kell írnom a tapasztalataimat, a történeteimet, hátha mások erőt merítenek belőle. Nem akarok kitérni a politikai vonzatokra, hogy miért kellett, miért volt muszáj nagy részünknek elhagynia Erdélyt. A Szülőföldet elhagyni rettenetesen nehéz, és örök sebet hagy az emberben.
Ám az írást, első osztályos tanító nénimnek köszönhetem, aki csúnyának találta a macskakaparásaimat, és kérte a szüleimet, hogy írassanak velem naponta legalább egy füzetoldalt. Ez így maradt. Először naplót írtam, majd állattörténeteket, később orvos-történelmet, szociográfiákat, humoreszkeket, verseket és regényeket. Azóta sem hagytam abba.
Legutóbbi könyveim: A tizenegyedik Parancsolat, Lángba borult a tenger, A különös szerető, Csókolj meg utoljára, Hordalék, Judit szimfóniája, Hiúz asszony nem szeret, Őrült nők a fedélzeten és az Orvosnők korán halnak...
Kicsit harcos könyvek, azt taglalják, hogy miként lehet kijutni egy kedvezőtlen lelki helyzetből, hogyan lehet kijönni győztesen napjaink férfi-női harcaiból. A mai nő és mai férfi problémáját tárgyalják. Ajánlom mindenkinek, hátha rájönnek, hogyan lehet boldogabb, normálisabb életet élni. Anélkül, hogy egy életre megsebezzük magunkat, élettársunkat vagy szerelmünket.

Mennyire fontos, hogy könyveid címlapját saját festményeid díszítik?


Talán ez így többet árul el rólam. Legelőször a már létező képeim közül választottam egyet a megszületett könyvhöz, de most már van úgy, hogy a megírt szöveghez festek valamit. Az alkotás összetett folyamat, különböző dimenziói vannak. 1980 óta festek, szürrealista stílusú képeket akrillal, olajjal, akvarellel, akvatintával. Egyéni kiállításaim meghaladják a hatvanat. Írás és festés egy tőről fakad.
Művészként más területeket is kipróbáltál. Mi az, amit még nem?
Készítettem rengeteg barbár ékszert, bőrből, fémből, fél-drága kövekből, kerámiából, gyöngyből. Kagylókból dísztárgyakat és asztalokat állítottam össze. Szeretek mozaikot rakosgatni. Emellett utazásaim során mindig fényképezek. Egy valamit mégsem sikerült megtanulnom, szteppelni, mert nem volt rá lehetőségem.
Említetted az utazást. Úgy tudom, nem élsz egész évben Budapesten.
Egész életemben dolgoztam, de most végre van időm utazni. A világ sok országában jártam. Legutóbb Izlandon voltam a férjemmel. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy a nép lelkivilága egy láthatatlan mesevilágra épül. Tündérekre, manókra. A fregattmadarak zöld és kék tojásairól és a vadlovakról nem is beszélve. Gyönyörű és elképzelhetetlen élet ez egy európai ember számára, akinek az iskolázottsága a logikára épült.

A honlapodon arról írsz, hogy volt egy tündér nagymamád.


Volt is, persze, de csak én gondoltam úgy, hogy tündér. Nagyszerűen értett a növényekhez, bölcs volt és jóságos. Gyógyított állatot és embert. Sok gyermeket nevelt fel, mondott mesét és mitológiát. Sok mindent tanultam tőle, például a gyógynövényekről. De főzni is tanított. Az erdélyi ételek elkészítésén kívül sok mindent főzök, nemrég tanultam meg például Abbáziában tintahalat pucolni. Nem könnyű!

12887928406.jpg

Mit írsz mostanában?


Velem mindig történik valami, gyakran a történetek találnak meg engem. Most hívott fel valaki, aki túl van egy súlyos betegségen, és kér, írjam meg az élettörténetét.
Évekkel ezelőtt a lutheri biblia egy részét modern magyar nyelvre kellett átültetnem. Úgy éreztem, hogy magyarul rímekbe kellene átírni, mire kinevettek. Na, ehhez képest nemrég a bibliát arameus nyelvre fordították (melyen eredetileg is íródott), és kiderült, hogy a biblia rímekbe volt szedve. Nekem volt igazam Mostanában a rovásírás érdekel, éppen ezt tanulmányozom, de új könyvet is írok. Idén ősszel jelenik meg az Ördögkerék, jövő tavasszal pedig a Titokzatos történetek. Minden élet egyszeri, csodálatos és megismételhetetlen. Az ember alapjában véve jó, ám a körülmények eltéríthetik. Vagyis minden sors egy kész regény, csak meg kell írni.

Hallottad, hogy olykor használják a szórakoztató irodalom kifejezést a könyveidre?


Igen, de nem zavar. Amikor az írás az írásért születik, az nem az én műfajom. Ha egy könyv olvasható, tanít, elgondolkodtat, akkor már nem jött létre hiába. Az én könyveimre még soha sem mondták, hogy unalmasak. De én is csak egy ember vagyok, szeretném, ha szeretnének. Úgy értem, a könyveimet. Lehet, hogy amit írok, az nem szépirodalom de irodalom, és az Olvasók azt mondják, nem lehet letenni. Ez pedig bőven elég, azt hiszem.

Írta:
Fotó:
Nyomtatható változat
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

2 komment

27.
május

Valami rólam, ha érdekel... Az idei Marosvásárhelyen végzett orvostalálkozóra.

Isa Schneider  |  komment

Kedves , leendő Barátnőim és Barátaim! Kedves marosvásárhelyi Végzettek!

Egy kissé tépett farkú paradicsommadár jelentkezik Egyetemünkről.

Igen, 49 évvel ezelőtt végeztem ott, Dr. Szálasi Izabella néven.

Már ez a név is szörnyű, nem?

Középiskoláimat a marosvásárhelyi Képzőművészeti iskolában végeztem, grafikai diplomával. Aztán elmentem az orvosi egyetemre és elvégeztem azt is.

Nos, hosszú éveken át bujkáltam, és nem mertem kinyitni a számat, amíg aztán elvett valaki feleségül, így megkaptam a régi, polgári Schneider családnevet. Jaj, de boldog voltam!

Időközben   egy darabig Tölgyesen gondoztam a betegeket, aztán a marosvásárhelyi Szanepidnél ügyködtem valamit közeg-járványügy szakorvosként, majd a reorganizáció miatt – aki tudja, mi volt ez: teljes részvétem, aki nem tudja, az ne is tudja meg soha!-, áttelepültem Magyarországra, ahol letettem még egy szakvizsgát tüdőgyógyászat és mellkasi megbetegedésekből.

Ott sem volt jó, így disszidáltam férjemmel, - igen, a Schneider nevezetűvel- Németországba, és ott dolgoztam előbb egy belgyógyászaton főorvosként, majd mint családorvos, egy érdektelen iparvárosban. A nevem Isabella Schneiderré változott.
Egy jó csomó ideig.

Aztán valamikor a kilencvenes évek végén  elég lett.

1979-től elkezdtem festeni és kiállítani.

Több, mint 50 magánkiállítás van mögöttem, szerepelek a Német Nyelvterületek Képzőművészeti Lexikonjában, egy akvarell-tankönyvben,  és művészeti folyóiratokban.

Nem tudom számon tartani a csoportos kiállításokon való részvétel számát, nem mert olyan sok volt, hanem mert annyira nem érdekelt.

És aztán elkezdtem könyveket írni.

Igen, van egy Ars Poétikám:

Nem szabad elhallgatni, hogy mi történt velünk!

Az elején az vezetett, hogy az Évfolyamom történetét megírjam. Ez sikerült is, „Világítottunk” cím alatt megszólalt hatvan ember, akik 1963-ban végeztek az egyetemünkön. Dokumentum és bibliográfia lett a könyvből, a Marosvásárhelyi Tartományi Könyvtár szerint műfajt alkottunk. És ezután egymást követően jelentek meg az évfolyamkrónikák a különböző Évfolyamokról, sőt, más egyetemekről is hallottuk, hogy ennek alapján megírták a históriájukat.

Azóta ez a könyv más kiadásokban  bibliográfiaként szerepel, beírtuk magunkat a  magyar orvos történelembe, ahová tarozunk is tulajdonképpen.( Elolvasható minden magyar tannyelvű egyetem könyvtárából, a Széchényi és a Szabó Ervin, valamint a marosvásárhelyi Orvosi Egyetem, a Sapientia Egyetem és a Marosvásárhelyi Tartományi Könyvtárból.)

És van egy csalétkem is: aki eljön a találkozónkra, tiszteltpéldányt kap a „Lángba borult a tenger” c. Isa Schneider regény-, és a Képes versek, képek- versek” c. katalógusból.

Magyarországon belüli címekre szívesen el is postázzuk, külföldről kérünk egy magyarországi címet megadni.

Ezután  keletkeztek a regények.

Hősei egy-egy Föld utcai Lány, vagy egy Föld utcai Fiú. Azok, akiket a Ceausescu-diktatúra  elüldözött. Azok, akikkel együtt voltam gyerek és együtt laktunk a marosvásárhelyi Föld utcában. És akiket kivétel nélkül szétvagdalt, elüldözött  a  történelem, Trianon bornírt igazságtalansága, és az uralkodó nemzet primitivitása, és paranoiája.

Ezek azok az emberek, akik nem a saját életüket élték, hanem valami élethez hasonló sorsot kaptak, amely nem az övék volt.

Ez volt az én igazi hívatásom, ezzel hagytam egy nyomot  magam után. Keresnem kellett egy írói álnevet az egyik kiadóm (Kossuth) kérésére: Így lett belőlem az idők folyamán

 Isa Schneider.

 

A jelenlévőktől nagyon keveset várok:  annyit, hogy – ha tetszenek a munkáim, beszéljenek az Isa Schneider könyvekről. Meséljék el, milyen olvasói élményt nyújtottak. Esetleg szervezzenek író - olvasó találkozót, ha akarnak.   Isa Schneider mindenhová elmegy szívesen, bármifajta térítés nélkül.  Már hat emberért is szívesen elmegy.

 

Iza Schneider rövid bemutatkozója:

Üdvözöllek Benneteket Kedveseim!

Aki ezt a levelet megkapja, az már tud rólam néhány dolgot, de elmesélek valamit,  ami még nem ismeretes: Legalább négy könyv van még a gépemben, kész, félkész, 90 százalékig kész, és mindegyik velünk, Lányokkal foglalkozik.

Én nem azért írok könyveket, hogy pénzt keressek vele, ez ma a magyar könyvkiadásban nincsen benne. Nekem csak pénzbe kerülnek ezek a könyvek. De ebben az esetben szeretném, ha jobban elterjednének, többen olvasnák őket, mert mindegyikben kivétel nélkül benne van az életünk. megoldások, lelki problémák lezárása, lélektan és lélekgyógyászat, egy csomó információ, amelyhez nekem is komolyan hozzá kell tanulni.

Azon kívül szórakoztatóak.

A legnagyobb dicséret, amit eddig hallottam: "A fene egyen meg Téged, te Izuka, már megint egész éjjel a könyvedet olvastam, és nem tudtam letenni.! ( Dr. Bárányi Ildikótól, ismeritek őt.)

 

Könyves Katka jelű Olvasóm azt írja:

„Azért szeretem Isa Schneider könyveit, mert rólunk szólnak…

Benne vagyok a Magyar Írók Szövetségében újólag, és a Romániai Írószövetség Magyar Tagozatában is tavaly óta.
Nem  pénzért írom ezeket a könyveket, hiszen nincsenek szponzoraim, a kiadásokért nekem kell fizetni. Reklámot egyáltalán nem csinálnak, mert drága. Így kénytelen vagyok magam lépni az ügyben, mert másképpen nem terjednek a könyvek.
Bevallom, nem szerelmes, vagy kalandos könyvek ezek, hanem igazi regények, amelyeket ma már kevesen írnak, és ha igen, nem magyarul.
Mint fan- klub tag olvashatod ezen túl az Isa Schneider. blog.hu
oldalon havi beszámolóimat a világról, és rólunk, erdőlakókról.  És az Isa Schneider: orvos, író, festő - üzenő fal/ facebook oldalon a bozótverseket. Ezeket azért hívják így, mert az aljzat bozótjából jönnek, ahol tartózkodom. Általában.

És minden újonnan megjelenő Isa Schneider könyvnél tartunk nálam Budapesten egy találkozót.

Azon kívül, a Kiadómat rábeszélem, hogy, ha akar valaki, 30 százalékos kedvezménnyel vehessen tőlük Iza Schneider könyveket. Cím:    kuk.kiadó@csello.hu

Tel szám: Köves József 0036 30 961 8236
A Cél: egy MAG -ot építeni a Föld utcai Lányokból.  Higyjétek el, sokan jelentkeztek, akik soha nem laktak a Föld utcában, der velem, velünk éreznek.
Várunk Erdélyből, az elszakított területekről, Magyarországról, és bármelyik diaszpórából az egész Világról Föld utcai lányokról. Akik kiirthatatlanok. Mint mi, valamennyien. Az is szemünk előtt lebeg, hogy az otthoniakat esetleg könyvekkel lássuk el,  de ez  csak egy körvonal egyelőre. Úgy gondoljuk, hogy a csángóknak elküldjük a fölösleges, magyar nyelvű könyveinket. Erre címet később még adni fogunk.
Hálás lennék, ha részt vennél ebben a játékban. Szeretettel ölel Isa Schneider, Neked: Izuka

Kérlek, kövesd a további oldalakat, melyek képekről és könyvekről szolnak.

 

Isa  Schneiderről



Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot. Gyerekkorában zongorázott, rajzolt, festett, verselt és táncolt, így aztán a körülötte élők joggal gondolhatták, hogy a kis szőke Izából egyszer majd színésznő lesz. Talán a világot jelentő deszkákat választja, ha a -asszony nagymamája iránt érzett szeretete és csodálata nem tereli más irányba.

 Így emlékszik vissza: "Volt egy tündér nagymamám. Persze csak én neveztem Tündérnek. Volt benne valami, ragyogás, bölcsesség és ősi tudás. Mint majdnem minden asszonyban, aki az erdélyi hegyek között nőtt fel. Nyolc gyermeket szült, hatot felnevelt, nagyon nehéz körülmények között. Értett mindenhez. Füvekhez, virágokhoz, gyógyításhoz. Mesemondáshoz, mitológiához, legendákhoz. Mindent tudott, még rajzolni is. Azt hiszem, én folytatom azt, amit ő elkezdett. Gyermekeket nem hoztam világra, így aztán orvossá váltam és gyógyítottam, pontosan 32 évig. De most leginkább festek és írok."

Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik őt. Marosvásárhelyen képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. "Művész vagyok, de asszony is, egy a hárommilliárdból. Nincs bennem semmi olyan képesség vagy tulajdonság, amit ki lehetne emelni. De szeretem az igaz meséket. Kedvelem, ha mesélnek nekem. A jó történetek aztán nem hagynak békén, álmodom velük. Amíg le nem írom, nincs nyugalmam. Muszáj leírnom. Talán ez a muszáj az ars poeticám: a történetek azért vannak, hogy valaki leírja őket."

Eddig több mint húsz különböző témájú könyve jelent meg, de a legutóbbi három regényét érzi leginkább a szívéhez közelinek. "Olyan sok lány, nő, asszony fájdalmát, örömét hallgattam végig életem során, hogy úgy éreztem, le kell írnom a tapasztalataimat, a történeteimet, hátha mások erőt merítenek belőlük."

Egy regénysorozatot tervezett, melynek a Föld utcai lányok címet adta, és mivel az előző kiadója olyan "snassznak" találta a nevét, azt mondta, "jó, hagyják el a tudományos fokozatot, és tegyetek két pontot az I-re. Így egy görög betűt kapunk. Én vicceltem, ők egyből elfogadták."

Tündérunoka?  Vagyis nem csoda, hogy miután elolvassuk ezeket a könyveket, olyan érzésünk támad, hogy talán meg is történhettek volna. Plasztikusak, szinte kézzel foghatóak, gördülékenyek. Történetei mindenképpen hatnak az érzékszerveinkre. Szinte halljuk a mondatokat, érezzük az ízeket, és hirtelen megjelenik a cselekmény a képzeletünkben, olyan mintha egy filmet néznénk. A titok, a cselekmények valódisága, az írónő titka. Valóban ma élő embereket ábrázolt vagy csak a képzelet űz velünk misztikus tréfát?

     Az éjszaka maga

 

 

 

A Föld utcai Lányok

Eredetileg  egy regényciklus szereplői ezek a nők, azoké, akik a második világháború utáni  párizsi béke kötésnél, az ismeét megcsonkolt Magyar ország elcsatolt területén maradtak.

Marosvásárhely az a Város, amelynek neve soha nem jelent meg a regényekben. Csak mint a Város

került említésre.

A Föld utca valóban létezett Marosvásárhelyen. Valamikor, a világégések előtt hívták Föld utcának. Azután, a magyar idők átkeresztelték Lenkey János utcára, később, a románok a  Gh. Sincai nevet adták neki.

Én, Isa Schneider, az író, ebből az utcából választottam ki a regényeim szereplőit.

Itt telt el a gyermekkorom, innen indultam ki a nagyvilágba. Amikor már nem voltam képes elviselni tovább az ottani létet. 

Kicsi, és jelentéktelen volt az utca, le sem volt aszfaltozva. Grund volt az ott lakó 24-28 gyereknek, akikkel együtt rúgtuk a rongylabdát az utcán.

Ezek a valamikor gyerekek, főként a lányok, a barátnőim voltak, később sorstársaim lettek.

Azért írok róluk, mert a sorsuk tipikus. Az erdélyi lányok sorsa, akiket a történelem menekülésre, a szülőföld elhagyására kényszerített.  Mindenkinek könyebb lett volna a szülőföldjén az élet, de nem volt rá lehetőség.  Hazátlanokként bélyeg volt a homlokunkon.

A z ember a feladatát el kell végezze.  Miután orvosi  munkám befejeződött, úgy éreztem, hogy még mindig kell tennem valamit az emberekért. Nem vagyok politikus alkat, én nem tudnék belépni egy pártba, ahol kinyissam a számat, de írni megtanultam. Így történt, hogy  legalább elmondanám mindenkinek, és írásban megmaradna azoknak az embereknek az életrajza,  a sorsa, akik Trianon miatt váltak hazátlanokká.  Ha mindenki csak ennyit tenne, már nem éltünk volna hiába!

Az idők folyamán lassan gyümölcsöt terem a munkám: többen megkerestek innen is, onnan is, marosvásárhelyi, vagy vásárhely környéki, de a többi székely székek felöl is olyan emberek, akik maguk sorsaként élték meg a regénysorozat szereplőinek az életét.

Lassan visszajön innen-onnan egy-egy üzenet:

„Én is Föld utcai Lány vagyok!!!”

A Föld utca transzcendenssé változott, már nem földrajzi fogalom, hanem sors, és egyre többen vannak, akik saját életükre vonatkoztatják.

Ezek azok az emberek, akik beszélnek  a könyvekről, és terjesztik is őket….

Eleinte csak az író voltam, de ma már egészen biztos, hogy én vagyok „a” Föld utcai Lány.  És a többi, szétszóródott, vagy ottmaradt, de jelentkező  Erdélyi Lányok is azok valamennyien, akiket megszólítottak a könyvek…

 

Valamit  talán sikerült elindítani…

 

 

Kövesd tovább az oldalakt!

  Éjszaka a fekete tónál

 

 

 

A regényciklus legkorábbi kötete:

 

A tizenegyedik parancsolat

A tizenegyedik parancsolat története mozaikokból épül kerek egésszé. A mozaikokat az író orvosi pályafutása alatt gyűjtötte össze, és gyúrta egybe. A házasságban élő, emancipált nők testi-lelki gyötrelmeit tárja fel, amikor megtapasztalják életük párjának árulását. A történet ismerős, ha nem is mindig ennyire kemény, hisz a legtöbb asszony életében előbb-utóbb megjelenik egy "Muci". Vagy maga válik "Mucivá". Egyik sem jó, de az előbbi keservesebb. Aki harcba száll, és elég kitartó, az biztosan győz az utolsó menetben.

A hősnő gondolatban végigpörgeti élettörténetét, és közben rádöbben, hogy egész eddigi élete úgy zajlott, ahogy azt a férfiak társadalma elvárta tőle:

"...tetszenem kellett. Nekünk nőknek okvetlenül, életfontosságú fokon tetszenünk kell. Egész iparágak élnek ebből a szükségszerűségből. Kozmetikumok, ruhák, fehérneműk, minden olyan fontos... Mind része a tizenegyedik parancsolatnak: tűnj fel! Légy kellemes látvány, tudd eladni magad! A férfiaknak természetesen. A fene egye meg."

Ornament, 2004

 Azután az óra

 

Mit is írtam mostanáig?

                Egy esszével kezdődött, a címe: „Mi a haza nekem ma?” 1984-ben.  Lehozta a Nyelvünk és Kultúránk. 71. számú folyóirata. Később átvette több, Nyugaton megjelent magyar lap, Így a münsteri „Protestáns Híradó”, ekkor hívott meg a főszerkesztőnő munkatársnak.

      Folytatódott:

1. „A hiúz” című regénnyel 1998-ban. 2008-ban másodszor is kiadta a K.u.K. „Hiúz asszony nem szeret” cím alatt.

      És sorban jöttek:

2.   „A Kis Ház titkos története”, 1999, emlékezések,

 3.  „Asszonyénekek”, 1998, versek, Littera Nova kiadó

4.  .„A gyöngyház színe”, 1999, versek

5.  „Falevelek”, 2003, versek

6.  „A tizenegyedik parancsolat”, regény, 1996, kiadta: 2002, Kossuth K., 2004, Ornament K.

7.  „Énteő, mitiők” 1998, humoreszkek

8.  „Anyóstörténetek” 1998, humoreszkek

9.  „A Nyúl románca”- „”Eine Hasenromanze” 1998, magyar-német nyelvgyakorlatok

     felnőtteknek

10.  „Rablómesék”1999, humoreszkek

11.  „Hordalék”, regény, 2000, (saját kiadás), 2005, K.u.K Kiadó

12. „Köntörfal” 2003, humoreszkek

13. „Lángba borult a tenger”, 2003, regény, Ornament Kiadó, 

14. „Világítottunk”, 2001, kordokumentum, a marosvásárhelyi Orvos tudományi Egyetem         1963-ban végzett évfolyamának története,

15. „Marosvásárhelyi télforduló”, 2003, orvos történelem, kordokumentum

16. „FŐBUM” 2004, Emlékalbum az Évfolyamomnak.

17. „A különös szerető”, 2005, regény, K.u.K Kiadó

18. „Judit szimfóniája”, 2006, regény. K.u.K Kiadó

19. „Csókolj meg utoljára”. 2007, regény, K.u.K Kiadó.

20.” Kísértetek, rejtelmek, átkok”, szociográfia

21. „Őrült nők a fedélzeten”, 2009, regény. K.u.K Kiadó

22.   „Az orvosnők korán halnak”. Emlékezés a pályára, önéletrajz, K.u.K Kiadó

23.   Asszony ördögkeréken. Regény

24.   Morfondír. Humoreszkek

25.  Képes versek, képek, versek. Katalógus, verseskötet a Vármegye Galériában tartott kiállításomra.

26.  A Kiadónál leadott regény, megjelenés 2012 tavasszal, a címe még nem biztos, talán „Egy családorvosnő regénye”.

27.  Az elmúlt évek versei, Asszonyénekek cím alatt, ugyancsak a kiadónál, még kiadás előtt.

28. Előkészületben egy újabb Föld utcai regény, ideiglenes cím: „Elvitték a vizek”,  befejezése 2012 nyarán.

Kérlek, kövesd az oldalakat.

   Az álarcot végrelevetni

Isa Schneider önmagáról:

Ki vagyok?

Én is sokszor megkérdem magamtól, mert zavaros egy kicsit.

Mikor mi, és mikor ki vagyok. Összefoglalom.

Rövid önéletrajz: született, élt, nem sokára, valamikor eltávozik.

Marosvásárhelyen születtem a XX. század középső harmadában. Nem szeretem, ha emlékeztetnek az évszámra, valahogyan nem kellemes. Valaki azt mondta nekem: megszülettem, és kő kövön nem maradt... (Akkor tört ki a második világháború).

Ha kérdik, hány éves vagyok, elhümmögöm a választ, de minden évben hiába, mert a német Orvosi Kamara hetilapja évente közli centis nagybetűkkel, hogy gratulál az x-edik születésnapomra. És minden évben az az érzésem: rögtön lenyelem mérgemben a szemfogamat.

Édesapám:  kebelei Szálasi Zsigmond, szabómester.( * 1906 -… 1994), édesanyám:  székelybosi  Bozsi Anna, autodidakta iparművész volt,( *1911 -…1984).

Képzőművészeti iskolát végeztem szülővárosomban, grafikai szakdiplomával, érettségivel.

Ezután ugyancsak Marosvásárhelyen elvégeztem az Orvostudományi Egyetemet,

majd 3 év kórházi gyakorlatot szereztem tüdőgyógyászatból. Szakvizsgáztam közegészségügy-járványügyből. A közegészségügyben 5 évet dolgoztam. Egy időre rá az egészség -, és egyéb politika alakulása miatt 1971-ben elhagytam a szülőföldemet. Négy évig dolgoztam Budapesten tisztiorvosként, második szakvizsgát tettem tüdőgyógyászatból.

 

                Ahogyan lenni szokott: így sem volt jó, úgy sem volt jó:

                1975 tavaszán Németországba disszidáltam, férjemmel, Schneider István (azelőtt Vasvári István) műépítésszel együtt.  Két évig egy Salzgitter környéki kórházban tevékenykedtem a belgyógyászaton,  főorvosként.  Ezután 30 éven át Kasselben éltünk, ahol hosszú ideig családorvosként ténykedtem, nyugdíjazásomig.

                Miért, és hogyan disszidáltunk?

                Férjem nem akarta tovább építeni a kommunizmust. És én sem vágytam rá.

                                                                                              L

 Most Aachenben lakunk az év egyik felében.  A gyönyörű középkori városnak magyar történelmi vonatkozásai is vannak.  A másik félévben Budapesten élek.

Egyebek, de parallel dolgok:

                Újságírói pályafutásom a Münsterben megjelenő magyar lap, a „Protestáns Híradó” - nál kezdődött. Éveken át írtam és rajzoltam a lapba, lefordítottam modern magyar nyelvre a Lutheri Biblia elég sok fejezetét. Írtam esszéket, megemlékezéseket, alkalmi és ünnepi írások jelentek meg a Híradóban. Vagy hat évre rá, a szerkesztő cserélődésekor szolidaritást vállaltam és kiléptem a laptól.

               

Az utolsó kiállításomra

 Meghívó

Helyszín

Budapest, Vármegye Galéria /Vármegye u. 11./

Időpont

2011. október 18., 17:00 – 2011. november 20., 18:00

 

A tárlatot Baranyi Ferenc Kossuth–díjas költő nyitotta  meg.

Közreműködött: Horváth Lili Jászai díjas színművésznő.

látogatható volt: 2011. november 20-ig, keddtől péntekig 10 és 18 óra között

helyszín: Vármegye Galéria (Budapest, V. ker. Vármegye u. 11.)

 

Örvendek, ha megismerhetlek Benneteket!!!

                                                                                  Dr. Schneider Szálasi Izabella

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
1

komment

17.
május

Tovább az Erdőről

Isa Schneider  |  komment

Tudtátok, hogy a Gyurgyalag az év madara? Nem? Hát akkor éppen ideje volt,  mert már kezd lejárni az év, és még senki nem gratulált nekik. Én itt most megteszem:

 Éljenek  Gyurgyalagok!!! 

Sajnos, témámtól kissé távol, nem az erdőkben, hanem a löszfalakban él a színpompás madár, de akkor is!  Éljenek!!! Sokáig. Mint a Királynő, kinek is a portréját egy  „mikro művész” belevéste egy szem kávé - babba. Akkor éljen a Királynő is. Meg a mikró-művész. De a gyurgyalagok éljenek sokkal hosszabb ideig.

Aztán még volt egy hőstettem: az Évfolyam találkozómra küldtem a népeknek egy-egy könyvet ajándékba, amiben szó volt rólunk.  És, - természetesen - nem a megfelelő húsz könyvet küldtem el, hanem egy teljesen másikat…  Hogy lehetek én ilyen lökött? És ezt most nem Fici kérdi tőlem, hanem én kérdem Tőletek és magamtól: hogy lehetek? Ki tudja erre a választ?  Mindenesetre e pillanatban Budapesttől Parajdig mindenki ezzel a húsz könyvvel foglalkozik, akinek lába van. És elég sokunknak van lába, egy legalább is.  Ezt a rehabilitáción láttam. Ott voltak olyanok, akiknek két lábuk volt,/ (pl. nekem, csak egyik sem volt jó semmire, továbbá vastag gumiharisnyákat viseltünk rajta,…) és voltak olyanok, akiknek egy volt. Egy lába pedig elég sokaknak volt. Ezek tolószékben ültek, vagy botokra támaszkodtak/.

És végül mondanám, hogy mi újság volt az erdőben: hideg volt az erdőben Kedveseim.

Nagyon hideg. Három hét alatt négyszer voltam kint, két esetben a fodrásznál, taxival, két alkalommal fagylaltot enni, és az egyik alkalommal megnéztem az ominózus ásványkiállítást.  Volt olyan nap, május 14-én, amikor két azaz két fok volt, rajtam pedig egy farmer, és egyéb semmi. Belém fagyott, - Keveseim - a takarmány…. És a fagyi is.

/Aki tudja már, hogy diabéteszes vagyok, - nem titkoltam el-,  és megkérdi tőlem, hogy miért eszem mégis fagylaltot, annak azt üzenem: Legyen ő is diabéteszes, és ne adjanak neki fagylaltot. Ha kéri, akkor sem. Mert én viszont gonosz vagyok./

Különben 2010-től nincs már szoros cukormegvonás a cukorbetegektől. Rájöttek az egészségügynél, - közben ők is diabéteszesek lettek-, hogy a cukormegvonás annyit használ a betegnek, mint halottnak a puszi. És erről nem is írok többet.  

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

14.
május

Valaki már írta "Fogkefe a szükségcsomagban " című legújabb könyvemről

Isa Schneider  |  komment
  1. Könyvbarátok megosztott egy hivatkozást.
    péntek
    Isa Schneider rólunk ír, mi vagyunk regényeinek főhősei. Ő soha nem túloz, inkább visszafogott. Lehet, hogy éppen ez a tartózkodás sejteti leginkább az írónő szándékát: nem drámát, hanem valóságot írni. Mint ebben a könyvben is. És a valóság mindig nagyon érdekes. Jobb, lebilincselőbb, mint bármely fikció.
    1 · ·
  2. Könyvbarátok megosztott egy hivatkozást.
    péntek
    Szeretitek Faludy György műveit?
    3 · ·
    • Ez 34 embernek tetszik.
      •  
      • Bíborka Nagy szar
        péntek, 16:46 ·
      • Elizabeth Amiras Bíborka, mit is gondolsz Te, hogy véleményed van? Megnéztem a lapodat, látom Fluor Tomit feltetted a kedvenceid közé, azt gondolom, emellett nem kellene a Könyvbarátok és hasonló oldalakat látogatnod.
        péntek, 22:10 ·
    •  
  3. Könyvbarátok
    május 10.
    Alternatív könyvespolc sorozatunk következő darabja :-)
    · ·
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

14.
május

Mi a helyzet?

Isa Schneider  |  komment

Meghívó

Ebben a könyvben - Kedveseim-, pontosan azt fogom leírni,  - vagy egyelőre azt szándékszom leírni-, amit a „Morfondír” című könyvemben többszöri nekifutásra sem tettem meg, mert örökké közbejött valami.  Nevezetesen azt, hogy

      MI   ÚJSÁG   AZ   ERDŐBEN?

            Ahol mi,  élünk, valamennyien, Erdőlakók.

 Pedig nagyon meg kellett volna írjam, mert annyi minden történt, és sokszor nagyon dühös voltam. Talán ha leírtam volna, hogy miért, és ki - mindenkivel vannak problémák az Erdőlakók közül, megkönnyebbültünk volna valamennyien.

Nem olvastad a „Morfondírt”? Morfond írt,  Morfond olvas? Így sem ugrik be? Nahát, nahát…, Még van talán belőle a könyves üzletekben, de távolról sem akarlak kényszeríteni kedves Olvasó és Barát, dehogy is olvasd el azt a vidám könyvet,! Igaz, a  kiadóm könnyesre röhögte magát, amíg elolvasta… Nem én mondom, ő mondta… de én nem tolakszom.

Mindegy is ez a dolog most már, ha nem olvastad, hát nem olvastad. A lényeget – talán - megtudod ebből az írásból is.

Ha már ismered az könyveimet,  nem lesz meglepetés, hogy megírtam.  Te , kedves, tisztelt Olvasóm, és én,  mi már tudjuk, hogy én mindig mindent megírok, ezért vagyok köz- és önveszélyes. Mert írni mindenki tud, de megírni nem veszik az emberek a fáradtságot. Én igen. És ilyenkor az az érzésem: jó, hogy megtanultam  az ÁBC-ét.  Sok öröm és sok nyűg forrása lett.

 CSAK ADDIG KÉSŐ,  AMÍG AZ EMBER  MEGTANUL OLVASNI.

Mert ekkor kitárul a világ!  Majd mindjárt meglátod!

Hogy hol van az az erdő, amiben élünk? Hát itt né, a környezetben. Erdő mindenütt van, ahol  mi, rendes emberek, - sőt, a nem rendesek is -  élünk.  De szűkítem a kört: ott az erdő, ahol én írok, Te meg olvasol… És hogy kik az Erdőlakók? Hát ÉNTEŐ MITIŐK. Vagyunk vagy hét milliárdan, de ez sem fontos, mert amíg pillantunk egyet a szempillánkkal, máris többen vagyunk! Nagy méreg ez! Vigasztaló, hogy már nem nekünk.

Hogyan került megírásra e „mű?”

Hát, ahogyan nálam mindig megtörténik: nem figyelek oda, balesetet szenvedek, vagy egyszerűen valamilyen betegség kap el, amikor is javallt az ágynyugalom. Ebből lesznek a könyvek, saját szórakoztatásomra kezdtem el írni, de időnként Olvasóimat is meghívom a Világomba, mert direkt szórakoztató. Nem az írás, hanem a világ.

Persze, van, amikor nem.

Most tehát következik a könyv, ez eddig csak előszó volt, egy Meghívó, gyere, olvasd!

Itt ülök az ágyban, az ölömben a számítógéppel, amikor berobban Fici  –a  férjem, ha még nem ismered őt,  nagyon rendes ember,  mindenben a tettestársam-, és közli:

-Behívtak rehabilitációra!

Egy pár pillanatig ülök, mint akit fejbe vertek és megkérdem:

- Kit?

- Hát téged! - Nézd meg, itt van a papír, neked szól. Menned kell, fel, fel, a hegyek közé, ahol télen-nyáron üvöltenek a farkasok, ahol lépten- nyomon beteg emberek jönnek szembe, ahol este tíz után nem szabad kijárni, és mindenki tájszólásban beszél.  Neked meg idegen akcentusod van, ezért aztán nem állnak szóba veled.

Fici jól értesült, ő is volt már rehabilitáción, ilyen hosszú élet során csak összejön néhány  reparatúra, de szerintem a farkasokkal a dolog azért túlzás.  Nem túlzás, - int Fici - és elmond egy régi-régi tételt a kommunizmus idejéből:

-          Az ember  az embernek farkasa! Nem tudtad? De. Igen, tudtam. Csak mostanig nem érdekelt, de ha muszáj?

-          Muszáj, ez nem meghívó, hanem behívó. Majd ott megtanítanak téged pontosságra és rendre, ne félj! Olyan leszel, mire hazajössz, mint egy kisangyal! Soha többé nem fogod eldobálni a zokniidat!

Ez nem volt szép Ficitől. Én tényleg eldobálom a zokniimat, de ezt pont olyankor a szememre vetni, amikor behívót kaptam, kimeríti a kegyetlenség fogalmát.

Azt kérded: Olvasóm:  hová dobálom el a zokniimat? Há-á-át… ha tudnám, akkor nem lenne baj, hogy eldobálom őket… Mert akkor megtalálnám, ha keresném…

Nézem a behívót: hozzon az a beteg törülközőket, tornacipőt, külön erdőbe, külön tornaterembe. Hozzon fürdőköpenyt és papucsot, cipőt,  tréning és tornaruhákat, fürdő- papucsot, stb.- Ezeket még meg kell venni, mert nincsenek nekem, egy akkora bőröndben férnek el majd, ami nem fog beférni a kocsiba.  Én ilyet nem láttam, hogy törülközőt hozassanak a betegekkel, amindenit! Micsoda hely lehet! Leszögezem Ficinek:  Én  nem tornázom, sem tréningben, sem tornaruhában, hideg vízbe nem megyek, tíz óra előtt nem kelek fel, és akkor ágyba fogom kérni a reggelit!

-          Te hol élsz kislányom,? - kérdi  Fici,  és megsimogatja a fejemet, majd közli:

-          Reggel hatkor kelés, hideg tussolás után vérvétel,   vérnyomásmérés és a beteg súlya fölötti vitatkozás, majd napiparancs, és csak ezután a reggeli. Két szelet svéd pászka, margarin kőolajból, sovány fokozat, egy falás tehéntúró snidlinghagymával, de cukornélküli kávéból annyit ihatok, amennyi belém fér. Két csészénél több nem fér belém, mert olyan rossz kávét adnak, hogy a két csésze is túlzásnak tűnik…

-          Honnan tudod te mindezeket? –érdeklődök, de csak egy legyintés a válasz, és egy figyelmeztetés: - rossz híredet ne halljam!

-          - Miféle rossz híremet?

-           –Hát, hogy rendetlenkedsz, sokat eszel, megmondod nekik: hová tegyék a kávéjukat, és, és… jaj igen: hogy eldobálod a zokniidat!

-Ezt most itt megígérem neked. de azt nem, hogy  nem fogok elmenni egy cukrászdába!

             Ezt nem lett volna szabad mondanom. Egész életemben fogom hallani ezentúl, hogy a biztosító mindent megtett az érdekemben, még be is hívtak, hogy meggyógyítsanak, és akkor  őnagysága  – én - cukrászdába akar járni.  Már látja előre  –ő, Fici-  a tejszínhabos csodákat, a krokantos édességeket, az óriási fagylaltkelyheket és tojáshabokat,  a csokit, amikkel megtömöm magam.  És ugyancsak ő,  - Fici-, azt is tudja, hogy mézet fogok nyalni.

-          Ha lesz méz, akkor igen!- nyugtatom, és pár nap múlva tényleg felkerekedünk a klinika irányába.

     Az épület nem sok jót árul el kintről, és bentről is pont így járunk vele. Lerohadt, linóleumpadló mindenütt, ha ezt  előre tudom, átkérem magam valamelyik másik házba, mert vannak ilyenek  környéken, ez az enyém a legrosszabb,  de már nincs mit tenni, Fici szerint kibírom azt a három hetet, és ne tegyek úgy, mintha kiskoromban a zongora körül kergettek volna, ha nem márványpadlón járok.

Látja az orromon, hogy meg vagyok sértődve, ezért tovább áll, és megígéri, hogy „alkalomadtán” meglátogat. Nagy melegség költözik a szívembe erre az „alkalom adtára”, és kegyesen megmondom neki: ide nekem ne jöjjön, legalább tíz napig látni sem akarom, és ide igenis szenvedni jöttem, és még az is lehet, hogy ő beszélte meg ezt a dolgot a biztosítóval…

            Fici elment, és nekem rögtön elkezdett hiányzani, de inkább lenyeltem volna a nyelvemet, minthogy ezt megtelefonáljam  neki.

            Olvasóm megnyugtatására már most közlöm, hogy az étkezőben volt méz. Nem azért, mert éhes voltam, hanem amúgy is volt, és van minden reggel.

        A méz filozófiájáról beszélgettünk valamelyik nap, nem tudván eldönteni: melyik  nagyobb haszon? Az, hogy méhek születnek és élnek a mézből, vagy az, ha valaki – mint például itt egyesek, - szeretnek mézet nyalni,  és ilyenkor mindig van méz, amit nyalni lehet?

         Az első két nap azzal telt el, hogy szoktam a környezetet. A szombati menüről azért írnom kell valamit: Üres levesben apró zellerdarabkák úsztak, mint hableányok, és egy kövér, rózsaszínű lengyelkolbász feküdt el a langyos lében. Olyan volt,  - ha azt hiszed, Olvasóm, hogy ebben a könyvben is megspórolom neked a malacságokat, mint eddig mindenkoron, hát tévedsz! – ez a lengyelkolbász, úgy kisé rücskösen, már kihűlt és félkemény állapotban nagyon emlékeztetett engem valamire, amit fiatalon nagyon becsült az ember, de később már elfelejtette, hogy miért is? Egyszóval, nem volt a század menüje.

            Délután a város egyetlen attrakcióját tekintettem meg, nemzetközi ásvány és féldrágakő kiállítás volt, az ilyet, ha alkalmam van,  mindig megnézem, akármerre járok. Elbűvölnek a kövek és kristályok gyönyörű színe, középiskolás koromtól imádom ezeket a szilikátokat, és –bár hasonlítanak egymásra a különböző kiállítások, azért - mindig találok valami újat, amit még nem ismertem. (persze, ez nem jelenti azt, hogy gyűjtöm őket, mert drágák, én félzoknikat gyűjtök egy zsákban,hátha valamikor előkerül a pátjuk, és akkor milyen sok szép zoknim lesz egy csapásra!  Fici azzal fenyeget, hgy kidobja az egész zsákot, ezért aztán dugdosom előle,, mert ez tényleg képes kidobni az egészet. Ez olyan!

 Persze, itt az ásvány kiállításon is adódnak vidám pillanatok. Néhány különös, tyúktojás nagyságú és formájú sima követ láttam, pakisztáni  folyami lingam a nevük, és piros kis zárványok díszítik őket. Kézbe fogva simák és melegek.

        Jaj, hogy nem tudod, mi az a lingam? Nem olvastad a Káma Szutrát? Picinyem! Ez azért kötelező olvasmány, nem úgy, mint  az „Isa Schneider könyvek!” A Káma Szutra tanulmányozása nélkül soha nem tudsz meg olyan dolgokat, amiket jó volna azért legalább érintőlegesen megismerni… (Rájöttél? Itt is eldugtam egy malacságot!)

           Különben vettem magamnak egy rózsaszínű korallgyöngyöt, filippin nádkorallból. Nagyon szép színe van, lealkudtam az árát a felére. Később megismerkedtem egy Hölggyel, aki fehér korcskutyáját rám hagyta, hogy amíg pihegek egy széken, vigyázzak  a  bájos ebre.

            Ültünk- ültünk, én a széken, a kutya a padlón pihegett, és csorgatta rám a nyálát. Többszöri kísérletemre, hogy felugorjak és ott hagyjam a dögöt, morgással és a fogainak vicsorgatásával reagált. Szerintem félreértette a helyzetet, úgy vette, hogy neki kell rám vigyáznia. Rövid gondolkozás után én is rávicsorítottam, és morogni is kezdtem, - többen odanéztek-, majd teljes nagyságomba felugorva a kutya fölé tornyosultam. (Olvasóm, tudsz Te „tornyosulni”? Mostanig én sem tudtam, de ha megpróbálod, neked is sikerülni fog! Meglátod! Csak jól szembe kell nézni közben azzal a kutyával! Bele a szemébe! Aztán vagy megharap, vagy nem!)

            Szerencsém volt, nem harapott meg, és már éppen otthagytam volna, mikor megérkezett a gazdája, szinte örömkönnyeket hullatva, hogy milyen kedves voltam a kutyájához, és még azt is mondta, hogy engem bizonyára nagyon szerethetnek az állatok!!!  Nem fűztem megjegyzést a tárgyhoz. Mert annyira meghatódtam magamtól….

Még volt egy élményem ezen a délutánon: kissé elfáradtam a kiállításon, és a szállodától nem messze leültem egy padra egy kis erdőcskében, ahol madarak csiripeltek, és levelek susogtak. Az ember már csak ilyen, mindenre asszociál valamit,  (- ezt lélektanból tanítják is-, még jó, mert különben azt sem tudná az ember, hogyan kell asszociálni-, ) és nekem a kisiskolás korom jutott eszembe, amikor utoljára ilyen helyen voltam. A tisztelendőnővérek a zárdából, - ahol nagyratörő szüleim palléroztatni óhajtották kissé nyeszlettre sikerült gyermeküket- megtanították azt az éneket, hogy

„Erdő mélyén estíi csendben /hallod a csalogány /édees daalát, /szívedbe zeengi  bánaatát!”. Persze, ez még a tanügyi reform előtt volt,  mert azután, - és ez is ott jutott eszembe- jöttek ugy-e azok, akik jöttek, és akkor már azt kellett énekelnünk a madárdalos erdőben, hogy

„Elvtárs, a csákányt jó mélyre vágd”…

Ha valakinek most , a tanügyi reformot érintve-, eszébe jutna kiszámolni éveim számát, udvariasan megkérem: Ne tegye!

 A tényeken semmi nem változtat.  A Tények már ilyenek.

És én ez alatt az idő alatt,  (mely, - mint valamennyien tudjuk-, a tanügyi reform bevezetése óta  eltelt, nem rövid idő-) rájöttem:

Bármeddig lehet élni, amíg megmarad az ember humora. 

Ez ennek a könyvnek a harmadik bölcsesége. Tőlem van. Lehet, hogy gonosz vagyok? Igen: nagyon gonosz vagyok. Hűűűű, de szeretek gonosz lenni!

Ha volna valahol egy zoknim, most  de elhánynám valamerre!
Nem kell örökké másokon vidulni. Alanyként itt van például az ember saját maga!

 Hogy mekkorákat  lehet röhögni ezen. Ezentúl nem számozom, ha ilyeneket írok.

Ma ettem három tiltott gombóc fagylaltot, természetesen titokban. Azért titokban, mert le kell fogyjak.  Ők mondták, nem én. Én ekkora marhaságokat nem szoktam mondani. Jó, jó, szoktam, de nem ekkorákat. A három gombócból az egyik avas dióval készült, amikor ezt  közöltem velük, a szívükhöz kaptak  és azt mondták, hogy friss dió idén még nincsen.

Tudhattam volna magamtól is.  De ha nem, megkérdezhettem volna a környező fákon ugráló mókusokat, biztosan elpletykálják nekem, amilyenek.

A szomszéd szobában egy kétszáz kilós pali lakik, aki állandóan opera áriákat énekel, elég rosszul, most az megy a műsoron, hogy nessun dorma, („senki nem alszik”. Puccini, Turandot ), honnan tud ez a pali ilyeneket? Szóval, - ha jól fordítom- hogy nem tud aludni. Senki nem tud aludni ebben a szárnyában az épületnek. Ha továbbra is így megy, én sem fogok tudni aludni, és akkor nagy méreg leszek!

Ma találkoztam három nagyon szép, eddig számomra ismeretlen fenyőfával, köszöntünk egymásnak, sőt, van még botanikai hírem: egy héten belül kivirágoznak a vadgesztenyefák. Ezért mér érdemes volt idejönni, nem?

És láttam egy sikló kígyót. Erről jut eszembe: Ha van otthon véletlenül egy siklód, vagy keresztes viperád, nyugodtam lefagyaszthatod  őket, - ha örömöt okoz Neked-,  csontkeményre, mert utána felélednek. Igazán! Semmi bajuk nem lesz a fagytól.

Itt ülök két tornaóra között, és második világháborús dalokat énekelgetek unalmamban. Hogy miért második világháborúsat? Hát azért Picinyeim, mert még olyan kis fiatalka vagyok, hogy az első világháborút még a békák és gólyák tavában töltöttem, mint Ti is Szíveim, valamennyien…

A másik szomszéd átdobálja hozzám a balkonra a banánhéjait. Hátha megcsúszok és pofára esek? Nem örülök, de a banánhéjat azért visszadobom. Sírjon az ő mamája!

Örülni kellene valaminek. Az oxitocin nevű örömhormon kellene felszabaduljon bennem. Nem nagy ügy, egészen szimpla kis molekula, csak 9 aminosavból áll. És előfordul már a földigilisztában is. A hatása olyan, mint az ópiumé, de én nem tudom, milyen a hatása az ópiumnak. Azt mondják: csodálatos. Viszont ifjúságom idején az oxitocin kipróbálta magát rajtam, és mindenkin, aki olvassa e sorokat. A hormonok már csak ilyenek. És az annak idején –úgy emlékszem-: nem volt rossz… Csakhogy itt, ebben a szanatóriumban, ahol vagyok, úgy látszik, nem  termelődnek örömhormonok. Kimutatták, hogy az árva gyerekekben kevesebb örömhormon termelődik. Én itt nagyon árván érzem magam…

A klinika egy labirintus. Hogy miért építették annak, azt csak az építkezésügyi hivatal tudná megmondani, de nem megyek el odáig. A tény, hogy mindig máshová jutok, mint ahová akartam. A leg lehetetlenebb helyekről kerülök elő, már arról suttognak az intézetben, hogy kísértet jár Európában! Ha halljátok, tudjátok meg: én kísértek itt, mert nem találom a lyukat soha, ahová éppen be kellene bújnom.

A főorvost megsértettem, mert az első hét után közöltem vele: Nem vagyok száz százalékos. Azt mondta: - de látja, hogy türelmetlen, az vagyok, igen, egy hét alatt nem várhatók csodák. És elment.  Visszahallottam, úgy kommentálta az ügyet: A paciens – én -,  elvártam volna a kezeléstől, hogy a hét emeletnyi falat kívülről meg tudjam mászni. Szinte látom magamat kint, ahogy mászom felfelé a falon. Sima felület, sehol egy  kapaszkodó és nem is az én ötletem volt, tudjátok meg. A főorvos ezután többé nem vizitelt nálam.

Viszont belülről be lehet zárni a szobám ajtaját, egy fémkallantyút kell elforgatni, és ha visszafele forgatod, akkor kinyílik az ajtó. Hát én mind megpróbáltam forgatni, be is zártam, és nem ezzel volt baj. De amikor ki akartam nyitni, nem forgott az istennek sem. Egy darabig próbálkoztam, de rám jött a tériszony, és ha nem jut eszembe, hogy telefonom van, talán még most is itt száradnék  a szobámban. Aztán jött a nővér, és kiszabadított. Ennek persze  híre ment, az étkezőben mindenki rajtam röhögött. Illetve, lehet hogy nem rajtam, csak úgy egyszerűen röhécseltek maguk elé. Néha szoktam én is. Röhécselni. Amikor éppen nem zárom be magam, vagy nem mászom kint a falon.

Hát kedveseim, a Szentatya  - végre - szentté avatta Hildegard von Bingen gyógyító füvesasszonyt és apácát, - mai szóhasználattal élve empirikusan képzett orvosnőt, ki is Krisztus után 1098-ban született. Nem csak olyan helyi szentté avatás történt, hanem általános, az egész világra szóló szentek katalógusába vették fel ezt a korai kolleganőt.

Hogy ez miért fontos? Hátha nyolcszáz év múlva engem is szentté avat egy késői pápa?  A húszadik században teljesített orvosi munkám következtében? Ha addig nem lesz a világ teljesen muzulmán… Mert nagyon úgy néz ki! Persze, nekem gyanús az egész, a pápa is, Hildegard is németek, - az sem lehetetlen, hogy részrehajlás történt. A Szentatya is szent, és minden szentnek maga felé hajlik a keze, mondta ezt valaki, és közmondás, bölcsesség lett belőle. Ezt a maga felé hajló kezet láttuk már otthon nálunk is, nyolc éven át láttuk, és senki nem merte megmondani. Most meg kérdezni nem merjük…

Hogy politizálok? Aki nem politizál, az  már nem él. Erről jut eszembe: Hogy gondolta Európa, hogy a görögök, -(Ne feledjük! Ők voltak Bizánc!!!) majd visszaadják a pénzt, amit kölcsönként felvettek? Ilyen hülye csak az IMF lehet,  és ezek szórakoznak velünk! Tisztelni kezdtem ezeket a balkániakat. Volt vér a lengyelkolbászukban,  - nem tudod, mi az? Hát egy olyan rózsaszínű, kissé hajlott kolbász, na, tudod, amit itt minden szombaton ebédre adnak-,

Talán azért, hogy az embernek jó legyen a hét végéje…

Hát látjátok, ez az újság az Erdőben. Egyébként létezik egy könyv, Marshall Rosenberg írta,  címe: „Erőszakmentes kommunikáció”, de odaadnám elolvasás és alapos tanulmányozás végett az uraknak, ott Európában… Igen, az IMF elnöke, Christine Legarde is oda tartozik. Az urakhoz. Valahol azt olvastam róla, hogy rengeteg EROTIKUS potenciálja van a nőnek… Na. Akkor az erotikus potenciál az, amiről én lemondok. Itt és most.

És nekem ne mondja senki, hogy csöpögök a rosszindulattól. Nem. Belőlem folyik a rosszindulat. És ezzel nagyon jól érzem magam.

Hát,  Drágaságaim, valami egészen különleges dolog történt itt velem ebben a szanatóriumban. Képzeljétek, megköpölyöztek! Nem tudjátok, mi az?  Nekem volt egy halvány fogalmam, mert a történelem előtti időkben használták a köpölyözőket a medicinában is, helyi vérkeringés erősítésére. Kis szűkszájú fújt üveg-harangocskák ezek, amelyek felhelyezés közben kiszorítják magukból a levegőt, és az érintett területet jól megszívják. A bőr felemelkedik, piros lesz, a vér odaáramlik, és kifejti  hatását, a vérellátás fokozását illetőleg. Régen nem láttam ilyet használatban, de ez egy szegény ház, mindenki azzal gyógyít, amije van.  Amikor eltávolítják őket, a bőr púpos és piros marad egy ideig…

Szóval, ha valaki kérdi tőletek, tudjátok meg: van még köpölyözés. És, ha Titeket még nem köpölyözött meg senki, akkor is  mondhatjátok büszkén, hogy van egy barátnőtök: én, akit már köpölyöztek… Még nem vagyok benne biztos, hogy ezt elmondom – e Ficinek, most mit szolgáltassak alapot neki a röhögésre? Képes, és a leglehetetlenebb helyzetekben is el fogja mondani… Akkor is, ha mások is jelen vannak…

Aztán még volt egy hőstettem: az Évfolyam találkozómra küldtem a népeknek egy-egy könyvet ajándékba, amiben szó volt rólunk.  És, - természetesen - nem a megfelelő húsz könyvet küldtem el, hanem egy teljesen másikat…  Hogy lehetek én ilyen lökött? És ezt most nem Fici kérdi tőlem, hanem én kérdem Tőletek és magamtól: hogy lehetek? Ki tudja erre a választ?

Csak azt ne mondjátok, hogy ez a kor, mert nem igaz. Én fiatalon is pont ilyen lökött voltam. És ez egészen biztos, mert jelen voltam minden általam elkövetett ökörségnél… Ez majdnem biztos. Nem szoktam magamon kívűl lenni, vagy általában nem.

 

 

           

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

11.
április

Egy új könyv jelenik meg tőlem a könyvnapokra

Isa Schneider  |  komment
 

Fogkefe a szükségcsomagban

Schneider, Ïsa

224 oldal, kartonált 2300 Ft

  Vannak különös sorsú nők, kivételes életek, titkos bűnök és olyan megoldások, amelyekre senki nem számít. Ïsa Schneider  új regénye szórakoztató, jó   lélektani tudással, fordulatosan megírt történet. Ismét egy Föld utcai lány, egy Erdélyből elszakadt orvosnő, Lara életébe enged bepillantást s egyben egy különös pszichoanalízis története is. Valaki a neten azt írta ezekről a könyvekről: „Isa Schneider rólunk ír, mi vagyunk regényei főhősei.   Ő soha nem túloz, inkább visszafogott. Lehet, hogy éppen ez a tartózkodás sejteti leginkább az írónő   közlendő szándékát: nem drámát, hanem valóságot ír!  Mint ebben a könyvben is. És a valóság mindig nagyon érdekes. Jobb, lebilincselőbb, mint bármely fikció."                                                     

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

07.
április

Szép mondtat "Az ovonők korán halnak" c. könyvemről:

Isa Schneider  |  komment

Noemi Ambrus Kanalas közzétett Isa Schneider: orvos, író, festő

február 26. 2012
Kedves Isa, szerettem volna megköszönni a (számomra) újabb könyvet (Az orvosnők korán halnak..)!!
Hogy mit ad egy-egy Isa könyv, nehéz szavakkal kifejezni, de talán nem is muszáj :-)) egyszerűen csak HAT, mindenfelé, ezerfelé..
és éppen ezért KÖSZÖNÖM!!
Szép 7végét! :-)
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

04.
április

Néhány mondta, , nem kritika hanem dícséret a "Hordalék" című könyvemről

Isa Schneider  |  komment

ppeva P 4 hónapja

Isa Schneider: Hordalék

Bármilyen hihetetlen is, ez mind megtörtént, megtörténhetett a XX. század második felében, Európában. Mi itt már rég magunk mögött hagytuk az ötvenes éveket, mikor a szomszédban még dúlt tovább a diktatúra. Mindenkinek szörnyű volt ebben élnie, de ha valaki ráadásul még magyar is volt, az választhatott a pokol, a félelemből bűnrészessé válás vagy a látszólagos közöny, beletörődés között. És az utóbbi hiába látszott a legjobb megoldásnak, bizony, élhetetlenné tette az életet…

1 komment

!

2

Galambdúc

 

♥P 1 éve

Isa Schneider: Hordalék

A vihar tette lehetővé, hogy ezzel a viszonylag rövid regénnyel végezhettem ma. Valamiért ez kívánkozott a kezembe a könyvkupacból.
Az igazán szomorú történet a 60-as évek Romániájában játszódik, amikor nem volt éppen előnyös, ha valaki magyar származást mondhatott magáénak.
Egy szerény fiatal egyetemista, később orvos életét meséli el: szerelmeit, munkájában elért sikereit és kudarcait, a kitelepítés lélekölő éveit, egy kikényszerített házasság visszásságait, a be nem teljesült szerelmek tragikus végét.
Isa Schneider az én szememben jó mesélő, amolyan mikszáthi értelemben, nem használ cirádás szóvirágokat, és egyszerű történetvezetéssel mégis végig fenn tudja tartani olvasója figyelmét. Legalábbis az enyémet…
Érdekes volt egy olyan éráról és helyszínről olvasni, amiről szinte semmilyen ismeretem nincs. Kiváló körképet ad az ott kialakult elnyomó rendszerről is, melynek jellegzetességei nem is olyan egyedülállóak, de ettől még borzasztó tudni, hány ígéretes sorsnak, karriernek vetnek véget mindenféle koholt indokkal. A borítón az alkotó saját festményre díszíti, ezért pluszpont, a sokoldalúságot mindig díjazom.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

03.
április

Kossuth Rádióban elhangzott intevju Vagner Máriától

Isa Schneider  |  komment
 
gyengénlátóknak

Dr. Isa Schneider író és festőművész

 
irodalom festmény orvostudomány
Arcvonások Vágner Mária - 2010.07.21. 14:40
Fotó: Isa SchneiderFotó: Isa Schneider

Az Arcvonások szerdai adásában Vágner Mária Dr. Scheinder Izabellával beszélgetett.

 

 Hallgassa meg

Az orvos-író-festőművész Schneider Izabella Marosvásárhelyen született. A hely, ahonnan elindult, a Föld utca, sok regényének helyszíne, a mesék ködébe burkolózó Kék heggyel együtt. Képzőművészeti középiskolát végzett, azt követően pedig a marosvásárhelyi orvostudományi egyetemen szerzett diplomát, majd átélte-túlélte a Ceausescu-féle Románia minden nyűgét.

Nem volt sokkal könnyebb a helyzete akkor sem, amikor Magyarországra került. Férjével, az erdélyi szász családban született Schneider Istvánnal a 70-es évek közepén Németországba távozott, s egy iparvidéken dolgozott háziorvosként, főleg bevándorlók között, hét nyelven rendelve. Bár egész életében írt, profi író a nyugdíjazása után lett – eddig 23 könyve jelent meg. Történetei egyszerre fájdalmasak, ironikusak és humorosak, ötvöződik bennük a megélt tapasztalat és az álomvilág.

"Művész vagyok – mondja magáról –, de asszony is, egy a hárommilliárdból. Nincs bennem semmi olyan képesség vagy tulajdonság, amit ki lehetne emelni. De szeretem az igaz meséket. Kedvelem, ha mesélnek nekem. A jó történetek aztán nem hagynak békén, álmodom velük. Amíg le nem írom, nincs nyugalmam. Muszáj leírnom. Talán ez a muszáj az ars poeticám: a történetek azért vannak, hogy valaki leírja őket."

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2011-03-24 15:33:17

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

22.
március

És itt neveznek mői Moldovának...

Isa Schneider  |  komment

Ilyenkor kibujhatnék nyugodtam a börömböl

Nem teszem, mert én nem női Moldova vagyok, hanem Isa Schneider. De azért beteszem ide... Mert hiú vagyok...

Most olvasom Már olvastam

Isa Schneider: Hordalék
Rákeresek
Molybolt
 

A Különös szerető nagy sikere után egy talán még lebilincselőbb történetet olvashatnak az írónő műveinek kedvelői. Frizetzky Péter orvost úgy sodorta az élet, mint eltitkolt fia holttestét a sokat látott folyó. Szinte hihetetlen, de az élhetetlennek tűnő élet a 20. században játszódik, és a megrázó sors korántsem egyedülálló. A kötet főhősétől nem kevesebbet vett el a Ceausescu-diktatúra, mint egy emberhez méltó életet. Frizetzky Péter Frizeszkuként élte végig azt az életet, amelybe kevés beleszólása volt, amelybe a sors, a politika vagy a bizarr módon hatalomhoz jutott emberek kényszerítették. Így került egy csíny miatt kényszermunkára a parajdi sóbányába, így nősült meg akarata ellenére, így került származása miatt egyre lehetetlenebb körülmények közé. Megrázó, és rendkívül olvasmányos történet, mintha a szerzővel egy női Moldova kopogtatna az olvasóknál.

Borítók 1

Fülszövegek 1

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

22.
március

Itt neveznek engem mikszáthinak

Isa Schneider  |  komment

Azért az rang!

A bejegyzés a Molyból származik, a Hordalék c. regényemet illeti

Galambdúc ♥ 1 éve

Isa Schneider: Hordalék

A vihar tette lehetővé, hogy ezzel a viszonylag rövid regénnyel végezhettem ma. Valamiért ez kívánkozott a kezembe a könyvkupacból.
Az igazán szomorú történet a 60-as évek Romániájában játszódik, amikor nem volt éppen előnyös, ha valaki magyar származást mondhatott magáénak.
Egy szerény fiatal egyetemista, később orvos életét meséli el: szerelmeit, munkájában elért sikereit és kudarcait, a kitelepítés lélekölő éveit, egy kikényszerített házasság visszásságait, a be nem teljesült szerelmek tragikus végét.
Isa Schneider az én szememben jó mesélő, amolyan mikszáthi értelemben, nem használ cirádás szóvirágokat, és egyszerű történetvezetéssel mégis végig fenn tudja tartani olvasója figyelmét. Legalábbis az enyémet…
Érdekes volt egy olyan éráról és helyszínről olvasni, amiről szinte semmilyen ismeretem nincs. Kiváló körképet ad az ott kialakult elnyomó rendszerről is, melynek jellegzetességei nem is olyan egyedülállóak, de ettől még borzasztó tudni, hány ígéretes sorsnak, karriernek vetnek véget mindenféle koholt indokkal. A borítón az alkotó saját festményre díszíti, ezért pluszpont, a sokoldalúságot mindig díjazom.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása