Ma reggel, frissen, kialudva jöttem ki "termeimből" (a szoba 16 négyzetméter, de van egy vizes csoportja, ezért a többesszám,) és körül néztem. A lakásban sehol senki, de az asztalomon egy cetlin az áll:
A Mór nevű kávézóban vagyok, 11.ig. Fici.
Meg van ez őrülve, hajnali 10-kor a Mór nevű kávézóba menni, sőt, még azt is megírja, hogy meddig van ott. Szedem magam, tusolok, száradok, fogat mosok, fésülök, sminkelek,fél tizenegy. Rohannom kell, hogy még elérjem.
Valami baj kell legyen, hogy nélkülem ment ki reggelizni. Mi van ma? Péntek? Akkor mi a fenének ment a Mór nevű kávézóba? Igaz, hogy ott olyan rongyoskiflit adnak, amit én nem vagyok képes összehozni, ha megfeszülök, sem. De hát pénteken?
Már az kijárati kapunál baj van, rájövök, elfelejtettem feltenni a szemüvegemet. Vissza a lakásban, de nem találom sehol, végül a fürdőszobában csillan meg rajta a fény, - a fene egyen meg!- köszönök neki, az orromra teszem, és most már tényleg ideje, hogy elinduljak.
A Mórhoz címzett intézmény háromszáz méternyire van, de ez elég nekem ahhoz, hogy eltévedjek. Nem elsőre kanyarodok, hanem másodikra, és sehol sem találom a kávézót, visszamegyek, háromnegyed 11 van. Na végre. Ott ül a napon rózsaszínű pulóverben, -ezt én vettem neki, de nem szerette, mert rózsaszín, de most a tavaszi napon úgy látszik, mégiscsak elfogadta, és magára öltötte. Egy úrral beszélget, ketten üldögélnek, nekem eszembe jut hirtelen, hogy említette valamelyik nap: együtt reggelizik valakivel. Szóval, elfelejtettem, hülye voltam, na, de csak nem fogom megzavarni a találkát, viszont, ha már itt vagyok, meginnék egy kávét, mert a nagy sietségben még nem volt időm rá. Leülök közvetlenül melléjük a napra, karnyújtásra Ficitől, megrendelem és megiszom a kávémat, meg az obligát rongyoskiflit, -micsoda sztori, hogy 50 centire sem voltunk egymástól, és NEM VETT ÉSZRE, erről majd otthon elmesélek neki egy rémtörténetet, hogy milyenek a férfiak.( -És milyenek a nők-, fog majd rá replikázni.) Majd kifizetném, és eltűnnék nyomtalanul, de mégiscsak bajban leszek, mert kiderül, a pénzemet otthon hagytam. Beóvatoskodok a cukrászdába, és mondom, bankkártyával fizetnék, de nem fogadják el a kártyát.
Mégiscsak oda kell menjek és jó napot kívánjak, majd kérjek tőle pénzt a kávémra, meglepődik, hogy ott vagyok, és azt mondja, majd számolunk, ha otthon leszünk. Mondtam, jó, de fizesse ki a kávémat. Megígéri, és én, mint vert sereg, hazaoldalgok.
Szóval, azt hittem, hogy ez egy jó hecc lesz, de aztán nem sikerült. Most itthon vagyok és meg kell csináljam az angol leckémet. Egy nőt még az ág is húzza.... Igaz: péntek van.
