Levél egy magyar pincérnőhöz a világ másik felére
Üzenem Neked Csilla,
kis barátnőm,
- fényes, barna gazella
tekintetű Húgom-,
hogy megszerettelek.
E levél jó alkalom,
hogy ezt elmondjam
elkínzott – Neked.
Erőszak tépte,
meggyalázott lelked,
összevert tested
vérvirágai közepette
ott vagyok Veled.
Megkedveltelek
ott, azon a túrán,
Fuerteventurán.
- Egy vulkán hagyta
a szigetet vissza,
hol örökké szél van,
s hely, menekülőnek,
elraboltnak,
holtnak, élőnek,
kitaszítottnak.-
Sorsod, e hálátlan
élet, mi adatott
neked: meghatott.
A kopár, barna
hegyoldalon
-emlékszem-, szalad
három ősvény,
szótlan, kanyarogva,
üresen, akárhova.,
- Ne menj oda!
Arcod kőkemény maszk,
mozdulatlan.
A tüske, tövisek, gaz,
guruló szélkerék
tán megvéd,
mert nyomodban
még ott az Árnyék,
kísértetek
sorban követnek,
mindenhonnan.
Maradj hát rejtve
a fekete
szikár földön.
Ne mozdulj onnan.
Sorsunk, a kisebbségi lét
összehozott.
Tán találkozunk még.
Nem csak holnap estig
Szúrt a szívem.
Nem vert rendesen.
Jelezte: tovább
nem szolgál engem.
Időpontot adtak
ékágére,
de késésemnek
ára van,
s mert elaludtam
most várnom kell.
-Nem tesz semmit.
- gondoltam,
fiatal nők a fogadók
kemények,
hozzám is pimaszok,
de a világ az övék,
s a férfiak is,
nem az enyémek,
az övék, csakis!
Néhány hónapra...
Nekem - gondolják-,
leáldozott már,
a sötét Árnyék
mögöttem jár...
De, hogy a fák
égig nem nőnek,
még nem tudják!
Hogy az életben
idősebben
is öröme lehet
egy nőnek,
amiért virágok,
füvek nőnek,
gyümölcsért, fáért,
tegnapért, máért,
reggelek mosolyáért
a kékekért, lilákért,
a leírt betűért,
mit olvas: a könyvért...
- sőt, a szerelemért,
magáért!
Akkor is, ha halvány...
Hisz nem olajjal festik,
de tovább tart
a pasztell.
Nem csak holnap estig.
Mese a sizofrén ördögről
Igenis, van ördög,
s mennyi ör-dög
a börtönökben
és...egyéb helyeken,
bizony! Gondolkozom
életem átkán,
a szorongásomon.
Hogy nézzék meg jól:
holnap vért adok,
hátha az ördög-
én magam vagyok!
Hátha ketten élek
magamban, én, aki félek,
és én, ki tagadni szoktam
fegyvert: kést is fogtam
magamra titokban,
de aztán gyáva lettem,
a kést letettem,
s az éveket, melyek jutottak,
ebédre megettem!
Egyre rohanok magam elől.
De lehet, ez már
a harmadik magam,
aki fut ott, legelöl,
s kiköt az Ararát
hegyén fenn,
áll meztelen,
onnan néz rám,
másik kettőre,
Lenéz, feláll a tetőre,
Sikoltok: nem
én vagyok az első,
az a másik, az sosem
lehetek, az csak második.
Az elsőnek replikája,
úgy állok itt,
mint elővázlat.
Megőrülök. Vagy
(- ki ez a Tökmag?-),
Az utolsó vagyok itt,
tán a harmadik
vagy negyedik Én?
Rendör-Ördögök!
A francba menjetek!
Gazdátokat
is a fene egye meg.
Sokan vagyok. Hát DIES IRE…
Akkor... a szeretőm most kié?
Valaki még ezt az egyet
mondja meg.
A körülmények miatt
A körülmények miatt született e vers. Tűsarkaimra
Még nyers, mily sokat vártak
de kidolgozom, ha megérem. a fúk, e drága
A tény: a lépcsőn lábam eltört, lények.
leestem. Mi lesz velem,
Bevérzett, kéken, ha lapos sarkaimra
vékony selyembőrőmet többé nem néznek?
a csont kiszakította. Sarjad a bőr a sebemen
Cakkos a sebem. és ultra-ronda.
A sebész később A sebész elbaltázta,
kijavította bár én madéra
és nehézményezte, mintát szerettem volna,
hogy vörös a körmöm ha már… De e minta
ebben a korban. itt csak férfimunka.
Rámförmedt keményen Egy helyen elhalt.
ez a taknyos. -Ezek mészárosok ott,
Bánatom ezért a műtőben-,
áztatom most, borban, morgok magamban.
természetesen. Persze, várni kell
Többágyas a betegszobám, egyelőre,
Mondhatnám, fapados, másfél hónapot,
De az oka én vagyok, hogy mi lesz belőle.
mert többet a Este kérdi a nővér,
bíztosítónak óhajtom-e
én biza nem adok. a szentáldozást?
A gyógyszerektől de én inkább, - lehet, ugye?-
vadakat álmodok, manikürt, pedikürt
Elfáradok, míg a fűrdőt Később úgy néz
elérem egy járókerettel. rám a pap,
Egykori lábamra mint egy csótányra.
sajnálattal gondolok. Ez most itt örökre
Milyen szép volt, rám ragad.
Persze, csak térdtől Híremen javítani
lefele, de ahol szép volt, itt már csak akkor lehet,
ott tört el pont… ha önszántamból
Nem nézik lábamat felvenném
többé értő az utolsó kenetet.
férfiszemek. Hoztak húsroládot
Tulajdonképpen sértő… barna szósszal.
De ezek csak vágyak. Kértem: inkább rákot,
Hogy végre újra hozzanak, pezsgő- szufléval.
a lábamon járjak, de nem adtak,
kellenek lapos félcipők. csak rondán néztek,
Hozzájuk ódákat szerintem megígéztek!
még sosem írtak. Ide be nem engednek
Nem szép e cipő többé engem,
és nem szexi mert eljátszodtam
a cipőfűző… a becsületem. Ámen.
