Szomorú Vasárnap.
Huszonnégy óra, amikor velem nem történik semmi említésre méltó.
Ebéd előtt volt, amikor levittem a szemetet és a kapu mellett álló fenyőfa alatt felfedeztem egy kerti törpét. Igazából nem is egy egész, csak egy fél kerti törpe volt, mert egyrészt alacsony, másrészt ülő állapotban mutatkozik. Ráadásul az ölében van egy zsák, tele fenyőtobozzal és sztaniollal.
A kerti törpék felállítást építési engedélyhez kötik errefelé. Meghatározzák: milyen színű, mekkora lehet, és mit ábrázolhat.
Ebben a házban még sokan laknak mások is, akárki kiállíthatta ide ezt a giccset. Gyanúm a földszinti iráni orvos két gyerekére esik, másnak nincsenek gyerekei. Azt pedig egyetlen felnőttről sem tudom elképzelni, hogy kiállítja ide a kerti törpéjét.
Viszont ezek az irániak muzulmánok, nekik nem szabad emberformákat sem ábrázolni, sem kiállítani, ezt írja a Korán. Tehát akkor most a gyerekeké a tárgy, vagy nem a gyerekeké?
Van a szomszéd lépcsőházban egy „barátnőfélém” egy hölgy, akivel 5 év alatt 4-5 alkalommal kávéztunk, és így egy kicsit „összebarátkoztunk”. Nagy dolog ez ezen a vidéken.
Tőle fogom megkérdezni, hogy szóljunk-e az irániaknak, vagy egyszerűen dobjuk szemétbe a dísztárgyat?
Délután négytől a Ház Hölgyei a múzeumban együtt kávéznak. Ha tetszik, ha nem, oda el kell menjek én is, ne lógjak már ki annyira a sorból. Persze, kilógok, így is, úgy is, - (csak egy koszos külföldi vagyok, !), de legalább ne lássák rajtam, hogy ezt én is tudom. Szóval, elmegyek, összegyűlünk, teázunk, ásványvizet iszunk, megint teázunk. megbeszéljük (Istenem-uram, miért kell nekem ide jönni közéjük?), hogy melyik víz a jobb, a szénsavas, vagy a nem szénsavas, esetleg a közepesen szénsavas vizek a legegészségesebbek, aztán elmondjuk, hogy ki mit olvasott és mit ne olvasson el semmi pénzért, később rátérünk a ház kiadásaira, hiszen nem bevallottan erre megy ki az egész, hogy nehogy valakinek valamiből a társasházban több jusson…
Nincs kedvem hozzá, tehát rátérek a műtárgyra, és megkérdem az én „barátnőmet” a szomszéd lépcsőházból, hogy látta-e a csodás díszítést?
Látta hát! Az övé. Ő tette oda.
Azt hittem, lenyelem a nyelvemet. A törpéről pedig kiderült, hogy nem az, hanem Mikulás. Mikulás törpe. és hogy egész decemberben nézhetjük, a fenyő alatt.
A hölgy persze- látván az arcomat, megsértődött. Azóta nincs barátnőm a házban. Viszont van egy elviselnivaló kerti törpénk, látnom kell nap, mint nap. Utóbbi napokban - bár kerülő-, de csak a hátsó kaput használom, hogy ne kelljen szembemennem az átok förmedvénnyel.
Ezen az estén egy másik barátnőm,( - ez tényleg az –volt--) meghívott magához. Azonnal sikerült beépítenem három akadályt. Először is rossz címet olvastam le a cetliről, amit a taxisnak hibásan adtam meg. Egy arab taxissal bolyongtunk az éjszakában, és nem találtuk a helyet sehol. Akkor jutott eszembe, hogy elolvassam a cédulát még egyszer. Meg is történt, rájöttem: hülye vagyok, de né, nem látok rendesen, holnap operálják a szememet. Jó, elindultunk egy más irányba, erdőn-mezőn, azt hittem, egy Mőbiusz - szalagba értünk, ahonnan tudvalévő, hogy nincs kijárat. 50 Eurót mutatott a taxióra, amikor végre megérkeztünk. Már kételkedtem benne, hogy egyáltalán ide jutok-e élve?
A másik kellemetlenség az volt, hogy felvezette barátnőm a férjét, aki ugyan kezet adott, de egy szó nem sok, annyit nem váltott velem. Azonnal visszahúzódott egy másik szobába, ahonnan ötpercenként előjött, és kérdő szemekkel nézett rám, hogy még mindig itt vagyok? Minden benne volt ebben a tekintetben. Az is, hogy minek jöttem? Miért nem megyek már a fenébe? Különben is! Mit keresek itt?
Ottlétem 25 –ik percében barátnőm felvezette az új kutyát. Fiatal, hatalmas vadászkutya, neveletlen ás barátkozó, kedves óriási. Csupa barátságból végigsimogatott a karomon, a karmaitól lejött mindkét oldalon a bőröm. A harmincadik percben bejódozva és bekötve álltam fel, amikor a fér harmadszor megnézte, hogy ott vagyok –e még, mondtam: hívjanak egy taxit, hazamegyek.
Fájdalomdíjból vagy miből, barátnőm saját kocsiján hazahozott. nem tudtam megállni, hogy el ne mondjam: Kétszer voltam náluk, először, és utoljára. Nem, nem a kutya miatt, mert azt máskor is szívesen elviselem. Rágjon össze, ha akar., Hanem a férj miatt, aki bizonyára kedves, szellemes, művelt úriember,- nálam nem áll nyerésre, én oda a lábamat be nem teszem. Most már ez a barátnőm sincs meg. Kell nekem is örökké pofázni. Mert én vagyok az igazság bajnoka, vagy valami ilyen. Egyetlen reményem, hogy a kutya szeretettel fog megemlékezni rólam, mert nem vágtam pofán, amikor megkarmolt.
Na, ezek a dolgok történtek ebéd elöttől estig. Másnap, - és még nem múlt el huszonnégy óra: megműtötték a szememet. A karomba a doki be akart kötni egy tűt, de látván sebeimet, nagyon csúnyán nézett rám. Tekintetéből kiolvastam: azt hiszi, hogy itt szado -mazo történt valamely formában. Mondtam neki: csak a kutya akart megölelni. Láttam rajta, hogy megnyugodott. Ez csak valamicske szodomiát takar,istenkém, nem kell komolyan venni. benne van a pakliban.. Megnyugodott, kiszedte a szememet, másikat tett helyette, és gyorsan kiengedett a praxisból.
Itthon megnéztem a tűkörben. Amennyire látom, más a színe, egyszer egy hiúznál láttam ilyen szemet! Mi az, ember szem nem volt kéznél?
Fici nyugtat: elmúlik, csak most még piros egy kicsit.
Piros? Tudomásom szerint az én szemem zöld! Volt. Az egyik most is zöld, csak a másik piros. Nyugtatgat engem az én Uram. Majd lesz ez rosszabb is! Ezt már nem tudom elviselni.
Bedobtam egy altatót, és aludtam néhány órát. Amikor felébredtem, még volt egy óra 24-ből. Ezt tépelődéssel töltöttem. Azon gondolkoztam: mi lesz a kerti törpével. A kételyek mardostak. Megbocsájtja nekem a kutya, hogy nem haraptam meg, amikor összekarmolt? Mit gondol rólam a szemész doki?
És lesz-e nekem még ebben az életben két szép, - látó – zöld szemem?
Vagy az egyik zöld, amelyikkel nem látok, így marad, és az új, a piros, - igen, az, amelyik olyan, mint egy hiúzé -, örökre piros marad, és azzal sem fogok látni, mint ebben a pillanatban?
Mivel a jövő bizonytalan, ezért itt még gyorsan leírom életem utolsó kalandjait,. Hadd bizonyítsa ez az írás, hogy amikor még láttam egy kicsit, akkor tudtam írni.
- Elég rondán tudtál írni-, avatkozik bele Fici is a megoldásba.
Ez már elég a VÉG - hez!!! Tehát
V É G E
A szememnek, a barátnőimnek, a kutyának, akit most már soha többé nem látok, az írásnak is vége, Egyetlen dolog maradt elintézetlenül. A kerti törpe.
