Évfolyam találkozóm van
Megkérem Ficit, ezt a drága embert, hogy vigyen el engem Félix fürdőre, Romániába. Én arra soha nem jártam, de most úgy gondolom, meg kell nézni ezt a világhírű meleg vizes fürdőt-, addig nem érdemes meghalni, amíg nem látom legalább egyszer a Partiumot. Temesvár felől indulunk, a távolság 180 kilométer, de az útviszonyok miatt négy órába telik, amíg átbukdácsolunk egy olyan útszakaszon, amelyet most újítanak fel. Nem rég építették, de –hogy jobb legyen, –fel kell újítani. Na mindegy, piros és zöld lámpák sokasága int rá, hogy álljunk meg, vagy induljunk el.
Úgy látszik azonban, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik megállunk pirosnál, mert a hátul jövő tíz kocsi minden esetben megelőz minket, és behajtanak a pirosba. Elhatározom: én nem idegesítem fel magam. Bármi történjék, én nem leszek ideges. Nézelődök, elég rendetlen a táj, az útszéli fák út fölé benyújtott ágait nem fűrésszel, hanem baltával távolították el, úgy- ahogy, sok helyt sérült a fa kérge egész a gyökerekig a lehúzott kérgek miatt, a fehér húsú faállomány ki van téve hidegnek, fagynak, persze, nem ők ültették, száz éves fák ezek, ha kipusztulnak, hát kipusztulnak. De nem vagyok mérges, a történelem nem az én dolgom, én csak itt ábrándozom, né, milyen szépek ezek a pipacsok itt, meg pézsmavirágok…
Az út mentén magasba rakták a hulladékot, de ahol szerencséje volt a Földnek, ott benőtték a mezei virágok, és a disznóságot eltakarják. Kicsi patak folyik a közelben, - az ilyenben tenyészik a pisztráng, de ebben egészen biztos, hogy nem tenyészik, mert tele van műanyaghulladékkal, néhol nagy kertészfóliák borítják az egész vízfelületet. Ilyen disznóságot eddig csak Egyiptomban láttam, és nagyon lemocskoltam őket magamban, hogy ez nem rendes dolog, akkor sem, ha ez nem Európa! Itt kiderül, hogy Európában is szokás a vizek bemocskolása, vagy legalább is ezen a tájon.
Az elmúlt időben elég sok írást olvastam Erdélyről, és bizony honvágyam támadt. Azt fontolgattam magamban, hogy mi lenne, ha vennék otthon valahol a hegyen egy házacskát, és nyaranta odamennénk? Ezt az ötletet most mondom el először Ficinek, aki idegesen kerülgeti a romokat, és nem válaszol nekem.
Nehezen, sokára elérjük Félix fürdő Crisána nevű szállodáját. Nyelek egyet, lerobbant szocreálépület, tele a környék bontásanyaggal és kosszal, adnak egy régen lefoglalt szobát.
Én az életemben ilyen lerobbant szállodát nem láttam még. Megnéztük a fürdőmedencét, épülettörmelékeken átbotorkálva, és úgy döntöttem, hogy én az éppen Félixre vásárolt fürdő felszerelésemben ide be nem teszem a lábam… A szálló vendéglőjében harminc percet várunk a kiszolgálóra, de nem jön, átgyalogolunk egy penzióba, mely magánkézen van, ott kedvesek, adnak egy darab húst. Gondoltam: most, hogy már jól vagyunk lakva, hátha a szálloda is jobban fog tetszeni? Tévedtem.
Délután találkozunk egy klubhelyiségben, ez feledteti a nyomort, de este ismét a szomszédban vacsorázunk, mert enni kell, és az étel jó. Lefekszünk a csikorgó, ácsolt deszkákból készült ágyakban. Fici kinyitja a tévét, ahonnan népi hegyi mambót közvetítenek az éter szárnyain. Egy következő kanálison szomorú román kesergőt -doinákat- énekelnek, majd egy harmadikon móc népdalok szerepelnek, egy negyediken pedig hórát adnak elő.
Megkérdezi az uram: van-e még honvágyam? Természetesen nincsen. Akkor a honvágy-ügyet lezártnak tekinti.
Másnap a medvebarlangra másfélórás, még a rómaiak által épített utakon megyünk egy döcögős autóbuszon. A Medvebarlang szép, én különben is szeretetem a barlangokat.Közben beszélgetünk a kollegákkal, mindenki hallgat az elmondott állapotokról, valaki megjegyzi: itt azért nem tartanak semmit rendben, mert még mindig nem tudják elhinni, hogy az ingyen, ebül szerzett föld az övék marad. Csend lesz, nem szol senki, és nem azért, mert most félni kellene, hanem valószínű, hogy a kétségbeesett és reménytelenül lerobbant táj mindenkinek a torkát fojtogatja.
Ebédre aszaltpisztrángot adnak, biztosan több éve van a hűtőben, ketten esszük meg, egy kóbor kutyának adom a halat, a krumplit én falom fel.
Visszafele - döcögés a római úton. Figyelem, a flórát az útmentén. Kamilla, pipacs, pézsma, vadrózsa, de bürök, bojtorján több van. Hiányzanak a mezőről a margaréták, és a búzavirágok. Hová lehettek?
Délutáni találkozás, majd bankett. Ez nem volt rossz, gyanítom, a kollégák dobták össze... Fogok írni egy köszönő levelet azoknak, akikre gyanakszom a remek vacsora miatt.
Három éjszakát töltöttünk el a már említett ágyakban. Hazajövetelünk után kimostunk mindent ami velünk volt, és aludtunk, éjjel, és nappal, három napon át.
Nem beszélünk többé a találkozóról. Boldog érzés volt látni a kollegákat, húszan gyűltünk össze… És, jövőre talán újra találkozunk. Sokan azt mondták, hogy talán a Székelyföldön… A szívem egy kicsit összeszorul, ahogyan leírom a szót: Székelyföld…
