Miután elkészítettem az amerikai út történetét, voltak, akik hiányoltak egy azelőtti
olasz körút leírását.
Bevallom, nem voltam abban az állapotban, hogy naplót írjak pont erről az elmúlt utazásról, de azért van egy általunk megélt összefoglaló, amelyet megpróbálok legalább egy-két oldalban közreadni.
Olaszországnak kultúrája és tradíciója van, ezt most itt elintéztem, mert nem erről fog szólni ez a z összefoglaló, hanem az olasz konyháról, mely hab a tortán. Amikor életemben először spaghetti bolognesét ettem, rendeltem egy második adagot is, és sikerült betermelnem.
Ez az első találkozás meghatározóvá vált az életemben. Persze, hogy mindent ismertem, amivel készült, egyszerű élesztő nélküli gyúrt tésztából, paradicsomból, borsika fűből, (csombort) és reszelt parmezán sajtból állt. Egyszerű étek, majdnem mindenki megengedheti magának.
Hogy mitől olyan elmondhatatlanul finom? Hát a tradíció és a kultúra miatt. Mert az étek-készítés művészet…
Később megismerkedtem a pizzával, mely annyira változatos, ahány gazdasszony készíti. Mindenkinek van egy titkos receptje, amiből a lepény és a feltét készül. Miből mennyit, egy csipetet, vagy nyakon- öntést, sokat, vagy keveset, pirosat vagy zöldet, olajbogyóval, vagy anélkül, vadász-szalámival vagy sonkával, gombával és kolbásszal, és ki tudja, még mi minden apró érdekességgel eteti magát a pizza, én még a viszonylag sok szénhidrátot tartalmazó kissé vastag széleit is boldogan megeszem, mert attól hízik a magamfajta.
Idén Udinébe érve kerestünk egy cipőüzletet, ahol tavaly kiköltekeztük magunkat, de eltűnt időközben, viszont lett egy vendéglő a helyén, ahol a krumpli szirom még meleg volt, és nem volt már elhasznált olaj íze, mint odahaza. Fici Aperolt ivott, ami szódavízből és valamilyen barackszörpből állt, - ha nem csalódom, nem kóstoltam meg, bármennyire dicsérte, mert én a krumpli- szirmot nem tudtam abbahagyni…
Van ezeknek a drága olaszoknak egy kiváló szokása: ha kérsz egy sört, drágább ugyan, mint otthon, de adnak mellé négy-öt különböző falatkát, sajttal, hallal, szalámival, paradicsommal. A második sörhöz is jár ugyanez, már meg is vacsoráztál, és óvakodsz még egy sört kérni, vagy pedig megmondod, hogy a sör jöhet, de a falatkákat már ne hozzák. Tulajdonképpen még meg tudnád enni őket… csak sok lesz egy kicsit… Á, egye fene, mégiscsak hozzák falatkákkal együtt a harmadik sörödet… Ez persze itt nem ivászat, mert a sörök két decisek, ha megiszol hármat, még mindig nem tesz ki egy otthoni üveggel, amit bizony gondolkozás nélkül elfogyaszt az ember a melegben…
Mindehhez kobaltkék az ég, langyos finom szellő hozza az illatokat, az utcán járművek nem járhatnak, de sétálni szabad, nézni és láttatni magunkat, ez itt a cél.
Fici valamit talál a térképen, oda elmegyünk, a hegyek között van és úgy hívják: édesvíz, Aqua dolce.
Persze, hogy odamegyünk, pont ebédidőre. A dombon középkori lovagvár tekint le ránk, de nem romos ám, hanem szépen restaurálva. Látogatható, a körülötte lévő szűk, pittoreszk sikátorokban kávézók, galériák, régiségkereskedések, oszteriák várják a látogatót, és vagyunk is elegen, pedig Európában ősz van, de itt nem, körüllélegez minket a narancsillatú történelem.
Dél van, megéhezünk, ajánlanak egy vendéglőt, de az ma zárva van, viszont mellette leng egy cégér a szélben: falatozó a „Négy Kandúrkához”. Ez az , ahol négy kandúr jóllakik, tán nekünk is jut valami kellemes. És igazunk lesz. A vendéglő egy régi patrícius ház, eredeti berendezésével, szecessziós lámpáival, sötétvörös mennyezetével, apró fényeivel, visszavisz száz évvel a hangulatában. Az előétel sáfrányos, főtt gesztenyés mártásával először ízlelt élvezet. Temperált, otthon készített szódavizet iszunk hozzá, majd a főétel kerül terítékre.
A sügért kemencében sütik zsírpapíron, és ezt teszik a tányérra, zöldséggel, kevés szarvasgombával fűszerezve, gusztusos, finom, és úgy jól lakunk tőle, hogy amikor a desszertet hozzák, - vaníliás karamellakrém-, már alig pihegünk.
Az étlapon megnézem az árakat, elviselhetőek. Amikor fizetésre kerül a sor, kiderül, hogy csak a felét fizetjük, mert a polgári árak két személyre számítódnak. Ha arra jártok, okvetlenül menjetek el a „Négy Kandurkába”. Kihagyhatatlan.
A kávét már a Várban isszuk, finom és méregerős, felvidultunk tőle és elhatároztuk: Itt még lesz mit látni, menjünk csak szépen tovább felfele a hegynek. Itt még érhetnek minket meglepetések.
Igazunk volt: jött még egy csodálatos, nagyon mély szakadékban rohanó patak fölött emelkedő hegyen egy település, régi kőházakkal, egy iskolával, ahová száz lépcsőn lehetett lemenni, és ugyanannyi lépcső vezetett a hegy tetejére, de ezt már nem kényszerítettük magunkra. Ingatlanközvetítő kirakatában az állt, hogy ötszobás ház a hegyen ötvenezer Euróért vásárolható, de lehet alkudni.
Ezek szerint harmincért már odaadják, mert megunták a romantikát és a lépcsőmászást. Ez otthon úgy nyolc és félmillió Forint, de a tengertől legalább húsz kilométerre szerpentinen , és száz lépcsőfokra van: - drága-, jelentjük ki, de a faluban szívesen körülnézünk. Van posta és vendéglő, sőt, a hegy gyomrában közös gépkocsi tároló van, de ez a száz lépcsőt nem képes kiegyenlíteni. Úgy döntünk: nem szélhámoskodunk azzal, hogy mutassák meg nekünk az objektumot. Végül: nincs az a pénz, amiért felmennénk ennyi lépcsőt. Ha ingyen adnák, sem kellene nekünk, különben is, nem házat vásárolni jöttünk ide. A falú nevét közben elfelejtettük, de megismerkedtünk egy szelíd és bolhás kutyával, onnan gondoljuk, mert nagyon sokat vakaródzott. nem, ez a hely nem nekünk való.
Egy órát tartott, ameddig a szerpentinen leereszkedtünk. Az utazás alatt megbeszéltük, hogy az emberek bizonyára az ellenség miatt költöztek ilyen elérhetetlen magasságokba. Ma már nincs ellenség, de ott van nekik a rengeteg lépcső. És ezen liftekkel lehetne segíteni, de minek? Jön egy földrengés, és nézhetik a felvonóikat. Tényleg! Ezen a vidéken már voltak ilyen kellemetlenségek a századok folyamán.
Otthon, a lakás, amelyet bérelünk minden évben, vár a 14 lépcsőjével, a hűtő szekrényében a tonhalas borjúsülttel, kapribogyóval és majonézzel. Meg még van három üveg sör is. És az itteni sörök nyolc decisek, amikor üvegben vannak… De erre most ketten vagyunk.
A vacsora kiváló volt, és valahogyan elfáradtunk tőle. Mint ahogyan a többi étkektől is, kivétel nélkül, amelyeket a három hét alatt bepucoltunk.
Ennyire emlékszem az idei , őszi olasz utunkról.
