Szóval, ez a kritika nem fog hozzájárulni a jóhíremhez, de nem lenne fair, ha csak a jó véleményeket tenném be ide.
Egyrészt, ezt a kedves Kristó Nagy Istvánt nem ismerem, és ő sem ismer engem, másrészt szerintem nincs az a férfi kritikus a földön, aki engem százszázalékig elismerne. Úgy gondolom, hogy ez tulajdonképpen egy jó kritika. Még meg is eröltette magát.
Most pedig lássunk egy még jobban olvasható (s eladható - bestseller) regényt s ez Isa Schneider Csókolj meg utoljára címû írása. A szerzõ ugyan magyar, de a kiadó (K. u. K.) nyilván úgy találta, hogy németesített, szászosított névvel jobban olvasókra talál. Ami nyilván így is van, bár a szerzõnõ által készített rusnya címlap csöppet sem segít... Akárhogyan is, sajátos képét adja a romániai magyarság életének. Az derül ki belõle, hogy az ottani magyarok zárt közösségében eléggé jól megvannak s az államhatalmat képviselõ más néppel is jól kijönnek, hiszen az általános iskolától a kereskedelmen át a hivatalokig más, mint magyar fel sem bukkan. Aztán külön esik szó az államnyelv képviselõi és a fõhõsnõ viszonyáról, mely ekkor már korántsem problémamentes, bár a szerzõnõ a román szótól éppúgy tartózkodik, mint az oláhtól. Az elõbbit nyilván a mi finnugor voltunknál szilárdabban álló latinörökség, utóbbit pedig sértõ volta miatt nem használja, ezért kieszel egy nem létezõ uralkodó nyelvet.
De nem ez a lényeges, hanem a nõ sorsa, mely egészen a könyv utolsó fejezetéig csupa megaláztatás, fõként szerelmi téren, mely utóbbinak egy tárgya van - egyetlen férfi, aki miatt vágyakozva - meg van írva: - folyvást nedves lesz a bugyija. Az, hogy valaki mindig a rövidebbet húzza, tulajdonképpen lázító célzatú írói fogás lenne, mint pl. Faulknernál, csakhogy szinte érthetetlen, hogy akivel örökké kitolnak, miként lehet olyan egyértelmûen kiváló személyiség, kit aztán csak Amerikában becsülnek meg.
Lélektanilag nincs bemutatva s értelmezve a hõsnõ személyisége: kiválósága adott, fejlõdésre szüksége sincs. Magánya is természetes - még barátnõi is alig vannak; a legkülönbet elküldi Izraelbe, ahol rövid úton végez vele egy palesztin bomba (!), de miért? Különben a ceau?escui Románia viszonyai, noha elrettentõen, eléggé hitelesnek tûnõen vannak ábrázolva, s az is, hogy a mindig mindenben kiváló hõsnõ miért akar (és tud?) innen elmenni. Hogy aztán az USÁban kiváló kutatóvá legyen, s ez a tevékenysége teszi lehetõvé a regénynek csak utolsó két oldalán végbemenõ fantasztikus és abszurd végkifejletét. Aki jól akar szórakozni egy ilyen tipikus bestselleren, ám tegye, de nehogy elõrelapozzon a végére, mert oda a bravúros csattanó és vele az olvasói élvezet. Isa Schneider ábrázolásának lélektani hiányosságai ellenére ügyes író, s mûve egy-két tekintetben még tanulságos is.
