Az év utolsó hete
Az év utolsó napjait töltjük, behavazva. A lakásunk menedékhely, a havat bár egyszer-kétszer elseperték, de lehullt megint egy adag hó, gyakorlatilag hegymászónak kellene lenni, ha az ember kimegy kenyérért.
Az emberek a fülüktől a fark- csík-csontjukig be vannak bugyolálva, mindenki náthás és köhög.
Van az udvaron egy tó, kicsi és mesterséges, de rajta jég van, és egy szürke gém, ki tudja kitől -, megtudta, hogy kis aranyhalak is vannak benne. Iderepült tehát, áll a jégen, és a forrás fölött nem befagyott részt figyeli. Egyszer megnézi a vizet az egyik szemével, aztán a másikkal, ilyenkor félrefordítja a fejét, és a nagy álmélkodásban a csőre nyitva. Csak remélni tudom, hogy hibernált halaink a jég alá vannak visszahúzódva, de az is lehet, hogy tetszhalott módon a tó fenekén biztonságban várják a tavaszt. A szürke gém még álldogál –a jég hideg-, hol az egyik lábán, hol a másikon, egy idő után megunja és elrepül . Tesz még egy tiszteletkört a ház fölött, aztán nem látom többet.
Gyógytornára kellene mennem, mert fáj a gerincem. Ma délután van is egy időpontom, de nem számoltam Ficivel, aki rákokat rendelt valamelyik északi hidegvízből, homárokat, kiket repülőn hoznának, valamelyik északi hidegvizű tengerből, ha járnának a repülők, de nem járnak. Karácsony ellőttre már nem is lehet rendelni, Szilveszter előtt két nappal egy délután váratlanul telefonálnak: menjünk, mert az állatok megérkeztek. Meghívtunk egy házaspárt szilveszteri rákra, de ezeket nem lehet eltartani még két napot, mert megdöglenek. Ezért áttesszük a kulináris élvezetet két nappal az óév előtti időpontra, továbbá a karácsonyt is eltoljuk erre a napra, mert most van rák, most lehet ünnepelni.
Tejes kukoricát adunk hozzá, két órán át hadakozunk rákollókkal pikkelyekkel, lábakkal és farkakkal. Olvadt vajat ad hozzá Fici sok fokhagymás petrezselyemmel, vagy esetleg petrezselymes fokhagymával. Ezt nem tudom eldönteni.
Mindenesetre addig ettünk, amíg a tornáról elkéstem, telefonáltam, hogy nem tudom betartani az időpontot, mert folyik a vaj az államon, a kezem rákhústól lucskos és ha nem iszom valami töményet hírtelen, akkor baj lesz ebből…
Ha már megettük az ünnepi piros állatokat, boldog Karácsonyt és egy úttal b oldog Újévet is kívánunk egymásnak, kipusztítunk négyen egy üveg pezsgőt, majd egy-egy pohár citrom likőr következik megcsömörlés ellen, a vendégek el, és három óra alatt alszom ki a mámort. A rákhús állítólag afrodiziákum, mint mindenféle tengeri gyümölcs, de én nagyon jól aludtm tőle, pedig fickósnak kellett volna lennem, de nem voltam az.
Ficire egyébként megsértődtem, mert ő volt az, aki nem engedte, hogy takarítónő jöjjön, ő majd takarít. De nem volt ideje és engem tett oda port törülni, ezzel a gerinccel, amivel gyógytornára járok. Illetve járnék, ha nem ettünk volna rákokat és időm lenne hozzá.
Szilveszterkor pedig virslit eszünk majd tormával. Amennyiben ki lehet menni. És amennyiben még van virsli az üzletekben.
Másnap, szilveszter délelőttjén felhajtjuk a várost virsli-ügyben: már nincs. Megvették a szemfülesebbek. De vegyünk kolbászt, az is pont olyan. Nem pont olyan. Mindegy, van vajas kenyér és húsz deka főtt sonka. Az is étel. legyen elég.
Közben a legfrissebb híreket hallgatom, hogy a columbiai Medellin városában egy temetkezési vállalkozó dokumentálja és összeírja a város kísérteteit. Állítólag már huszonhárom darabot láttak. Na, ez jó hír. Ezen vihogunk egyet.
A tormát már megreszeltük. És be van hűtve egy további üveg pezsgő. De most vagyunk a legnagyobb bajban: ha nincs virsli, mivel esszük a tormát, és mihez isszuk a pezsgőt?
Nem megyünk sehová, régi szokásunk, hogy amikor elálmosodunk, nálunk akkor van az újév. Ha este tízkor, hát este tízkor.
A tűzijátékot pedig szeretem nézni, nem tudom, mikortól léteznek ezek fényes csodák, és azt sem szeretném összeszámolni, hogy hány tűzesetet okoznak, de a fényeiket nagyon szeretem. mindenesetre csak az ablakon át. Mert egyszer a Lánchíd tövéből néztük, és állandóan a frász állt belém, hogy mikor esik rám egy zsarátnok.
Ezek voltak tehát az utóbbi napokban. Boldog Újévet!
