Barcelonába megyünk.
Ezazért fontos, mert már nagyon rég nem voltunk ott, és ki tudja, miket építettek a katalánok, amióta nem figyeltünk oda?
A készülődés idegességgel jár. Már majdnem elkészültem, amikor egy e-mail érkezik barátnőmtől: Zsuzsitól, hogy miért csíkos - szerintem - a krumplibogár?
A másik szobából Fici kiabál, hogy betettem-e a csomagba a napszemüvegemet? Igen. A távollátó szemüvegemet is betettem?
- Mhm
, - mondom, de közben a krumplibogár csíkjaival foglalkozom. Fici tovább kérdez:
- Igen, vagy nem?
- Mit igen? A krumplibogarat?
- Milyen bogarat?
- Azt a csíkosat!
- Ne, azt ne csomagold be, egy csíkos inget már betettem én. Miféle bogárról beszélsz?
- Zsuzsi krumplibogaráról, amelyik csíkos!
- Minden krumplibogár csíkos! Nem lehet pepita! Különben is, miért fogott magának a Zsuzsi egy krumplibogarat?
- Nem fogta! Ez egy elvi kérdés!
- Elvi?
- Igen, és jó, hogy mondtad ezt a dolgot a pepitával. Meg is írom neki, hogy azért csíkos, mert nem lehet pepita. Te mondtad, nem?
Látom Ficin, hogy ideges. Nem hagyom magam, megírom a választ, , kikapcsolom és becsukom a számítógépet, ez az egész egy perc.
Hallom, hogy morog valaki, kérdem: ki morog?
- A krumplibogár!- jön a válasz, és egy kérdés is:
- Az olvasó szemüvegedet betetted?
- Kérdem: a csíkosat?
- Nem! A pepitát.
Ezután bezártuk a lakást és elindultunk.
A repülőn semmi új, de a barcelonai taxis átver bennünket, háromnegyed óráig köröz velünk, erre sajnos későn jövünk rá, az árból már New Yorkba is eltaxizhattunk volna.
Este fogpiszkálóra tűzött falatkákat eszünk egy bárban, ahol meghagyják: gyűjtenünk kell a fogpiszkálót. Nézegetjük: mi olyan különös ezekben a fogpiszkálókban, hogy gyűjteni kell őket? Vagy még egyszer fel akarják használni? Ennyire nincs fa ebben az országban, amiből ezeket a kis használati tárgyakat lehet nehéz testi munkával kihasogatni? Nekünk Svédországból olyanokat hoztak ajándékba, amelyek féloldalas dizájnt mutattak és mentollal voltak átitatva, de azt nem kérték vissza. Amikor fizetnénk, tényleg visszakérik a fogpiszkálóikat, de a rejtély megoldódik: annyi falatkát kell kifizessük, ahány fogpiszkálót gyűjtöttünk össze szorgos igyekezettel. miután kifizettük, a gyűjtemény a papírkosárba került.
Tíz óra alvás, majd az „Opera” kávéházban iszunk egy rossz kávét, és egy még rosszabb vajaskiflit, mert falatkákat nem óhajtunk enni, Ficinek rágták éjjel a gyomrát.
Beszélgetünk egymással, és két megállapítás születik:
Az első: a férfiak mára már elnőiesedtek. A második a számla érkezése után tör ki Ficiből:
- Meggazdagodni csak a mások bőrén lehet!
Sétálunk a Ramblán, - ez egy platánfákkal teleültetett szép boulevard-, tele van színes bőrűvel. Fici elmereng: - Mi fehérek kihalófélben lévő fajta vagyunk, ahogy így elnézem, védett fajjá kellene minket nyilvánítani!
Később majdnem eltévedünk a Metrón, majdnem veszek magamnak egy pamut blúzt, mert az enyémet leöntöttem kávéval, de hosszú a sor a kassza előtt, visszateszem a blúzt a helyére és megkérem Ficit: Fogjál le, ha venni akarok magamnak valamit.
Este az egykori olimpiai játékok helyén zenélő szökőkút, Mozart Szökőkútját, és Sinding: Tavaszi Zsongását játsszák, a vizet megvilágítják a színkép összes színeivel, Fici fényképez minden oldalról, én meg ülök egy naptól átforrósodott betonkorláton az oleanderek között, míg már úgy érzem, hogy itt, ebben a pillanatban felforr az agyvizem.
Este paellát eszünk királygarnélákkal, - mert hol fogyasszunk ilyet, ha nem Barcelonában-, a Király Terén, a királypálmák alatt?
Este 11 óra van, még mindig 40 fok, dagad a lábam. Másnap akvárium rettentő butapofájú halakkal, de van egy hold-hal is, ilyet már láttunk valamikor, de az meg volt dögölve. Akkor azon vitatkoztunk, hogy biztosan felpuffadt már, hogy ilyen nagy és lapos, most láttuk, hogy életében is pontosan olyan puffadt és lapos, mint halálában. - A tudás hatalom!- közlöm Ficivel, aki ezután vett két jegyet egy 3 dimenziós moziba, kétszínű szemüveget is adtak hozzá.
Én „élőben” még soha nem láttam dinoszauruszokat, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Nos, a moziban láttam őket, sőt, annyira, hogy az egyik a hosszú, kinyújtott nyakán odatolta nekem kartávolságra a pofáját. Kicsiket sikkantgattam, Fici megjegyezte, hogy nem vagyok szalonképes, pedig én csak megijedtem a hüllőktől.
Később megnézzük a számunkra eddig nem látott Akbar tornyot, olyan, mint a cukorsüveg - hegy Rio de Janeiroban, csak üvegből van, és színes. Nem engednek be, így ide is hiába jöttünk. A lábam tovább dagad. A szállóban beleütöm a vaskád éles szélébe, és úgy kipukkad , mint egy görögdinnye. Fici hoz a portáról néhány ragtapaszt, de reggelre csupa vér a lepedő. A szálló háziasszonyát megkerestem, megmutattam neki a lábamat és a lepedőt, nehogy azt higgye itt valaki, hogy az éjjel veszítettem el a szüzességemet, mert nagy szégyen lenne.
Az ebédet a piacon, Pinocchio bárjában fogyasztjuk, az öreg tulajdonos helyi nevezetesség, benne van az úti könyvben is. Míg várunk, hogy legyen ülőhely, átnyújt nekünk egy-egy pohár pezsgőt, és 2 tálkát, egyikben dinsztelt hagymás, zöldséges csicseriborsó van, a másikban kisszemű fekete bab, főzve, balzsamecettel leöntve. Mindkettő nagyon finom, és már nem is csodálkozunk, hogy mennyire illik a pezsgőhöz. További poharakkal szelídít minket az idős úr a várakozás miatt, majd végre leülhetünk, kissé részegek vagyunk, apró rákokat kapunk grillezve, savanyított, hosszú csípős paprikákkal, és további pezsgőt, amiről kiderül, hogy csak habzó bor, de mindegy. Mi már a megbocsátás állapotában leledzünk, fotókat készítünk egymásról az öreg ravasszal, ezután lepényhal következik, isteni finom, új pohár, és a számla 50 Euróról, ebben a kis piaci büfé-szerűségben. De legalább jól szórakoztunk, és kaptunk egy plakátot is, az öreg van rajt a két fiával, menyével és két fiú unokájával, megtudjuk róla, hogy írt egy szakácskönyvet is, aztán megöleltük egymást. Amíg azon csodálkoztunk, hogy mennyire megszeretett minket, már másokat ölelgetett, szóval, üzleti fogás az egész, nem nekünk szolt, hanem a vendégeknek általában. Legalább 20 százaléka a számlának az ölelésért jár…
Az asztal - szomszédjaink egy hófehér menyéttel voltak, azt puszilgatták, és adtak a szájába apró halfalatokat. A menyét szemmel láthatóan unta magát.
De nem ez volt az egyetlen furcsaság. A sétáló utcában úgynevezett „élő monumentek” árulták magukat, ezek emberek különböző jelmezekben, mint rokokó úr és hölgy, egy úr fehérben egy fehér vécén ülve, egy fekete szörny, amelyiknek sok karja volt és nyáladzott, egy bohóc, egy kutyás ember, kétfejű arab, pillangó, kalóz torreádor. Ezekkel fényképezkedni lehetett, ezért járt nekik egy obulus. És sokan vittek haza ilyen képeket, rányomva: Emlék Barcelonából. Véleményem szerint nagy a munkanélküliség, de Fici szerint ezek az emberek nem keresnek rosszul, azért, hogy maszkurát csinálnak magukból, és csak állnak az utca szélén. Gondoltam: negyven fokos melegben? - de nem volt energiám ellentmondani.
Be kellene varrassam a sebet a lábamon, de mivel tovább dagadt, ezt ambulánsan meg nem varrja nekem senki, ezért öngyógyításhoz fordulok, Megtömöm magam antibiotikummal, vizelethajtóval és leragasztom a sebet gondosan, mert ez addig be nem bőrödzik, amíg ilyen dagadt. Lefekszem egy félnapra, ez alatt Fici fotózik a városban. Felmegy a kötélpályán, hogy felülről lássa a város, de hiába, mert köd volt. Nekem lelohad a bokám, és délután már ott esz a fene a Ramblán, morogva:
- Az is őrült, aki negyvenöt fokos melegben Barcelonába megy.
A lábam viszont már alig levedzik, az is lehet, hogy túlélem anélkül, hogy le kelljen vágják.
Másnap Fici a bőröndjének a húzózárait húzogatja hangosan, hátha felébredek. Persze, hogy felébredtem, de nem teszem meg neki azt a szívességet, hogy ne kelljen felébresszen és ezért bocsánatot kérjen. Ezután megtekintjük a zenepalotát: gyönyörű, de Ficibe beleáll a tudásszomj, innen gyalog még elvinne a szépművészeti múzeumba, de eltévedünk. Negyvenöt fok van árnyékban, valahol a parlament közelében járunk, majd a város túlsó végén ,kikötünk az állatkertnél. Kérdi: - Bemegyünk?- Közlöm nagyon röviden: nem .
Fáj a lábam, de nem nyivogok, nem adom meg neki a lehetőséget, hogy panaszkodnia kelljen rám. Viszont titokban lenyelek egy fájdalomcsillapítót, víz nincs, most már, ha akarnék, sem tudnék panaszkodni, mert a tabletta keresztben megállt a nyelőcsövem elején. Veszünk egy fagylaltot, a tabletta valamikor felpuhul a torkomban, és nagyon keserű lesz a fagylalt, de hallgatok. Sikerült lenyelnem, és azt hiszem, hogy most már nem épített be nekem az én uram további akadályokat, de tévedtem. Ebédre pávahúst eszünk, melyről kiderül, hogy közönséges, fehér pulyka, és én utálom a száraz pulykahúst, de megittam hozzá egy liter sört, és akkor már nem volt olyan száraz. Itt a kis sör 2 deci, a nagy egy liter. Fici elaborálja a mai szentenciát:
Az ember szeme olyan, mint a disznó! Mindent megenne!
Este a repülőnknél órákat kell sorban álljunk, de most az egyszer kitoltam velük: rendeltem még egy nagy pohár sört. És elszopogattam, amíg várakoztunk.
Minden komplikáció nélkül hazaértünk, a lábam begyógyult, nem kellet levágni. Csak megnyugtatásként említem. De egy darabig nem utazunk sehová.
Ez azért jó, hogy túléltük, nem?
Később megtudtuk: Zsuzsi is megírta a cikket a krumplibogár csíkjairól.
