HTML

Isa Schneider: Morfond ír, Morfond olvas...

A könyveimről. A www.isaschneider.hu honlapon megtekinthetőek. OLVASD EL ŐKET, NEM FOGOD MEGBÁNNI. A világról, amelyben élek. A képeimről. Lásd a honlapon. Rólam..., aki legalább is. Az ennivalókról. Mit írtak rólam mások. Mit írok másokról én.

Friss topikok

Linkblog

Drága  legjobb Barátnőim, Ti Százan!  És Barátaim!

Elég régen nem jelentkeztem sem hangtalan, sem egyéb híradókkal, de annyi minden történt, hogy nem volt lelkierőm az írásra. Első sorban itt volt ugy-e a világ vége, amivel azért foglalkozni akartam, vettem is gyufát, írtam is egy versikét róla.

Sajnálattal tudatom ma,
> felébredtünk virradóra,
> s nem volt vége a világnak.
> Erre ébredt sok-sok állat,          (még én is!)
> kik ettől tegnap még féltek,
> s félelmükkel megigéztek.
> Két skatulya gyufát vettem,
> gyertya mellé odatettem.
> Bedobtam két altatómat:
> ha veszély jő, mindig jól hat.
> Világvégét átaludtam,
> értelemből nagyot buktam.
> Fölös volt az aggodalom,
> ha kell gyufa, Nektek adom!

Meg még volt egy vers szorgos fundusomból:  (itt nem a popsimról van szó, hanem egy fiókról, melyet Fici a Káosz fiókjának nevez, szerintem maga a Káosz lakik ott, de én mindig mindent megtalálok!)

Álom
Kinn a parkban, egyik padon
rikácsolva ül egy majom,
a kezében ott van lazán
egy kénsárga érett banán.
Lián mászik fel a falon,
a pálmán is ül egy majom.
Rőt a bőr a majom farán!
Beteg lenne? Mérges talán?
Mért van az, – na miért vajon –
hogy rőt fenekű minden majom?
Egyik rikolt. Mások aztán
röhögnek a majom dalán!
Ám véget ér a dáridó,
s a magasból a fejükre
- placcs!- esett egy kókuszdió:
(És még egyszer placcs!)

Csak, hogy tudd, mivel foglalkoztam.

 

 

 

 

 

 

Aztán volt az, hogy meghívtak Barátaink  ebédre.  Nemtom, írtam-e, hogy elég rosszul hallok. Mivel beszélgetés volt kilátásban és még meghívtak egy román kolleganőt, én marha, betettem a fülembe a hallókészülékemet. A nő déli 12-től délután négyig egyet dumált, hangosan, fülsértően Már háromkor el akartam menni, de nem engedték, úgy látszik, élvezték a társaságomat, hogy én is bele tudtam beszélni.          Négykor ismét felugrottam, és most már sikerült felszabadulni. Itthon kivettem a hallókészüléket a fülemből, és elolvastam egy cikket hozzá, mely szerint a hallókészülék használatakor már két óra után 700 szorosára szaporodnak a baktériumok a hallókészüléktől a hallójáratban, mert nedves és izzadt lesz a környezet. Az jó a baciknak. (Kiket is kiskoromban micilusoknak neveztem.)Most óvakodom betenni a fülembe, mert fáj a fülem tőle, ennek értelmében aztán nem hallok semmit, és ez jó, mert nem idegesítem fel magam.

Ficinek ez nem annyira jó, mert ő viszont fel tudja idegesíteni magát, mert én nem hallok meg semmit.

Ez évben lesz házasságunk 40 éves évfordulója, de három napja majdnem elváltunk, mert Fici feldühödött, és mindenre nemet mondott nekem. Hát ez az, amire nekem felment a pumpám, és elhatároztam, hogy hazamegyek Pestre, Igen ám, de  nagyon hideg lett, Pesten még hidegebb, ott még esett is és sár volt, aztán Fici kifejtette, hogy mi ketten egy olyan emberi szövetségben élünk, mint a kutya és a macska, és ezért akarok én Pestre menni, szóval, kedveskedett nekem, le is rajzolta, és annyira meghatott vele, hogy  aztán már nem akartam elutazni.

Aztán vásároltunk egy DVD-t, kedves állatfilmet, haverekkel meg akartuk tekinteni karácsony este. Finomat főztünk, és én kerestem a DVD-t, de nem találtam sehol. Másnap mi mentünk vacsorára, de harmadnap ők jöttek, hogy-ha véletlenül megtalálom a filmet, végre megnézzük.

Már másodszorra hoztam ki a létrát teljesen egedül, felmásztam rá, és kerestem a szalagot, nem találtam.  Nos, harmadszor sem találtam meg, akárhányszor cipeltem fel a létrát, és másztam fel a legtetejére. A könyvtár talán elnyerte a Dvd-t, és én negyedszer már egészen biztos, hogy nem fogok felmenni a létrára. Ekkor hasított belém a felismerés: Ha nem találom a helyén, akkor esetleg nincs is ott!  Átmentem Fici szobáján, és a DVD  doboz ott mosolygott egy teljesen elérhető helyen. A tekintetemet én is szerettem volna látni, mert egészen biztos, hogy nagyon gyilkosra sikerült, de Fici csak megvonta a vállát, és azt mondta: Van ez így!

Én pedig leírtam ezt itt emlékeztetőül, hogy megmaradjon, ha esetleg elfelejteném a Nagyesküt, hogy nem mászom létrára többé, nem cipelem ki és be, és az az eset állna fenn, hogy de aztán mégis, mert egyszerűen elfelejtettem, hogy mit fogadtam meg. Igen, elég sokszor megtörténik, hogy elfelejtek valamit. Vagy pl. a tegnap, - és ez most történt meg először-, Eszembe jutott, hogy mennyi egyszer egy. És nem azt válaszoltam rá spontán, hogy egy, hanem azt a blődséget, hogy 11… És aztán még utánanéztem az eredménynek, mert valahol sántított…

Most hallottam egy bírósági határozatról egy válóper alkalmából- Gyerek nincsen, de van egy közös kutya, a bíróság a férjnek heti láthatást biztosított a kedves ebbel, ennek fejében havi 50 Euróval kell hozzájáruljon  a kutya körüli kiadásokhoz…

                És még történt valami, ami kihatással lehet majd az egész életemre: elhatároztam, hogy többet nem írok könyveket.  Ha ugyanis olyan tehetséges lennék, harminc kiadott könyv után már ki kellett volna ugorjak valahogyan, de ez nem történt meg. Ergo, tehetségtelen vagyok. Akkor meg nincs értelme, hogy hizlaljam a kiadót.  Az ilyen ne ugráljon-. Jobban járok egy uszodai bérlettel, sze sem drágább, csak én nem szeretek úszni, bár tudok.

Hát ennyi a mai napra rendelt szent igékből… Iza

 

Második  körlevél  2013-01-26

Beszámoló a téli időről…

 

–        Mint pingvin, vagy jegesmedve

–        telelek a hűvös Északon.

Alszom. Kérdésekre sem felelek.

E zordon évszakon

az ágy egy álomhajó,

a vastag dunna ilyenkor de jó!…

Én hallgatok,

vagy halkan magam elé

zümmögök egy dallamot

puha párnáról, hó pehelyről,

forró teával teli kehelyről.

Néha így dalolgatok:

„Tudom, ha kimegyek:

azonnal megfagyok,

csúf fagyhalálban meghalok…

Van aki az ilyet szereti,

de én nem! Én nem megyek ki!”

Álmomban érő szőlőfürtöket,

–        zaftos gyümölcsöt, –

zöldnél is zöldebb füveket

látok, a bőröm a naptól ég…

És kék, de milyen bársony kék az ég!

Felébredni nem szeretek.

Majd nyáron, éjjel-nappal,

–        ha akarok, – ébren lehetek,

s – fejemen óriás szalmakalappal –

cicázhatok eleget

barátnőmmel, a nyári Nappal.

                                                                                              R

Csatolt anyagot kaptam,(   véletlenül nyitottam ki, /különben nem szoktam megnézni a tovább küldött dolgokat, mert nem élek én már olyan sokáig, hogy mindenféle anyagokat megtekintsek/, de ezúttal megérte,) és rajta egy  kiváló dzsesszzenekar játszott dzsesszt a  helyszínen legelő teheneknek. E tény az alábbi mű megírására késztetett:

Zeneélvezet

Írta: Isa Schneider (Nektek Izuka, Iza,  Izacica, Izácska, Izabell,  meg mittudomén, hogy még micsoda.)

Színmű egy felvonásban, három képben.

Szín:  Legelő.

A háttérben kék hegyeket látunk, az égen bárányfelhők játszadoznak. A hegyek ölelésében kis falu bújik meg, templomtoronnyal,  és pár nagy, ősi fa lombkoronája látszik. Ez előtt terül el a darab színhelye, a mező, melynek talaja agyagos.  Elektromos rendőr – fehér botokra feszített, gyenge áramot vezető drótok-, téríti a marhát jobb belátásra, ha el akarna csángálni­ a többiektől. A drótokon innen füves árok, partján fehér virágokkal, kamilla és százszorszép, valamint a portól szürke, nyeszlett margaréták szegélyezik,  aztán sóderrel leszórt falusi út következik. E helyen jelennek meg a zenészek, egymás után.

Szereplők: Tizenkét fehér, sárgás-barna foltos, jól táplált tehén, és egy olyan tehén, - amelyik teljesen kávébarna-, is színre lép, de nincsen kiemelkedő szerepe.

                     öt zenész,

                     több néző-hallgató

               

                     egy csomó fényképezőgép

                     egy gyümölcslégy,

                     több szemtelen mezei légy, mint elviselhető

                     fű

Első jelenet:  Tehenek, egy kék inges férfi trombitával. 

Kékinges férfi:  Háttal áll a nézők felé, és amint a trombitán előbb egy C dúr skálát, majd a hadsereg ébresztőjét fújja,

Három tehén: felkapja a fejét a trombitaszóra, miközben lassan megindulnak a kerítés felé, és ott megállnak.

Három másik tehén: is felkapja a fejét, majd

 

Második jelentet: egy pisztonos zenész is társul a másik zenészhez, új zenedarabot fúj a pisztonjával, talán éppen egy nagyhírű amerikai dzsesszzenész, - Benny Goodmann- Sing, sing, sing  c. számát.

A kék inges a ritmust adja, a pisztonos a dallamot.

Barna tehén: ekkor jön be közelebb a többiek közé, és csodálkozva néz.

 A hat legelőször koncerthallgatónak beálló tehén: figyel, hallgatják a zenét.  Mint egy tánckar, úgy sorakoznak fel egymás mellé, arcukon feszült figyelem váltakozik az elragadtatással. Látszik az arcukon, hogy elbűvölő élményben van részük.

A (balról) harmadik tehén:  a patájáról leszedné a sarat, ezért belekapál egyszer a nedves fűbe, mintegy letörüli a lábán ragadó agyagot.

Harmadik jelenet:

Bejön még három zenész: egy trombon, egy klarinét és egy gitár van a kezükben, amelyekkel belekapcsolódnak az andalító muzsikába,  (általában egy távol-keleti hadsereg masírozik arra a zenedarabra, amelyet most játszanak).

Az előtérben nézők:  gyülekeznek, ácsorognak, egyesek arcán tömör a gyönyör,

Mások: csak néznek, fényképező gépekkel, kis csattogó masinákkal.

 A többi tehenek is előrejönnek, helyet kérnek a műélvezők sorfalában.  Van, aki bólogat.

Mind a tizenhárom tehén: feszült figyelemmel hallgatja a muzsikát. A gitár ellen sincs senkinek kifogása, a rézfúvósok között elmegy valahogy.

A teljesen barna tehén:  nedves, hosszú szempillájú Héra-szemével szeretettel nézi a zenészeket, arcán megindul egy könnycsepp lefelé, egyrészt a meghatottságtól, másrészt belerepült egy gyümölcslégy. Jobbról a negyedik tehén:  felemeli a farkát, és elhessegeti a hátán zenét hallgató legyeket.

Fényképezőgépek: egyesek kattognak, mások villannak.

A zenének vége, a zenészek eltűnnek egymás után, és lassan visszatérnek a tehenek is legelni. Zene után

 A fű: még édesebb.

                                                                                              (V é g e).

                                                                                              Függöny.

­ A csángálás ige, székely szó, a csángókra szokták mondani, erre a régi archaikus magyar törzsre, amely a történelem folyamán (az adófizetés elől elmenekült), elment, áthúzódott,  elcsángált a Kárpátokon túlra.  Gyönyörű ősi magyar nyelvet beszélnek, ezekről állítják a román állam és fullajtárjai-, hogy őseik románok (akik akkor még nem is léteztek! A szerző.) csak elmagyarosodtak!

Palack  - posta - galamb, egyebek

Hogy Nektek Kisaranyaim milyen jó hírügynökségetek van,  (én, természetesen) azt most fogjátok megtudni, ha eddig nem lett volna elég világos.

 A Reuter  - nagyhírű, renomés, patinás- hírügynökség jelenti, hogy egy  76 éves G.F. nevű ember egy 76 éve írt palackpostát halászott ki a tengerből   Újzéland   partjainál. A levelet 1936.március. 16-án  írta és palackozta egy E. H. nevű ember, aki természetesen már régen nem él, de a levelet  megtaláló G.F.  felhajtotta  az unokáját, P. H. P-t, aki onnan nem messze,  Ausztráliában él.

A poén most jön:  A hírügynökség közölte, hogy az unoka szerint nagyapjához egyetlen egy szál kapcsolja,  és az ez  a palackposta.  De azt, hogy mi volt a levélben,  BEZZEG A REUTER  NEM KÖZLI velünk!!!

 

 

Hát ez az, látjátok! Nekünk senki nem mond el semmit!  Mi valamennyien a saját kútfejünkre vagyunk utalva.  (Szeretném hinni, hogy e kútfej az enyém, de ez soha nem fog bekövetkezni…)

EGYÉBKÉNT: e városban  (ahol Fici lakik és én is itt töltöm a hideg időt, /mert itt a Golf áramlat miatt melegebb a hő lég/), a közelünkben van egy kis utca,  egy keskeny házacskával.  A kapu mellett emléktábla hirdeti:  Ez volt a Reuter- Galamb-posta hírügynökség eredeti székhelye, innen indították útjukra már  a  XIX. században a jól felhizlalt postagalambokat…  És az emléktáblán egy begyes, lábán  madzaggal felkötött cédulát viselő kövér galamb terpeszkedik… 

Erről   jutott eszembe egy másik galamb, postás ugyancsak.

(Tudjátok, ez is olyan, mint az esetek duplicitása: amikor  még orvosként dolgoztam, egy-egy  nagyon ritka eset után  száz százalékos biztonsággal  bejött ugyanazzal  a  diagnózissal a második eset is. Nem viccelek.  Az esetek duplacsomagolásban fordulnak elő! Sok helyen a galambok is… Mint itt például… Jelen esetben a forrásom a Der Spiegel c.  4/2013. hetilap. Azért helyezek súly arra, hogy megadjam a forrást, mert ha esetleg valamikor –húsz-harminc év múlva- ,  én lennék az államelnök, ne mondhassák rám, hogy plagizáltam.)

 A hír:  Nemrég egy kanadai  G.Y. nevű urat   (- akinek minden álma az lett volna, hogy történelmet tanítson valahol, de csak villanyórák rendben tartásáig vitte szakmailag, és most, nyugdíjas korában történelmi érdekességeket vadászik makacsul a világhálón),   felhívta telefonon egy katonai levéltáros barátja.

 Az előzmény: Valaki Dél- Angliában renováltatta a házát 1982-ben, és a kéményben egy régen élt galamb holttestét találták, lábára erősítve  tokban egy  rejtjelezett üzenettel.  A tokon  cetli lógott:  „galambszolgálat” felirattal. Egy bizonyos XO2-nek szolt a levél,  W Stot  Sjt aláírással.

A londoni Katonai Múzeum abban az évben lényegtelennek ítélte a leletet .  Aztán  vagy két éve az angliai Bletchley Park Dekódolás- Múzeuma felkérte  az írás megfejtésére a brit Titkosszolgálatot, akik az irományt megfejthetetlennek ítélték.

Lefolyás:  Itt lép be a képbe makacsul állandóan a világhálón kutató   barátunk: G.Y. , aki meg akarta és meg is mutatta hogy ki a jobb dekódoló, ő, vagy  a Titkosszolgálat lúzerjei.

 Barátja, a levéltáros nem tudott belenyugodni a különleges üzenet megfejthetetlenségébe, (pfű! Micsoda szó! De ez is a mi kutyánk kölyke, szeretnünk kell őt!), így jutott G.Y.  a lelet birtokába.  És megfejtette a 135  oszlopokba rendezett nagybetű jelentését.

Mi már tudjuk, hogy mi volt a levélben,  melyet egy William Stot nevű altiszt küldött jelentésként a frontról, de ma már tényleg érdektelen a szöveg.  Az érdekes az volt, hogy a galamb  átjutott a legzavarosabb idők legnagyobb  golyózáporán,Franciaországból  Angliába a Csatornán keresztül. Ravasz, kitartó,  tehát egy hős volt.  Valószínű, megpihenni ült le egy kémény szélére, de a kiáradó füst elkábította, és beleszédült a kéménybe, ahol halálát lelte. Feladatának teljesítése közben hősi halált halt. Igen, a Galamb, a mi igazi Hősünk. Sőt, a nevét is tudjuk: 

                              Nurp 40 TW 194-nek

hívták a galambot, a mi  második világháborús európai  hősünket.

(Az első szó jelentése: National Union Racing Pigeon, tehát versenygalamb volt az illető, ki is 40-ben született, a tenyésztő neve T.W., és a galamb a 194.-ik volt ebben az évben, aki feltörte belülről a tojást és kirepült az ÉLETBE!)

További fejlemények:  Az ügyes G.Y., történetünk második hőse írt az angol miniszterelnöknek egy levelet, hogy szerinte      W. Stot altiszt a Nurp  40 TW 194-es nevű galambjával megérdemelne egy hősi emlékművet a hazájuktól.

Lapzártakor az emlékműről még nem született döntés… Szerintem írni kellene a premierminiszternek, aki most éppen mással van elfoglalva, (ez esetben azzal, hogy hogyan tudna megszabadulni tőlünk, az Európai Uniótól, de ennél a szobor ügye mégis csak elébb való…

Nem tudom, Ti hogyan vélekedtek, de nekem a szobor fontosabb volna, Kedveseim.

 

Válogassátok ki a fenti – aláírásra felajánlott neveim közül azt, amelyik pont most a legszimpatikusabb Nektek, és leginkább passzol ehhez a híradáshoz…

Szóval azt még én sem tudom, hogy ez az iromány ténylegesen körlevél  volt-e, vagy Hangtalan  Havi Híradó, de Ti ezt –legjobb Barátnőim, Ti, százan, és Örök Barátaim-, eldöntitek majd egy csendes percen.

Harmadik  Híradó,  Anno Domini 2013 február havában…
Minden medve általában
kibújik a barlangjából,
de megijed árnyékától,
s visszamegy a barlangjába,
ha süt a nap: a tél marad.
A tavasz várat magára,
el kel még a mackóbunda.
Ám, ha fákat tépdes a szél,
a medve kint marad, a tél
nem sokáig tart az idén.
Másodikán, most, ez évben
Sütött a nap fent az égen.
Hamar megunta a medve,
s barlangjába bújt sietve.
Ez a tél bíz hosszú lesz még,
Sokáig lesz szürke az ég.

                                                                                                              %

Vezető hírem:  Nos,  a Pápa szabad akaratából és  teljesen világos elmeállapottal úgy döntött, hogy  nyugdíjba megy.  Nem találom elítélendőnek, ha nem, hát nem.  A múltkor a tisztító tüzet szüntette meg, szerintem éppen ideje. Ha véletlenül elpilled, és ebben az állapotban eltörli a mennyországot, jól nézünk ki! Senki nem akar meghalni, és már most is annyian vagyunk, mint a nyüvek!

Az étkezésről jut eszembe: Ugy-e  ismeritek a hód nevű, narancssárga fogú bundás rágcsálót, mely lerágott fadarabokból gátat épít? Nos, Kedveseim, e hód két hónapig szoptatja kis hódjait, tehát egyben emlősállat is. Most tudtam me a következőt: Nem mindig volt emlős állat, sőt, rágcsáló sem volt, hanem a keresztény katolikus egyház kijelentette róla, hogy a hód tulajdonképpen egy halfajta, ezért aztán böjtös napokon is ehető… Nem hülyéskedek! Miután valamelyik zsinaton kimondták hogy a pápa csalhatatlan, ez a hód el- halasításával járt, hogy mettől meddig, azt nem néztem meg, mert nem ez a fontos ebben a hírben. Hanem maga a tény. Ha hal a hód, akkor az…

 

A másik nagy hír: Az orosz zsoli dzsóker Medvedjev  bejelentette: Ha az USA nem beszél az emberiségnek a földön kívüliekről, ( - kik is, mint tudjuk-, köztünk vannak), akkor majd  megteszik ezt az oroszok. Vannak ők olyan fenegyerekek. A hírnek nagyon nagy a jelentősége. Gondoljuk csak meg: Mindenki boldogan él, míg meg nem hal, meg van mindenünk, most már csakis a földön kívüliek hiányoznak nekünk.

Kint nagy pelyhekben hull a hó. Az első fényképet 1885 január 15-én egy hópehelyről egy Wilson Bentley nevű ember készítette. Bentley nem azonos a múlt század - elei autógyáros Bentleyvel, és a hópehely sem azonos egyikkel sem, amelyeket látok az ablakon keresztül.  Azt mondják egyébként, hogy egyetlen hópehely sem  tökéletesen olyan, mint a másik. A kérdés: Ki volt az az ember, aki mindegyik hópelyhet felülvizsgálta, hogy olyan – e, vagy nem olyan?

A 72 éves japán pénzügy miniszter felszólította a magatehetetlen öregeket, hogy haljanak meg, lehetőleg gyorsan.  A miniszter szerint isten őrizzen az olyan élettől, amelyet ránk kényszerítenek, dacára annak, hogy régen szeretnénk halottak lenni. Az  ilyen ember –szól tovább a miniszter-, még aludni sem tud a szörnyű gondolattól, hogy minden segítség, amit kap, az államot terheli… A ropogósan fiatal miniszter zöldségeket beszél. Bár, ha meggondolom, hogy a 128 millió japán egy negyede hatvan éven felül van?  Erről az oldalról még érthető is az udvariasan hajlongó, távol keleti módon titokzatosan mosolygó  állami ember véleménye, miközben harakirire szólítja fel az idős lakósságot… Őket is elérte a globalizáció…

SZISSZENET

E  városban, ahol a hátralévő életemet szoktam tölteni,  farsang ideje volt. Megnéztem volna a farsangi menetet, de zuhogott az eső. Gondoltam: kivárom, míg elmúlik. Elmúlt. Négy nap múlva.

Kimentem, de addigra elmúlt a farsang.

Ma ismét elolvastam „Az orvosnők korán halnak” című könyvemet, és elkezdtem szégyenkezni, hogy még mindig itt vagyok, pedig hogy megígértem abban a könyvben!

Az lehet persze, hogy nem igaz, nem halnak olyan korán, de haláluk előtt még  qrva dühösek tudnak lenni mindenért, tanúsíthatom. Én is itt, né, még most is az élők sorában vagyok, pedig már megírtam, illetve meg is ígértem, hogy korán fogok eltávozni, de morbid módon még mindig itt nyüskölök  (székely kifejezés, nagyjából azt jelenti: töltöm az időt, : tökölődök,)  és fogyasztom írásaimmal a még számomra hátralévő életet. És szösszeneteket, valamint szisszeneteket írok.

Hogy mik ezek? A szösszenet egy gondolat. A szisszenet ugyanaz, csak közben felszisszen az ember. Érted, ugy-e?  Egyébként nem a saját ötletem, a Demokratában olvastam. Néha felékesítem magam idegen tollakkal is, de legalább megmondom, hogy hol szedtem fel őket. Tekintsük bibliográfiának, jó?

^

Kijön Fici, a férjem, a hálószobából, és közli, hogy ellopták a piros rádióját.  Válaszolok: -  nem, a tévé háta mögött van. Megnézi, és tényleg ott virul. Azt mondja:  szóval, elcsented a kis piros rádiómat, és elrejtetted a tévé háta mögé!  Igen-, egyezek bele a gyanúsításba,  - hogy nehogy megtaláld.- De megtaláltam!  – Látom! - Akkor hiába dugtad el! Mert én egy okos vagyok és úgy is rátalálok mindenre!

 -  Igaz,miután megmondom, hogy a „minden” hol található.

Fici gondolkozik:- Mi féle  minden?

Ezt már Örkény is megírta az egypercesekben, tehát válaszom: harminchárom. Fici, aki Örkényt nem olvasta, tovább kérdez:    - Mi harminchárom? A válaszom puskagolyószerűen érkezik:

-          Mi minden?     Fici csak áll a kezében a piros rádiójával, és pislog.

 

 

       Ezért jó, ha az ember ismeri a magyar irodalmat…

Ha pedig nem ismeri olyan nagyon, akkor ír valamit, ami ahhoz hasonló…

Februári pillanat

Falu alszik a hó alatt,

Háta mögött havas orom.

A takaró fehérségből

kilátszik a templomtorony.

Báránybundás kocsis hajtja

a szánt. Hallod? Ropog a hó!

Néhány csengettyű van rajta,

s úgy húzza a szánt egy fakó.

Rázza a szél az ágakat,

felkavarodik a porhó.

Dér lepi a fenyőfákat.

Károgva száll fel egy holló.

Üvegnél is törékenyebb

jégcsap lóg az eresz alatt.

Felriaszt egy vörösbegyet

valaki. Seprik a havat.

Jégtől nehezek az ágak,

fa odvában mókus motoz,

csend öleli át a fákat,

leesik egy fenyőtoboz.

Az ablakon jeges télben

nap csillog a jégvirágon,

vastag hó pihen a réten,

álom ül a jégvilágon.

Februári aforizmák:

 

Ha rajtam múlna, szívesebben élnék örökké…

Túl nagy luxus tartozni valakihez…

Senkire nincs szükségem. A többieken kívül.

A jég hátán is megélnék, ha jönne otthonról bunda és élelmiszercsomag.

Februári összefoglaló

Levél, arról, hogy mi minden történt… Ezúttal galambkiállítás volt!

(Ezek a galambok nem hagynak nyugodni engem. Lehet, hogy ez a galambok éve? Mit mondanak erről a kínaiak?)

Sok érdekességet hallottam: többek között arról, hogy a tenyésztett galamboknak 80 százaléka a leveses fazékban végzi. Jelentkezzen, aki evett már galamblevest! Én még nem ettem. És nem is fogok.

Amikor két éve felvettek Temesváron az írószövetségbe, (- nem dicsekszem, dehogy, már két éve eldicsekedtem vele, ízléstelen dolog mindig ugyanazzal dicsekedni, és velem azóta már történtek egyéb dicsekedni valók, majd mondom!), szóval, amikor Temesváron voltam legutóbb, láttunk a főtéren egy etnikumot,  (–ha valakinek pol. korrekt kifogásai volnának, az tudja, hogy hova tegye  őket!!!-) , aki egy galambot hajszolt, meg is fogta. Nyílván levesnek. Akkor arra gondoltam:  Ma már senki nem eszik galamblevest, hát tévedtem, mert a mostani kiállításon még a receptet is közölte egy nagyon kifehérített és nagy fogú idős úriember.  Soha ekkora fogakat!

A következőt  tudtam meg:

Fogjál meg (!!!) egy-két galambot. (Hogyan, azt nem mondja!) Tégy fel egy-két liter vizet főni, és tegyél hozzá megtisztított leveszöldséget, sót, pár szem borsot.

Forrázd le (!!!) a galambot, tépd meg, hogy toll egyáltalán ne maradjon rajta, és tedd bele a fövő levesbe.  (Azt nem közölte  recept, hogy a belsőségeket ki kell-e szedni belőle. Feltételezem, hogy igen).

Ha megpuhultak a hozzávalók, akkor kész a leves. Citromlével,  fokhagymával finomíthatsz (!!!) rajta. Tejföllel tálalhatod.

Most, miután ilyen szépen tovább adtam a tudományomat, hozzáteszem még, hogy kb. 700 fajta galambot tenyésztenek, ne kérd, hogy felsoroljam őket…

Furcsa hónap ez! Numa Pompilius, Róma második királya (Kr. e. 715-672) vezette be. Ez volt az év utolsó hónapja. A bűnbocsánat és megtisztulás hónapjaként tartották számon.

Egér a sajtban…

 

Hogy az egerek a sajtot különlegesen szeretnék, az legenda. Az egerek megeszik a vajat, csokoládét, sonkát egyszóval mindent, amihez hozzáférnek. A hiedelem valószínű onnan származik, hogy a sajt könnyebben eltartható különleges elővigyázat nélkül. Így az egér is könnyen hozzájuthat, a mai napig is…

         

Tálutón híradó

Olyan egy malac vagyok, szegény pápán mennyit éleztem a nyelvemet!

 Hát nem megöregedett?  És még be is vallja! Vannak még, akik öregednek, de inkább a nyelvüket leharapnák, semhogy belássák ezt a tényt, mely nem is az, inkább rágalom!

Mindegy. Most még utoljára elmondom, hogy a pápa –vagy igen, vagy nem-, kinyilatkoztatta.:

Ha ketten ruha nélkül ágyba mennek és azt kiáltozzák: Ó Istenem! Ó Istenem!, az nem számít imádkozásnak.

 

 

komment

süti beállítások módosítása