Bármilyen hihetetlen is, ez mind megtörtént, megtörténhetett a XX. század második felében, Európában. Mi itt már rég magunk mögött hagytuk az ötvenes éveket, mikor a szomszédban még dúlt tovább a diktatúra. Mindenkinek szörnyű volt ebben élnie, de ha valaki ráadásul még magyar is volt, az választhatott a pokol, a félelemből bűnrészessé válás vagy a látszólagos közöny, beletörődés között. És az utóbbi hiába látszott a legjobb megoldásnak, bizony, élhetetlenné tette az életet…
A vihar tette lehetővé, hogy ezzel a viszonylag rövid regénnyel végezhettem ma. Valamiért ez kívánkozott a kezembe a könyvkupacból.
Az igazán szomorú történet a 60-as évek Romániájában játszódik, amikor nem volt éppen előnyös, ha valaki magyar származást mondhatott magáénak.
Egy szerény fiatal egyetemista, később orvos életét meséli el: szerelmeit, munkájában elért sikereit és kudarcait, a kitelepítés lélekölő éveit, egy kikényszerített házasság visszásságait, a be nem teljesült szerelmek tragikus végét.
Isa Schneider az én szememben jó mesélő, amolyan mikszáthi értelemben, nem használ cirádás szóvirágokat, és egyszerű történetvezetéssel mégis végig fenn tudja tartani olvasója figyelmét. Legalábbis az enyémet…
Érdekes volt egy olyan éráról és helyszínről olvasni, amiről szinte semmilyen ismeretem nincs. Kiváló körképet ad az ott kialakult elnyomó rendszerről is, melynek jellegzetességei nem is olyan egyedülállóak, de ettől még borzasztó tudni, hány ígéretes sorsnak, karriernek vetnek véget mindenféle koholt indokkal. A borítón az alkotó saját festményre díszíti, ezért pluszpont, a sokoldalúságot mindig díjazom.
