„A 20-21. században is születnek polihisztorok. Iza Schneider erdélyi származású írónőre minden kétséget kizáróan illik ez a titulus, hiszen orvosi pályáján éppúgy sikeres, mint festőművészként és íróként. Vallja, hogy “az ember nem él olyan keveset, hogy egyetlen szakmát űzzön.” 

No hát, szánom-bánom, nem hallottam még Schneiderről – illetve igen, de csak egy könyvcímet a párom által, semmi több – ezért kíváncsivá tett, hogy mit tud ez a nő. A borító kellően posztmodern és az írónő festette, nincs okom panaszra.

Amikor először láttam, hogy az egész egy levélformába öntött visszaemlékezés, kicsit húztam a számat, mert nem szeretem az efféle könyveket, de ez más volt. A közepe-táján már azt éreztem, hogy „na, ez a Schneider tud írni!”, a regény végén pedig csak kapkodtam a fejem az események forgatagában. Egy élmény volt végigolvasni, tetszett a hangulata, az általa kitalált élettörténet pedig fantasztikus és hihetetlen. Felkavaró és elgondolkodtató, szegény Mayát egyre jobban sajnáltam és azonosultam vele.

 Azt hiszem, nem ez az egyetlen könyv, amit Isa Schneidertől olvasok.